fbpx

Március 27-én a 17. Sajó Péter Emlékversennyel kezdődik a hazai országúti szezon

A hagyományokhoz híven idén is a Sajó Péter Emlékversennyel kezdődik a magyar országúti szezon, az országos szezonnyitóra március 27-én kerül sor Tevel mellett az előző években megismert körpályán. A szervezők a legkisebbektől a seniorokig minden országúti kerékpárost várnak a versenyre, sőt a nagykorú előnevezők még egy palack bort is kapnak a nevezésük mellé. A versenykiírást alább olvashatjátok.

17. Sajó Péter Emlékverseny
Országos Országúti Szezonnyitó

Rendező:

  • Verseny típusa: Nyílt Országúti mezőnyverseny (legnépesebb nemzetközi utánpótlás mezőnyökkel!), igazolt U11, WU11 (2012-), U13, WU13 (2010-2011), U15, WU15 (2008-2009) U17, WU17 (2006-2007), U19, WU19 (2004-2005), U23 (2000-2003), Elite (-1999) versenyzők és amatőr (1983-ban és után születettek), Senior 1(1978-1982)- Senior 2(1973-1977)- Senior 3 (1972-ben és előtte születettek) kerékpárosok részére.

    Valamint

    Tehetségkutató verseny, kerékpár megkötés nélkül: U7 (2016-ban és utána születettek), U9 (2015-2017) U11 (2012-2014) WU13 (2010-2011) gyerekek számára

    Verseny helye, útvonala: Tevel – Bonyhádvarasd – Zomba-Paradicsompuszta – Kisdorog – Tevel (Tolna megye)

    Ideje: 2022. 03. 27. Vasárnap 10.00 (Figyelem, óra átállítás, érkezz időben ! )

    Versenyközpont: 2022. 03. 27. 08:30 – 09.45 között lesz nyitva (címe: 7181 Tevel, Fő utca 288. Polgármesteri Hivatal A technikai értekezlet 10.00 – 10.30 között zajlik a csapatvezetők és a versenybíróság tagjainak részvételével. A csapatautók sorrendje technikai értekezleten lesz kisorsolva.

    Díjazás: Egyéni érem díjazás 1-3, győzteseknek tárgyjutalom.

    Díjkiosztó az U19, Elite U23-as verseny befutója után 14.30-tól.

    Program:
    Rajt: Tevel, Fő utcai Polgármesteri hivatal
    Cél: Tevel utáni hegytető

    Start:

    • U13, WU15 10.45 25 km – (fordítós !)
      fordító: Paradicsompusztai elágazó, domb aljában.
      Célba érkezés várható időpontja: 11.25-től
    • Elite, U23, U19 11.00 110 km 4 kör
      Célba érkezés várható időpontja: 13.35-től
    • Amatőr férfi 11.05 85 km – 3 kör
      Célba érkezés várható időpontja: 12.50-től
    • U17, WU19, Nők 11.10 85 km – 3 kör
      Célba érkezés várható időpontja: 12.55-től
    • Senior 1,2,3 11.15 60 km – 2 kör
      Célba érkezés várható időpontja: 12.35-től
    • U15, WU17, 11.20 35 km – 1 kör
      Célba érkezés várható időpontja: 11.55-től


    Versenybíróság: Az MKSZVk Jelöli ki.


    Általános szabályzatok:

    1. A verseny az MKSZ és az UCI szabályai alapján kerül megrendezésre, ideértve az áttételek meghatározását. Áttételek átkötése, lezárása nem engedélyezett. A szabálytalan áttétellel rendelkezőket a versenybíróság rajthoz állni nem engedi, vagy a versenyből kizárja

    Áttételek: U11, U13 (9-12 év) 5,85 m, (52×19) U15 (13-14 év) 6,14 m (52×18) U17 és WU17(15-16 év) 6,94 m (52×16) U19 (17-18 év) 7,93 m (52×14) WU13 5,85 m, WU15 6,14 m, , WU19 7,93 m.

    A versenybíróság az áttételeket a szakaszok előtt és után is ellenőrizheti, a vétkes versenyzőket kizárja.

    Versenyzők kötelesek az egyesületi mezben indulni, válogatott mez viselése nem engedélyezett.

    1. Kerék-, és gépcsere a verseny során csak az út jobb oldalán megengedett. Minden egyéb segítségadás tilos. Az esetleges bukás és géphiba miatt a mezőnyből kiállni kényszerülő versenyző felzárkózásához „idegen” segítséget nem vehet igénybe.
    2. Versenyen minden versenyző saját felelősségére indul, a közlekedési szabályok betartása mellett. Követniük kell a rendőrség vagy a biztosítást végző szervek utasításait, lehetőség szerint az úttest bal oldalát szabadon hagyva kell haladniuk, hogy a versenyt kísérő gépjárművek elhaladását ne akadályozzák. Esetleges balesetért, vagy kárért a rendező semmilyen felelősséget nem vállal és azért kártérítésre nem kötelezhető. A versenyzők a rendező által kibocsátott rajtszámot kötelesek viselni, a kiadott rajtszámot behajtani, levágni, megcsonkítani TILOS! A leadott számok után a befizetett kauciót (1000,- Ft/ fő) visszakapják.
    3. A versenyzőknek a bukósisak viselése kötelező! Esőkabát vagy más hasonló ruhadarab viselése abban az esetben lehetséges, ha átlátszó anyagból készült, hogy biztosítsa a rajtszámok tiszta láthatóságát.
    4. A csapatok tagjai csak egymás között cserélhetnek felszerelést, ételt és italt. A versenyzők nem húzhatják vagy lökhetik meg egymást vagy egy másik versenyzőt. Nem állhatnak gépjármű szélárnyékában vagy lökhetik el magukat arról, nem húzathatják magukat vele.
    5. A versenyzőknek a rajt előtt az aláíróívet alá kel írni, amellyel kinyilvánítják, hogy elfogadják a verseny szabályait. Az aláírás a rajt előtti 15 percig lehetséges.
    6. A frissítés a verseny 50. kilométerétől az utolsó 20 km-ig engedélyezett.
    7. A csapatvezetők képviselik csapatuk tagjait is, és felelősek azok cselekedeteiért technikai szempontból és a szabályok betartását illetően is. Együtt kell működniük a Szervezőkkel és a Versenybírósággal, hogy biztosítható legyen a verseny zökkenőmentes lebonyolítása.
    8. Kísérőautókra vonatkozó szabályok:
      Kísérni csak érvényes licenccel lehetséges.
      Kísérőautók a zsűri autó mögött haladhatnak. 160 cm-nél magasabb kocsik, független a kapott sorszámtól, a kocsisor végére kell, hogy besoroljanak.
    9. A versenybíróság és a Szervező fenntartja a jogot a szabályok megváltoztatására speciális körülmények hatására. A szabályok esetleges megváltoztatásáról minden résztvevő tájékoztatást kap.

    A versenypálya közelében lévő kórházak, mentőállomások listája:

    Mentők: 104

    Kórházak: Balassa János Kórház

    7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u 5/7. +36/74-501-500 (porta

    Városi Kórház- Rendelőintézet

    7150 Bonyhád, Bajcsy-Zsilinszky utca 25. +36/74-550-999


    Nevezési díj: Előnevezésben a tehetségkutató versenyre (Tevelen belül U11,WU13-ig) 3.000,- Ft (MKSZ Licences 2.000,- Ft),a többi országúti versenyre utánpótlás U17 ig 6.000,- Ft (MKSZ Licences 5.000,- Ft), U19 és felnőtt 8.000,- Ft/fő (MKSZ Licences 7.000,-Ft) (csak 03. 22.-ig megküldött és elutalt nevezések esetén). Helyszínen 10.000,- ill. 15.000,- Ft/fő.9:45 ig ! Teveli gyerekeknek a tehetségkutató versenyre a nevezés ingyenes (regisztráció szükséges !) A helyszínen nevezési díj 9.45-ig fizetendő ! Előnevezési határidő: 2022. 03 22. kedd a www.szszke.net oldalon !

    Nevezési bankszámla

    • Takarék Bank
      71900065-10100163

    Minden előnevező étkezésben részesül és minden U19 és felnőtt előnevező és az utánpótlás csapatok vezetői is egy palack Dúzsi bort kapnak !

    A rendező a változtatás jogát fenn tartja magának !

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo