fbpx

Napsütés, strand és rengeteg homok: Ez várt a cyclo-cross szezonnyitón a versenyzőkre a Lupa Beachen

Október 2-án a Kometa Cylo-Cross Challenge első fordulójával elkezdődött a hazai cyclo-cross szezon. A szezonnyitót nem kisebb helyen, mint a fővároshoz közeli Lupa Beachen rendezték meg, ahol kemény pálya és rendkívül színvonalas versenyközpont várt a részvevőkre.

Idén ismét korán vette kezdetét a cyclo-cross szezon, de így is már ki volt éhezve a hazai cyclo-cross-os közösség, hogy újra versenyezhessen. Az október eleji időpont lehetővé teszi, hogy azok is, akik nem igazán szeretik a hideget, belekóstolhassanak ebbe a szakágba. Persze ilyenkor is eshet már, lehet hűvösebb idő, de ahogy például a mostani tapasztalatok is mutatják napsütéses, kellemes időjárás is fogadhatja a kerékpárosokat. Ráadásul az idei szezonkezdés egy különleges helyszínre került, a Lupa Beachre, ami a remek időjárással együtt egy különleges hangulatot adott a Cyclo-Cross Challenge első futamának.

Természetesen én sem hagyhattam ki ezt a nem mindennapi rendezvényt, bár a sok homok ígérete számomra nem feltétlenül jelentett pozitívumot. Ezelőtt még nem jártam a verseny a helyszínén, csak a szervezők képeit láttam, így odaérkezésünkor meg kellett állapítanom, hogy a Lupa Beachen tényleg átélhetjük egy tengerparti strand hangulatát, őszintén szólva elég éles a váltás a kerítésen kívüli világ és a strand között.

Az első futam 10 órakor kezdődött a hobbi kategóriák versenyével, itt láthattunk a sok cyclo-crossos és montis mellett egy fatbike-ost is, aki megnyerte az mtb kategóriát. Ezután a legkisebbek futamai követeztek, ahol elég komoly mezőnyök jöttek össze, mindig jó látni a sok fiatalt a rajtban, a kicsik azonkívül, hogy nagyon aranyosak, ők jelentik a jövőt ebben a sportban.

11.30-kor rajtolt az U15, WU15, U17, WU17, WU19, WElit futam, ahol Takács Zsombor dominált, a még csak U17-es versenyző köridejeit még az elit versenyzők többsége is megirigyelhetné. A női abszolútot szintén egy 17 év alatti versenyző nyerte, Kiss Emma Lotti volt a leggyorsabb.

12.30-kor a királykategória (az Elit, Master és U19) futamával folytatódott a verseny. Itt nem fért kétség ahhoz, hogy ki legjobb ezen a napon, Búr Zsolt már az első körben jelentős előnyre tett szert a többiekkel szemben és körről körre folyamatosan növelte azt. A második helyet Ferenczi Balázs, a harmadikat Buruczki Szilárd szerezte meg.

Végül 13.45-kor a legnépesebb futam következett, ahol a master2-3-4 kategóriák álltak rajthoz. Úgy látszik még mindig ennél a korosztálynál a legnépszerűbb ez a szakág, főleg ha megnézzük, hogy az elitek között hány ebbe a korosztályba tartozó kerékpáros versenyzik még.

Szerintem kevesen számítottak arra, ami a pályán várt rájuk, homok, homok, homok és homok. Ráadásul mély, amin ha nem vagy elég erős és ügyes akkor esélytelen a nyeregben maradnod, legalábbis cyclo-cross kerékpárral, egy fatbike-kal már eléggé el lehet boldogulni ezeken a szakaszokon. A pályának a homokos részei egyértelműen megosztóak, valaki élvezte a homokban futást és azt, hogy egy különleges pályán versenyezhet, valaki pedig gyűlölte, és a kezdők között is biztosan valakit megnyert, valakit elveszített a cyclo-cross versenyzés ezzel a pályával. Mindenesetre én azt mondom, hogy mindenki győztes, aki végignyomta a versenyidejét.

Eredmények: https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=Lupacx21

Galéria:

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo