fbpx

Minden eddiginél látványosabb bringaút építés: bezárul a Tisza-tó kör

Már most is a legkedveltebb kerékpáros célpontok közé tartozik a Tisza-tó környéke, a következő szezonban azonban újabb lendületet adhat a bringás turizmusnak az a beruházás, aminek legfontosabb eleme szeptember 17-én szó szerint a helyére került.

Már az elmúlt időszakban is gyakorlatilag évről évre duplázódott a Tisza-tó környékén kerékpározók száma és jövőre is további rekordra számítunk– mondta el a beruházással kapcsolatban Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, aki további részletekről is beszélt:

A teljes Tisza-tavat körbeérő kerékpárút építésének utolsó szakasza 4,2 milliárd forintból készült el, aminek azért volt ilyen magas a költsége, mert négy műtárgyat (értsük ez alatt hídelemet) is tartalmaz, és a beruházás eredményeképpen zavartalanul, autóforgalomtól különválasztva teljesíteni lehet majd a kört. Ez a kerékpárút szakasz más szempontból is fontos, hiszen része lesz az Eurovelo 14. kerékpáros útvonalnak, ami a Hortobágyot szeli majd át és Balmazújvároson keresztül éri el Debrecent.

A valamivel több mint 5 kilométeres új kerékpárút szakasz valóban kiemelt szerepet tölthet be a térség „kerékpározhatósága” szempontjából, hiszen a Tisza-tavat eddig csak a 33-as főút forgalmas közúti hídján lehetett átszelni, ami a családos bringaturizmus szempontjából nem a legideálisabb. Ennek ellenére – ahogy a kormánybiztos is utalt rá – rengetegen választják az aktív kikapcsolódásnak ezt a formáját a Tisza tó körül, ha megoldott lesz a teljesen biztonságos áthaladás, az évi több mint 50 000 kerékpáros száma valószínűleg tovább nő majd a környéken. Maga a kerékpáros aszfaltcsík 2020. tavaszára készül majd el, a határidő május 31., de várhatóan már előbb birtokba vehetik a bringások a következő szezonban.

Múlt hét kedden az építkezés leglátványosabb mozzanatára került sor, ugyanis ekkor emelték be két daruval a képeken is látható hídelemet, ami a gépjármű és a vasúti forgalom mellett önálló teret biztosít majd a kerékpáros forgalomnak. A Tisza-tó környéki fejlesztések azonban nem állnak meg ezen a ponton. A nyaralóhajó program keretein belül a kerékpárosokra is gondolnak majd, és a vízitúrás pihenőpontokat úgy alakítják ki, hogy az itt megálló kerékpárosok is gondoskodni tudjanak a felfrissülésről.

Tervben van továbbá egy speciális strandnapijegy bevezetése is, melynek köszönhetően az összes tó körüli strandot használhatják majd a bringások, nagyon kedvező áron. Révész Máriusz véleménye szerint – ha jól sikerül a teszt – a Balaton körül is érdemes bevezetni hasonló belépőt, hiszen egy családra jelenleg elég magas terhet ró, ha egy egésznapos kerékpártúra során fel szeretne frissülni útközben 2-3 strandon. A bringás strandnapijegy megoldaná ezt a problémát.

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormányának támogatásával.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo