fbpx

Reusser nyerte a női Vuelta 1. szakaszát, Vas Blanka a főmezőnnyel ért célba

A női Vuelta első szakaszán egy négy fős szökés ért haza, ahol Marlen Reusser otthagyta többieket az utolsó 2 km-en, mellyel megnyerte a szakaszt és az összetettben is élre állt. A nagy nevek Vas Blankával együtt kb 2 perc hátránnyal a főmezőnyben értek célba.

A női Vuelta sokkal rövidebb, mint a férfiak versenye, mindössze négy napos a worldtour kategóriás verseny, amit szeptember 2. és 5. között rendeznek. Az indulók között két magyar névvel is találkozhatunk, Vas Blanka és Jordán Dorka is rajthoz állt a versenyen. Az első nap nem ígérkezett könnyűnek, egy első kategóriás hegy várt a mezőnyre a 119 km hosszú szakasz közepén.

A szakasz során az első óra alatt nem tudott kialakulni szökés, de végül Marlen Reusser, Elise Chabbey, Lucy Kennedy és Pauliena Rooijakkers tudott ellépni a többiektől. A mezőnyből Riviera ugrott fel a szökésre, ezután már öten folytatták az élen. Nem volt meg az egység a megcsappant létszámú főmezőnyben, ahol Vas Blankát is többször láttunk az élen dolgozni, így közel 2 perces előnyt tudtak kiharcolni a szökevények, ahonnan Kennedy szakadt le kicsivel több, mint 30 km-rel a cél előtt.

A végén a legjobban hajrázó Riviera csak lógott és látszólag senki nem akarta elcipelni őt a célig. Reusser dolgozott nagyon sokat, ő tempózott fel a lószokra, aztán megindult és senki nem ment vele, nem volt kérdés, hogy ő nyeri a szakaszt, végül 22 mp előnnyel ért be a célba. A többiek már csak egymásra figyeltek, de Rivierát senki nem tudta lehajrázni, így ő szerezte meg a második helyet, harmadikként Chabbey érkezett be a célba. A mezőny 1 perc 48 másodpercet kapott Reussertől, közel 50 fő gurult be ebben a bolyban, Vas Blankával, aki a 19. helyet szerezte meg.

Jordán Dorka a 103. helyen 21 perc 35 mp hátránnyal ért be a célba.

Holnap időfutammal folytatódik a női Vuelta.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo