fbpx

Mavic Ksyrium Pro Thermo és Ksyrium Pro Thermo+ téli kesztyűk

A legkeményebb extrémen hideg időjárásra is, amikor már csontig hatol a hideg, tervezett kesztyűt a Mavic, ráadásul kettőt, egy öt ujjas és egy három ujjas változatot, a Ksyrium Pro Thermo-t és a Ksyrium Pro Thermo+-t, melyek fázós kezűeknek kötelező viseletek a téli hónapokban.

Kerékpározás közben a kezünk fokozottan ki van téve a hidegnek, nem mozgatjuk és a testünktől is viszonylag messze van, ezért a vérellátása sem az igazi, ezenfelül még folyamatosan hűti a menetszél is, ezért érezzük itt elsőként a hideget, ha nem megfelelő kesztyűt hordunk. A fázós kezűek pontosan tudják, hogy milyen nehéz kesztyűt találni 0 fok alatti hőmérsékletre, amiben pár óra után sem akar lefagyni a kezük. A francia gyártó nekik és a legzordabb körülmények között bringázóknak két kesztyűt készített, az öt ujjas Ksyrium Pro Thermo-t és a három ujjas Ksyrium Pro Thermo+-t. Természetesen a három ujjas a melegebb, erre utal a “+” megnevezés is, hiszen ott kisebb felületen adják le ujjaink a hőt. Az ujjak számán kívül a két kesztyű megegyezik, ezért is kerülnek egyszerre bemutatásra.

Mavic_ksyrium_pro_thermo_kesztyu

A hideg körülmények között kulcskérdés, hogy mennyire jut át a menetszél a kesztyűn, a Mavic egy speciális víz- és szélálló membrán alkalmaz a Ksyrium Pro Thermo kesztyűinél, mely melegen és szárazon tartja a kezet a legkeményebb téli körülmények között is. A membrán teljesen ellenáll a szélnek, viszont jó lélegzőképességének köszönhetően kiengedi a bent keletkező párát. Ezekben a kesztyűkben alkalmazott csúcstechnológia a Primaloft® Sport szigetelés, olyan anyagot használnak fel a Ksyrium Pro Thermo kesztyűk gyártásánál, ami könnyű, nem húzza le az ember kezét viselésekor, tartós, tehát nem egy télen át fog csak szolgálni, vízálló, esős időben is viselhető és gyorsan szárad, hamar elpárolog róla az izzadtság. Ezenfelül még egy tartós vízlepergető bevonat (DWR) is védi viselőjét csapadékos időjárási körülmények között.

Mavic_ksyrium_pro_thermo_kesztyu

A kesztyűknél nagyon fontos a megfelelő tenyérkialakítás, a Ksyrium Pro Thermo-knál a Mavic az Ergo Pro Palm tenyérkialakítást alkalmazza, melynél egy vékony, magas sűrűségű EVA szivacs található a tenyéren a maximális kényelemért. Maga a tenyér Clarino™ anyagból készült, ami kifejezetten jó fogást, tapadást eredményez és emellett tartós is. A tenyéren és az ujjakon szilikon rátéteket találunk, amik tovább fokozzák a tapadást. Egy vastag kesztyűnél mindig érdekes dolog a tenyér, mert ha túl vastag akkor nehéz benne fogni és érezni a fékkart, váltókart, ezért is alkalmaz ennyiféle speciális megoldást ezeknél a kesztyűknél, hogy biztonságosan tudjuk őket használni.

A mai modern kornak megfelelően a mindkét kesztyű érintőképernyő kompatibilis, nem kell levenni a kesztyűnket, ha mobiltelefonunk használni akarjuk. A nagy ujj teljes külső felületén izzadtságtörlőt találunk, amit verejtékünk felitatásán kívül még más egyéb célokra is használhatunk. A csuklórész a tépőzáras állítási lehetőségnek köszönhetően tökéletesen zárul, megfelelően beállítva a hideg nem tud behatolni ezen részen. Az ujjak külső felén fényvisszaverő elemek javítják láthatóságunkat a sötét, téli edzéseink során.

Jellemzők:
Ksyrium Pro Thermo:
-Extrém meleg hosszú ujjas kesztyű
-Kifejezetten kerékpározáshoz fejlesztett 5 ujjas kesztyű
-Víz- és szélálló membrán, mely, melegen és szárazon tartja a kezet a legextrémebb téli körülmények között is
-Primaloft® Sport szigetelés: könnyű, vízálló, tartós és gyorsan szárad
-Ergo Pro Palm tenyérkialakítás vékony magas sűrűségű EVA szivaccsal a tenyerén a nagyobb kényelemért
-Clarino™ tenyér
-Szilikon rátétek az ujjakon a jobb tapadásért
-DWR vízlepergető bevonat
-Izzadtságtörlő a nagyujjon
-Tépőzárral állítható hosszú csuklórész
-Fényvisszaverő elemek a kézfejen
-Érintőképernyő kompatibilis
Ajánlott fogyasztói ár: 18 990 Ft
Bővebb információ a gyártó honlapján

Ksyrium Pro Thermo+:
-A legmelegebb hosszú ujjú téli kesztyű
-Extrém téli hideg körülményekre tervezve
-3 ujjas kivitel
-Víz- és szélálló membrán, mely, melegen és szárazon tartja a kezet a legextrémebb téli körülmények között is
-Primaloft® Sport szigetelés: könnyű, vízálló, tartós és gyorsan szárad
-Ergo Pro Palm tenyérkialakítás vékony magas sűrűségű EVA szivaccsal a tenyerén a nagyobb kényelemért
-Clarino™ tenyér
-Szilikon rátétek a tenyéren és az ujjakon a jobb tapadásért
-DWR vízlepergető bevonat
-Izzadtságtörlő a nagyujjon
-Tépőzárral állítható hosszú csuklórész
-Fényvisszaverő elemek a kézfejen
-Érintőképernyő kompatibilis
Ajánlott fogyasztói ár: 23 990 Ft
Bővebb információ a gyártó honlapján

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo