fbpx

Milan Barenyinek tetszett a Palóc Cross

Az elmúlt szombaton a Palóc Cross-on, az I. SuperCross Sorozat negyedik állomásán 15 szlovák versenyző is jelen volt. Északi szomszédjaink a 2009. év elején már egyszer meglátogattak egy hazai eseményt nagyobb létszámban – akkor Salgótarjánban kilencen tették tiszteletüket. Igaz, a három legeredményesebb versenyzőjük akkor már edzőtáborban készült a világbajnokságra, akkor nem bírt senki lépést tartani Szeghalmi Bálinttal (akkor még Tusnad Cycling Team színekben). Most azonban itt volt Milan Barenyi (KCK Oslany), Robert Glajza és Martin Haring (mindketten CK Banská Bystrica) is – el is foglalták az elit dobogót a fenti sorrendben.

Milan Barenyi

Milan Barenyi

A vasárnapi, irgalmatlanul saras spanyol világkupa-forduló eredményeit is tartalmazó világranglistán jelenleg 307 krosszos szerepel a férfiak között. A legelőkelőbb helyen a szlovákok közül a Telenet – Fideás Robert Gavenda (82.) és a Johnson Controls-os Václav Metlicka (119.) állnak, mögöttük a balassagyarmati dobogósok: Barenyi (126.), Haring (149.) és Robert Glajza (197.) nevét találhatjuk közülük. A balassagyarmati verseny után a főszervező Szász Viktor – Dósa Eszter és Zuzana Vojtasová közreműködésével – interjúvolta meg a győztes Barenyit.

– Mi a véleményed a balassagyarmati pályáról – esetleg összehasonlítva a szlovákiai versenyekkel?

– A pálya kialakítása és jellege, illetve a verseny megszervezése a szlovákiai versenyek szintjén állt, nem találkoztam kirívó problémákkal.

– Mi a véleményed a magyar mezőnyről?

– Amit igazán hasznosnak vélek, mind a szlovák, mind a magyar versenyzők számára, az az, hogy az MTB kerékpárok használata is engedélyezett. A fejlődni vágyó magyar kerekesek számára nagyon ajánlom a szlovákiai, csehországi, vagy bármely más szomszédos országok versenyein való részvételt, hiszen így több nagy tapasztalattal bíró versenyzővel találkozhatnak.

Milan Barenyi

Milan Barenyi

– Szombaton rendezik nemzeti bajnokságotokat. Mit gondolsz az esélyeidről? A mostani verseny jó felkészülés volt rá?

– Mindenki Robert Gavenda győzelmére számít, mivel nagyon tehetséges, jól teljesít a versenyeken, illetve nagyon jó körülmények mellett a legtökéletesebben tud készülni a nemzeti bajnokságra. Ám a kerékpározásban sok múlik a szerencsén is, és ezzel a kis szerencsével bármelyik, a mai versenyen résztvevő kerékpáros – úgy, mint jómagam, Robert Glajza vagy Martin Haring – is nyerhet akár. Ennek tudatában mindannyian nagyon komolyan vettük ezt a mai versenyt, mintegy a bajnokság főpróbájaként.

– Maradt-e benned bármilyen gondolat a versennyel kapcsolatban? Egyéb pozitív vagy negatív észrevétel?

– Nem könnyű dolog olyasvalakit kritizálni, aki a versenylehetőséget adott nekünk. A versenyszervezés egy nagyon nehéz és felelősségteljes munka, s nagyon tisztelem mindazt, aki vállalja a felelősséget, és lehetőséget ad versenyeznem. A verseny jól szervezett volt, minden az elvárásomnak megfelelő volt. Eredetileg a világkupán való részvételt terveztük, ám mivel változtak a terveink, nagyon örülök, hogy egy jó kis versenyen vehettem részt az otthonomhoz közel. A jövő évben is számíthattok jelenlétemre.

Milan Barenyi

Milan Barenyi

– Hogyan látod most, találkozhatunk-e veled Salgótarjánban január 2-án?

– Mindig is szerettem Magyarországon versenyezni, CX és XC versenyeken egyaránt, és őszintén remélem, hogy minél gyakrabban tehetem majd ezt a jövőben is. Az XC versenyzők igen kemény ellenfelek, mint például Parti András vagy Buruczki Szilárd. Január 2-án Salgótarjánban lehetséges, hogy újra találkozunk, de még nem fixáltuk le az idény hátralévő versenyeit.

Szöveg: I. SuperCross Sorozat Sajtóközlemény, Kéri István
Fotó: Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.