fbpx

Sajtótájékoztatón mutatták be a pécsi nemzetközi viadalt

Európa Kulturális Fővárosában, sajtótájékoztatón mutatták be a 2010. május 9-én megrendezendő olimpiai krossz (XCO) hegyikerékpár-versenyt, a CST International Kupát. A Magyar Kupasorozat pécsi állomásaként naptárba kerülő viadalt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség is jegyzi, a világranglista-pontok gyűjtésére is lehetőséget adó versenyt UCI C2-es kategóriába sorolták.

CST International MTB Cup

CST International MTB Cup

A pénzdíjas, „CST International MTB XCO CUP C2” elnevezésű versenyre a Contact SE szervezésében a Baranya-megyei Mecsextrém Parkban kerül sor 2010. május 9-én. Az elit férfiak és nők futamában az első 15 illetve 10 célba érkező világranglista-pontot kap, ezért jelentős számú külföldi kerekes részvétele várható a rangos viadalon. Az amatőröknek lehetőségük nyílik részt venni egy komoly nemzetközi futamra kialakított pályán való versenyzésen, amely idén is sok meglepetést tartogat.

„A verseny fő célja, hogy a sportolók nemzetközi ranglistapontokat szerezhessenek, hozzájárulva a 2012-es Londoni Olimpiai Játékokra való kijutás lehetőségéhez. Ez Magyarországnak kiemelten fontos, hisz 2008-ban nagyon jó helyen végzett Parti András, és az őt követők is esélyesek erre. A Contact SE szervezésében az elmúlt 9 évben jó néhány XCO verseny lebonyolításra került, a pályák nehézségéről a versenyzők sokat tudnának mesélni. A pálya 5,6 km hosszú, talaja földes erdei út, helyenként agyagos; eső esetén is járható, de akkor igazán nehézzé válik. Száraz időben könnyű, apró mintázatú gumikat ajánlunk, esőben a sárgumi, szinte kötelező jellegű.” – foglalta össze Goda Péter főszervező.

„A CST, mint a hazai kerékpárgumi-piac meghatározó szereplője, fontosnak tartja a környezettudatos életformát és az egészséges életmódot. A kerékpározás támogatása és népszerűsítése nagyszerű lehetőséget kínál e téren. Pécs, mint Európa Kulturális Fővárosa méltó helyszínnek ígérkezik a versenyhez.”– mondta Kulimák Péter, a CST termékeket Magyarországon forgalmazó BikeFun Hungary Kft. értékesítési vezetője.

„Mindig nagy öröm és lehetőség a magyar hegyikerékpáros sportnak, ha hazai pályán mérhetjük össze erőnket a nemzetközi vetélytársakkal. A jól ismert versenyrendező és a tavaszi Mecsek egyaránt biztosítékai a nagyszerű versenynek és az érdeklődésre méltán számot tartó rendezvénynek. Őszintén remélem, hogy értékes UCI világranglista-pontokat tudunk itthon tartani.”
– tette hozzá Sipiczki Róbert a honi hegyikerékpáros szövetség elnöke.

Nevezni a helyszínen, szombaton délután edzésidőben, majd vasárnap 8:00-tól 12:00-ig lehet; minden kategória nevezése a rajt előtt 1 órával lezárul. A hivatalos edzés szombaton 15 és 18 óra, vasárnap 8:00 és 9:45 között lesz lehetséges. A gyermekfutamok rajtjára tíz órától kerül sor, az elit, U23-as és U19-es versenyzők indítása délután kettőkor fog történni.

A rendezvény kiemelt, névadó támogatója a budapesti székhelyű BikeFun Hungary Kft. által forgalmazott CST gumimárka.

Díjazás:
– UCI férfi kategóriában az első 15 helyezett részesül pénzdíjazásban:
200 / 150 / 100 / 80 / 65 / 55 / 50 / 40 / 35 / 30 / 20 / 20 / 20 / 20 / 20 EUR;
– UCI női kategóriában az első 10 helyezett részesül pénzdíjazásban:
160 / 120 / 80 / 60 / 40 / 30 / 20 / 20 / 20 / 20 EUR.

Rendező:
Contact Sportegyesület H-7632, Pécs, Aidinger János utca 1.

A verseny helyszíne:
Mecsextrém Park, H-7628 Pécs – Árpádtető 1. (GPS: N.46081287 E.18151000).

További információk: www.contactsport.hu; www.mmtbszsz.hu
Forrás: BikeFun Hungary Kft. sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo