fbpx

MÉSZKŐEMBER volt, van és lesz!

Húsz évvel ezelőtt egy baráti társaság összejött azzal a céllal, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt sporttársukról egy közös bringázással emlékezzenek meg. Ebből született meg a Mészkőember-Légrádi Béla Emlékverseny. Ez a rendezvény nagy valószínűséggel az egyetlen olyan amatőr kerékpárverseny hazánkban, melyet megszakítás nélkül sikerült megrendezni az eltelt majd negyed század alatt. A színvonal és az indulók létszáma évről-évre növekedett, sok versenyző számára a szezon első országúti versenyét jelentette minden év áprilisában a Mészkőember.

Húsz év nagy idő, kis túlzással már-már a történelem része. Az eredeti szervező-rendező gárdából már csak a főszervező és néhány nagyon lelkes önkéntes maradt. Így szükségszerű volt a változás. A változás viszont most egyenlő a folytatással. A főszervező fájó szívvel bár, de úgy döntött, hogy elengedi a versenyt. Tízenkilenc élményekben gazdag verseny után nem rendezi meg többé a Mészkőt. De ember tervez, Isten végez, hogy ilyen közhellyel éljek. A versenyzők nem engedték, hogy eltűnjön az országúti versenyek palettájáról a rendezvény. A verseny lezárását közlő e-mail nyomán érkező több tucat válasz e-mail arra ösztönözte a főszervezőt, hogy valami megoldás után nézzen, kitalálja, miként élhet tovább a verseny. Így az idei esztendőben, még társrendezői szerepkörben, színre lép a Superior MTB Team, akik a megállapodás szerint a 2024-es szezontól már a Superior időfutam Challenge három futamos sorozat nyitó állomásaként önállóan rendezik meg, remélhetőleg még legalább húsz éven át a Mészkőember-Légrádi Béla Emlékversenyt.

Légy részese a szezon első országúti versenyének! A rendezők sok szeretettel várnak minden indulót a Naszály lábánál március 11-én, szombaton, hogy közösen ünnepelhessük a verseny huszadik megrendezését, mely egyben a rendezvény új életének első állomása is lesz.

A versenykiírás és a nevezési felület a verseny honlapján található (www.meszkoember.hu), előnevezni március 8-ig tudnak az érdeklődők.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo