fbpx

Megalakult a Betonexpressz 2000-Limonta

Csütörtök délelőtt a siófoki Vértes Konferencia és Welness Hotelben tartotta meg első sajtótájékoztatóját az új magyar kontinentális csapat, a Betonexpressz 2000-Limonta. A nemzetközi alakulat tizenhat fős keretében találhatunk magyar, olasz, argentin, szerbiai és venezuelai versenyzőket is.

A csapat fő szponzora magyar részről a Betonexpressz 2000 Kft. A cég vezetője, az egyesület elnöke, Pisók István hosszú évek óta mindent megtesz azért, hogy a magyar kerékpárosok egyre eredményesebben szerepelhessenek a nemzetközi versenyeken. A csapat másik névadó főszponzora a Limonta S.P.A., egy több mint ezer alkalmazottat foglalkoztató észak-olaszországi székhellyel rendelkező nagyvállalat, amely elsősorban bútorok és autók kárpitozásával foglalkozik. A korábban névadó főszponzorként jelen lévő P-Nívó Kft-t sem tűnik el a kerékpársportból, hiszen ezen a néven amatőr kerékpáros egyesületet jön létre. A P-Nívó a magyarországi nemzetközi versenyek megrendezésében is segít majd, de várhatóan gyerekeknek is rendez futamokat.

A tervek szerint 2009-ben a csapat 16 versenyzője két sorban, párhuzamosan szerepel majd az Europe Tour-viadalokon, várhatóan 120-130 versenynapon. A Betonexpressz 2000-Limonta versenyzői rajthoz állnak majd Nyugat-Európa (Olaszország, Franciország, Spanyolország és Svájc), illetve a környező országok (Szerbia, Szlovénia, Horvátország, Montenegró és Románia) nemzeti versenyein, valamint hazánk valamennyi rangos viadalán, különös tekintettel a két augusztusi saját rendezésű Europe Tour versenyre, a P-Nívó Nagydíjra és a Betonexpressz 2000 Nagydíjra. A csapat a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec és a Katay Team kontinentális együtteseiből alakult meg. A menedzseri teendőket Antonio Iakovozzi látja majd el, a sportigazgató pedig Antonio Salutini és Stubán Ferenc lesz. Antonio Salutini szakvezetőként 35 Giro d’Italián, 18 Tour de France-on és 21 Vuelta a Espanán vett részt, 11 éven keresztül dolgozott együtt a sprinterkirály Mario Cipollinivel, versenyzői nyertek Girót, Vueltát, világbajnokságot és olimpiát is. Kerékpárműszerész Roberto Lencioni és Miszlai Zoltán lesz, míg Garamszegi László, Patrizio Raspa, Frederico Cecchi és Haiszer Ákos masszőrként segítik a versenyzőket.

A Siófokon töltött napok során versenyzőink megismerkedtek egymással, a szerelők és masszőrök segítségével pontosították a kerékpárok és ruházatok méreteit. A sportigazgatók egyeztették a jövő évi versenyprogramot, míg dr. Marino Rosti mentáltréninget tartott a versenyzőknek. A jövő évre vonatkozóan tizenöt versenyzővel már megállapodott az új gárda, míg a tizenhatodik kerékpárossal a napokban kötnek szerződést.

Jelenleg már a csapat tagja Arany Gábor (magyar, 32 éves), Donato Cannone (olasz, 26), Marco Carletti (olasz, 25), Cziráki István (magyar, 22), Pasquale Iachini (olasz, 24), Ivanics Gergely (magyar, 30), Kasza Gábor (szerbiai, 19), Lovassy Krisztián (magyar, 20), Honorio Perez Machado (venezuelai, 26), Madaras Zoltán (magyar, 28), Walter Proch (olasz, 24), Antonio Quadranti (olasz, 28), Antonio Roberto Richeze (argentin, 27), Emanuele Rizza (olasz, 24) és Tóth Dániel (magyar, 19).

A teljes csapatot legközelebb már az új mezekben, vadonatúj kerékpárokkal és a hivatalos csapatautókkal április elején láthatják majd itthon az érdeklődők. Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek a klub hivatalos honlapján, a www.pnivo.com internetcímen találhatók!

Forrás: Betonexpressz 2000-Limonta sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo