fbpx

Rendkívüli közlemény! – Baleset miatt elhalasztják a Mészkőember-Légrádi Béla emlékversenyt

Egy szomorú hírről kaptunk közleményt a Superior Racing Team vezetőjétől Sós Sanyától, melyet változtatás nélkül közlünk:

Bizonyára már sokan értesültek arról a szomorú tényről, hogy Somoghy Attilát kerékpáros edzése közben kamion gázolta el. Attila rendkívül szerencsésen, de nagyon súlyos sérülésekkel túlélte a balesetet. Egyik lábát sajnos nem tudták megmenteni, így egy hosszabb kórházi és több hónapi rehabilitációs kezelés vár rá.

A Superior Racing Team vette át 2023-ban a MÉSZKŐEMBER-Légrádi Béla hegyi időfutam emlékverseny szervezését azzal a feltétellel, hogy annak megálmodója és 20 éven keresztül szervezője Somoghy Attila marad a verseny arca és versenyigazgatója.

A bekövetkezett tragikus baleset miatt és az Attila iránti tiszteletből az a döntésünk, hogy nélküle, azaz személyes jelenléte nélkül NEM SZERVEZZÜK MEG MÁRCIUS 16-án a versenyt!!!!
Megvárjuk amíg felépül, hogy ő is újra rajthoz állhasson, így az új időpont 2024.10.19.

Csapatom a Superior Racing Team nevében a 21. Mészkőember hegyi időfutam verseny teljes nevezési díj bevételét felajánlom Attila gyógykezelésének finanszírozására!
Biztatok mindenkit arra, hogy nevezzen a versenyre és díjával járuljon hozzá célunkhoz!

https://sportnaptar.hu/21-meszkoember-hegyi-idofutam-verseny_341AF66946213387

Arra kérek minden bringást és nem bringást, ha teheti segítsen anyagi adományával , hogy Attilát mielőbb nyeregben láthassuk, mert ő elhatározta, ha törik, ha szakad , de a bringázásról nem mond le!
Hiszem és tudom, segítségetekkel Attila azt a hihetetlen élni és tenni akarást, amit eddig is képviselt tovább tudja fokozni…

Most rajtunk a sor, hogy hálánkat próbálják kifejezni azért a sok jóért és önzetlen munkáért ( pl. Vác Cross, Mészkőember) amit tőle kaptunk!

Várjuk támogatásotokat a :

Favorit Kerékpáros Klub Alapítvány
Bankszámlaszám : 10300002-13450937-00014904
Kérjük a közleménybe beírni, hogy: Somoghy Attila támogatására

A Superior Racing Team köszöni az összefogást és a segítséget !

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo