Rockrider E-Feel 700S teszt: E-MTB minden terepre

Emlékszem, az idei E-bike Test&Show-n éppen arról beszélgettünk az egyik standon, hogy hol kezdődik egy „használható” e-MTB árban, és mennyivel drágább, mint egy hagyományos MTB. Akkor még nem láttam a Rockrider E-Feel 700S-t, pedig a Decathlon is ott volt kiállításon. Aztán pár héttel később a budaörsi áruházból elvihettem egy éles körre a fent említett modellt és onnantól már más véleményen vagyok, egy normális e-monti árát illetően.

Rendszeres olvasóink emlékezhetnek rá, hogy régebben több decathlonos kerékpárt is teszteltünk, aztán a covidos idők véget vetettek ennek, de most van egy jó hírünk, idén újra lesznek tesztek, bemutatók a Decathlon kínálatából. A régebbi cikkeinket megnézve egyértelműen kijelenthető, hogy nagy változás történt az 5-6 évvel ezelőtti paletta és a mostani között, azóta a francia sportáruházláncnál is az elektromos rásegítéses kerékpárokra nagyobb fókusz került és a gravel szegmens is sokat erősödött, na meg egy World Tour országúti csapatot is támogatnak Van Rysel kerékpárokkal és az MTB XCO világában is komoly szerepet vállalnak.

- Hirdetés - Szabadics Ride Banner

De most térjünk rá arra, ami az elmúlt 15 évben megváltoztatta a kerékpárpiacot, az e-bike-okra, melyek egyre jobban szorítják ki a hagyományos kerékpárokat és a nyugati országokban már többet adnak el belőlük, mint normális bringából. Az MTB-k között a legjellemzőbb ez a változás, ott már egyértelműen az elektromos változatok uralják a piacot. Ennek megfelelően a Decathlon is jelentős energiákat fektetett ebbe a szegmensbe és mára már egy teljes e-MTB kínálattal rendelkeznek. A cél ezúttal sem volt más, mint az, hogy elérhető árú minőségi kerékpárokat gyártsanak. Az idei első decathlonos tesztalanyunk is ebből a kategóriából került ki.

A Rockrider E-Feel 700S egy trail, all mountain felhasználásra tervezett e-MTB elöl-hátul 160/150 mm rugóúttal, de ha nem akarunk annyira szakmaiak lenni akkor azt mondanám, hogy ez az a mostanában népszerű e-MTB kategória, amit a vásárlók többsége választ, amikor össztelós e-montit akar venni. És hogy miért? A cikkből ki fog derülni.

Az E-Feel 700S alumínium vázát Franciaországban tervezték, míg a gyártás Kanadában történt (juharfalevél is található a nyeregvázcső hátulján), ez a mai kerékpáros világban igazán üde színfolt amikor szinte minden a Távol-Keleten készül. Habár a Decathlon honlapján robusztusnak írják a vázat, szerintem a kategóriájában átlagosnak mondható, annyi anyag van benne, amennyinek egy ilyen felhasználásra tervezett vázban lennie kell, szép vastag csövek, de semmi nincs rajta eltúlozva. A rugózási rendszere 4 forgáspontos, alapvetően egy teljesen modern rendszer, ami a fékezés a rugózásra történő negatív hatásait hívatott kiküszöbölni. A bovdenezés a vázon belül fut, de szerencsére nincs teljesen integrálva, nem megy át a kormánycsapágyon, így könnyen szerelhető ha valamilyen probléma adódna. A geometria táblázat megerősíti, hogy ez egy trail e-monti, kellemesen lapos fejcsőszöggel és hosszú láncvillával, ami a stabilitásnak biztosan jót fog tenni.

Egy e-MTB-nél mindig fontos, hogy milyen rásegítési rendszer dolgozik benne. A Decathlonnál az E-Feel 700S-be a Shimano EP6 rendszerét választották, ami a kerékpár jó ár-érték arányának megőrzéséhez hozzájárul és nem mellesleg 85 Nm nyomatékot tud, ami nagyon nem kevés (kb bármire elég). Ehhez még egy 630 Wh-s akkumulátort is kapunk az alsócsőbe, mellyel akár a 90 km-es hatótáv is elérhető a gyári adatok alapján. És ha már az alsócsőnél járunk akkor megemlíteném az akkufedőt, ami ötletes és kellő védelmet nyújt az akkumulátornak.

Az E-Feel 700S elejében egy levegős Rockshox 35 GOLD RL villa található 160 mm-es úttal, amin a visszaút csillapítást és a kompresszió csillapítást (egészen a lockoutig) tudjuk állítani. Ez is tipikusan az az alkatrész, ami hibátlanul teszi a dolgát, de az extrák hiányoznak belőle, cserébe viszont még a megfizethető kategóriához tartozik. A vázban egy Rockshox Deluxe Select tag dolgozik, ami szintén levegős és a visszaút csillapítás állítható rajta.

A váltást a Shimano Cues 6000 rendszerére bízták az E-Feel 700S-ben, ami szintén nagyon jó választás egy e-MTB-ra, a LinkGlide rendszer miatt sokkal tartósabb és kifejezetten e-bike-okra találta ki a Shimano. 1×11 sebesség áll rendelkezésünkre és a 11-50-es sornak köszönhetően nagyon széles az áttételtartományunk.

A fékeknél a TRP SLATE EVO-re esett a választása a tervezőmérnököknek, ennél a döntésnél is valószínűleg a jó ár-érték arány megtartása volt a cél, kicsit olcsóbbak, mint a Shimano fékek, de óriásit harapnak, főleg elöl-hátul 203 mm-es tárcsákkal.

Számomra nagyon érdekes, hogy a Decathlon jobb kerékpárjaiban rendszeresen látok gyári kerekeket ahelyett próbálnának spórolni rajta (láthatatlan alkatrészek) és fűznének bele valamilyen saját összeállítást, ez az E-Feel 700S-ben is így van, ugyanis SUN RINGLE Duroc SD37 kerékszettet találunk a bringában, ami tökéletesen illik ehhez a kerékpárhoz. Széles felnik, masszív kialakítás, de tömegben egész baráti. Ami még meglepő volt nekem, hogy saját márkás Rockrider GRIP 500 29×2,4 gumik feszülnek a felniken.

A többi alkatrész az E-Feel 700S-en mind saját márkás, a kormány, a kormányszár, a nyereg, a nyeregcső, az utóbbi ráadásul egy dropper, amiből a kerékpár méretéhez megfelelőt (120 mm, 150 mm, 170 mm) tesznek a bringába.

Menet közben

A budaörsi áruházból hoztam el a Rockrider E-Feel 700S-t tesztelésre, és mivel adottak ott a hegyek ezért úgy gondoltam, hogy nem cipelem el magammal sehova, hanem a Budai-hegység lesz a teszt helyszíne. A teleszkópot és a rugóstagot felfújtam a súlyom alá, beállítottam a visszaút csillapítást, kicseréltem a taposópedálokat spd-re és máris nekivágtam a hegynek. Az áruház mögött hamar kezdődnek az emelkedők és a meredek utcák, ezért igazán tudtam értékelni a rásegítést. Egy ilyen e-bike nyergében egyik utca sem tűnt meredeknek (pedig azok!), könnyedén tekertem fel az emelkedőkön nem kis tempóval, hagyományos bringáról átülve ilyenkor mindenki elmosolyodik egy kicsit. A nagy gumikat és a tömeget egyáltalán nem lehetett érezni felfelé, viszont a trail-es geometriát igen, az irányítás picit lassú volt, kissé lomhán kanyarodott (ami lefelé majd előny lesz). Az egynyomos ösvényeken mindig elgondolkozom ezeknél a modern kormányoknál, hogy rendben van hogy stabilabb tőle az irányítás, de nyomok nem lettek szélesebbek 🙂 , ezért jobban kell figyelni arra, hogy hol férünk el.

Gyakorlatilag úgy értem fel a hegyre, hogy a pulzusom alig mozdult ki a regeneráló zónából, persze ez nem csak az edzettségemnek köszönhető, hanem annak, hogy a két legerősebb rásegítési üzemmódban használtam a bringát. De már vártam, hogy milyen lesz vele lefelé menni, hiszen ez az e-bike oda született. Keresni kellett valamilyen jó nyomot, ahol ki tudom használni az E-Feel 700S adottságait, mert a normál utakon lefelé kb meg tudok ebédelni ennek a kerékpárnak a nyergében, annyira stabil. A fenti köves terep jó volt a határok tesztelésére, de őszintén szólva ott sem sikerült elérni. Gyakorlatilag bármin átmegy, mindenen át lehet rombolni vele, a nagyobb kövek sem hatják meg, egy igazi tank. A Decathlon saját márkás gumijai is jól teljesítettek, simán megtapadtak mindenhol, persze a józan ész határai mellett. Igazából nem is kell annyira jól tudni lejtőzni, mert ez a kerékpár megold helyettünk nagyon sok helyzetet. Írtam, hogy az emelkedőkön kissé lomha az irányítása, viszont lefelé nagyon durván stabil. Annyi hátránya van ennek, hogy a szűk befordulásoknál figyelni kell, meg azért jóval nehezebb mint egy hagyományos trail bringa és a tömege viszi kifelé a kanyarokban, szóval az ilyen helyeken többet kell vele dolgozni.

A meredek emelkedőkön tesztelgettem, hogy hol tudok még vele felmenni. Olyan helyeken is sikerült, ahol felsétálni is nehéz. A gumikat még egyszer kiemelném, mert az előbbiekben fontos szerepük van. Egyébként azt is megtudtam, hogy mire való hátul az 50-es lánckerék, mert az e-bike-okon többnyire mindenki a kicsiket hajtja. A Shimano Cues váltó meglepően jól működött nagy nyomaték alatt is, bár azt megjegyezném, hogy kicsit lassabb és zajosabb, mint a nem LinkGlide rendszerek, a tartósságért ezzel kell fizetni. A TRP fékekre egy rossz szavam nem lehet, nagyon jól fogtak, pedig nem kis tömeget kellett megállítaniuk. A saját márkás dropper is tetszett, használtam bőven és nemcsak a lejtőkön, hanem időnként a felszállásnál is, mert elég magas a váz középcsapágya.

Kinek ajánlom?

Azoknak, akik egy olyan e-MTB-ot keresnek, amivel könnyedén fel lehet menni a meredek emelkedőkön, de a nehezebb, köves, gyökeres utakon is szívesen rábízzák magukat a kerékpárra. A Rockrider E-Feel 700S-nek kevés terep jelent kihívást, élmény vele bringázni mindenhol, felfelé a motor, míg lefelé a trail geometria, a teleszkópok és a gumik segítenek. Ha valaki első e-MTB-ot tervez venni számára jó választás lehet az E-Feel 700S, főleg ha megnézzük az árát, jelenleg 1,5 millió forintért hozzá lehet jutni.

További információkat a Decathlon honlapján találsz.

 

TOVÁBBI CIKKEK
- Hirdetés -