fbpx

Március első hétvégéjén ismét bringákkal telik meg a B pavilon

Ha március, akkor PORT.hu Bringaexpo, ezúttal 2011. március 3-6. között, a tavaly debütált helyszínen, a Hungexpo B pavilonjának 6500 négyzetméteres területén. A jelentkezések lezárása után elmondhatjuk, a csarnok ismét tele lesz bringákkal, a szervezőknek sikerült minden standhelyet eladni. A kínálat az előző évekhez képest tovább színesedik, új kiállítók, ezáltal új márkák is csatlakoznak 2011-ben a Bringaexpo „karavánhoz”.

PORT.hu Bringaexpo

PORT.hu Bringaexpo

A kiállítás ismét 4 napon keresztül, csütörtöktől vasárnapig, reggel 10 és este 6 óra között várja látogatókat, a belépőjeggyel pedig a Hungexpon azonos időben zajló további rendezvények (Utazás, Karaván, Boat-show, Karát, Himalája Expo) is meglátogathatók. Jó hír a hétköznapra érkezőknek, hogy idén már a csütörtöki napon is a többi nappal azonos belépőjegy áron lehet bejutni a Hungexpóra.

A VELO részéről pedig a IV. PORT.hu Bringaexpora egy új lapszámmal, mellé pedig ajándékkal (kerékpáros zokni vagy kulacs) készülünk, illetve nemsokára indul Facebook nyereményjátékunk, mely során belépőjegyeket sorsolunk ki az expóra.

További információkkal és a programok listájával hamarosan jelentkezünk.

—————————————————————————————————-

Alábbiakban a 2011-es PORT.hu Bringaexpo kiállítóinak listája és webes elérhetőségük, valamint zárójelben az általuk kiállításra kerülő márkák:

Annyira Más Bringaboltwww.ambringa.hu (különleges kerékpáros termékek, rekumbens- és pedelec kerékpárok, utánfutók, B&M és SON lámpák és dinamók, Gocycle, Bion-X, Gruber Assist, Schlumpf, Optima Bikes, Ice Trikes, Radical Design)

Avexhttp://www.hauser.hu (Specialized, Hauser, Caprine, Wenson, Haro, Trinity, Maxxis, Lezyne)

Bempwww.bemp.hu (Spank)

Bergusonwww.berguson.hu (Kellys kerékpárok, Vaude, Endura)

Bike Center www.bikecenter.hu (Bionicon)

Bi-drivewww.bi-drive.hu (Huni-Rex – egykerekű kerékpár)

Bike Planetwww.bikeplanet.hu (3M Láthatósági termékek, Wowow fényvisszaverő termékek, Bobike gyerekülések, Basil táskák)

Bikediszkontwww.bikediszkont.hu (NS Bikes, Octane One, Identity Bikes, Society, Halo, Gusset)

BikeFunwww.bikefun.hu (Merida & UMF, SIGMA, Ritchey, LAZER, BikeFun, Thule, Ryde, Slime, Kawasaki, Hello Kitty, Birzman, Bellelli, KMC)

Bikeholidayswww.bikeholidays.hu (kerékpáros utak)

BikeLinewww.bikeline.hu (Bianchi, Cratoni, Dakine, Vision, Finish Line, Gravity, Ergon, FSA, Hand-eez, Vredestein, Kryptonite)

Bikemag.huwww.bikemag.hu (kerékpáros portál)

Bikerwww.biker.hu (Sidi, Rock Shox, Avid, SRAM, Ciclosport, Bell, Giro, Blackburn, Truvativ, Scott, Hamax, IceToolz, Jagwire, Kryptonite, Minoura, Panaracer, Sapim, SKS, Zoggie)

Biketexwww.biketex.hu (Montana kerékpárok, Mavic ruházat)

Boneshakerwww.boneshaker.hu (DT Swiss, Motorex, Magura, Syncros, VDO, Thomson)

Bringaboard www.bringaboard.hu (Respro maszkok)

Bringalandwww.bringaland.hu (Scicon, SelleSMP, Bicycle Line, Nalini, NewLook)

Close 2Uwww.close2.eu

Cseke Zrt.www.magellan.hu (Magellan, Ghost, BTS, Ashima, Selcof, Carnac, Mountain Cycle, Platzangst, Joe’s No-Flats, Quad)

Electrawww.electrabike.hu (Electra, Nutcase)

Ethicsportwww.ethicsport.hu (táplálék-kiegészítők)

Evobike www.evobike.hu (Rekumbens, azaz fekvő és összecsukható kerékpárok: Nazca, Slyway, Toxy; összecsukható kerékpárok: Birdy, Mobiky; Reise&Müller, Principia; egyéb különleges kerékpárok: Streetstepper, Bikeboard; kiegészítők: Cyclaire, Exustar, KlickFix, Lupine, Ortlieb, Rainlegs, Reelight, SealSkinz, Tubus, Zwei)

Flex 92 – (Holmenkol, Bridgedale, Comform’Able)

Go Fast energiaitalwww.gofast.hu

Kolikenwww.koliken.hu (Koliken, HL, Galaxy, Kettler kerékpárok)

Krosswww.kross.hu (Kross kerékpárok)

KTM www.ktmteam.hu/bikes (KTM kerékpárok)

Lofty Kft. www. lofty.hu (kerékpárok)

Magyar Kerékpárosklubwww.kerekparosklub.org (kerékpáros civil szervezet)

Maliwww.mali.hu (Mali, Mongoose, Cannondale, Wheeler, Marzocchi)

Megabikewww.megabikeltd.hu (Spyral, Fizik, Selle Royal, Crank Brothers)

Mofowww.mofoshop.hu (Felt, Norco, Oakley, Met, Vetta, RaceFace, Hutchinson, Qibbel)

Nagy Kerékpár
www.nagykerekpar.hu (Sintesi Bike, Enervit, Bükk Maraton)

Neuzerwww.neuzer.hu (GT, Neuzer, Tacx, Michelin, Uvex, Sun Ringlé)

NorthGatewww.indotek.hu

Olimpiawww.gepida.hu (Gepida kerékpárok, Topeak, Fast Rider)

Pacific Cycleswww.pacificcycles.hu (BBB, ABUS, Continental, RODI)

Paul Lange Hungarywww.paul-lange.hu (Shimano, PRO, Schwalbe,Cateye, Catlike, Selle Italia, Sportourer, MasterLock, Elite, Mach1, RST, RSP, Zefal, Pearl Izumi)

Progress Cyclewww.giant-bicycles.com (Giant)

Protek www.cicliprotek.com (Protek kerékpárok)

Rubenawww.rubena.co.hu (Rubena kerékpárgumik)

Rudy Projectwww.rudyproject.hu (Rudy Project szemüvegek, sisakok és táskák)

Schwinn-Csepel www.schwinncsepel.hu (Schwinn Csepel, Schwalbe, Cinelli, Knog)

Solowww.karbona.hu (Karbona, Aerozine, Guerciotti, FRM)

Sportkulacs www.sportkulacs.hu (Patai-Szabó kerékpáros nagyker: Elastic Bikewear kerékpáros ruházat, egyedi design szerint; PPR Organizáció: EU-Bottle kerékpáros sportkulacs, egyedi design szerint)

Trek www.trek.hu (Trek kerékpárok, Bontrager kiegészítők és ruházat)

Velo.huwww.velo.hu (kerékpáros magazin és honlap)

Velobike Kft. – www.velobike.hu (Cube, Capriolo, Longus, Dahon, KryptonX, Manitou)

Velodream www.velodream.hu (Hercules kerékpárok, XLC alkatrészek)

X-Factorwww.xfactornet.hu (Kona és Commencal kerékpárok, illetve Fox, Hayes, Lizard Skins alkatrészek és kiegészítők)

Ybikewww.ybike.hu

Zergesport Kft.www.zerge.info (Polar, GARMIN, Suunto)

—————————————————————————————————-

Figyelem: A lista csak előzetes, nem teljes!

Üdvözlettel: VELO.hu Szerkesztőség, a PORT.hu Bringaexpo szervezője

További információk:

A 2010-es PORT.hu Bringaexpo képeit megtalálod ide és ide kattintva.

Hivatalos weboldal: www.bringaexpo.eu
Kérdések esetén kontakt: info(kukac)bringaexpo.eu

Forrás és fotó: PORT.hu Bringaexpo sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo