fbpx

Rózsa Balázs a 2014. évi kritérium magyar bajnok – eredményekkel frissítve

Szombat délután, Újkígyóson rendezték a Magyarország 2014. évi kritérium nemzeti bajnokságát, ahol Utensilnord-siker született Rózsa Balázs révén.

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny - Vanik Zoltán)

Rózsa Balázs (Fotó: V4 kerékpárverseny – Vanik Zoltán)

Az 1400 méteres, hat derékszögű kanyart tartalmazó pályán 30 kört kellett megtenni az elit felnőtt/U23 mezőnynek, 3 körönként 10 pontozott hajrával. A rajtot követően a Mugen Race diktált tempót, hogy minél jobban megnyúljon a sor, és a terv szerint már az első hajrák után megpróbáltak elszakadni.

Ez sikerült is, a Mugenből Molnár István szökött meg Rózsa Balázs (Utensilnord), Ivanics Gergely (Hungarofondo) és Szabó András (Peloton SE) társaságában, a verseny derekán felzárkózott még Bernárd Bendegúz (Utensilnord) is, és az U23-as Varga Péter (Mugen Race) is szökésben volt. A táv végéhez közeledve az élboly szétszakadt, de Rózsa magabiztosan nyerte addig a hajrákat, így elég pontot gyűjtött a győzelemhez.

Végül is bejött, hogy kontinentális csapatunkból elit felnőtt korosztályba nevezték a Carpathian Race (U23) és V4 nemzetközi többnaposokon egyre jobb formát mutató Rózsát, aki első felnőtt (U23) évében elit bajnoki címet szerzett így. A második helyet Ivanics szerezte meg Molnár előtt.

Eredmények:

Férfiak, 30 kör, 10 hajrá:
1. Rózsa Balázs (Utensilnord, Budapest) 34 pont
2. Ivanics Gergely (Hungarofondo, Etyek) 26 pont
3. Molnár István (Mugenrace, Szeged) 21 pont
U23:
1. Varga Péter (Mugenrace) 7 pont
2. Mogyorósi Máté (Hungarofondo) 0 pont
3. Ágoston Imre (Debreceni KSC) 0 pont
Korosztályos győztesek:
U19: Móricz Dániel (KSI-Csepel SE)
U17: Istlstekker Zsolt (Szekszárd KSC)
U15: Schneider Sebestyén (Szekszárd KSC)
U13: Kiss Balázs (Szekszárd KSE).

Nők, 12 kör, 6 hajrá:
1. Epres Kornélia (Bikeexpress, Budapest) 24 pont
2. Kusztor-Jurenka Krisztina (Peloton SE, Budapest) 10 pont
3. Lippai Mária (Szegedi KSC) 1 pont
U19-győztes: Borissza Johanna Kitti (BVSC)

Galéria az elit futamról: https://www.facebook.com/lajos.benko/media_set?set=a.10202271813422091.1073741890.1393496316&type=1

További fotók a versenyről a Viharbringa fb-oldalon: https://www.facebook.com/pages/Viharbringa/152756394903524

Teljes eredménylista: kriterium_ob_2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.