fbpx

Következik a mindent eldöntő szakasz! – Hindley vagy Geoghegan Hart?

Az összetett szempontjából az utóbbi évek legkiélezettebb versenyét láthatjuk a Giro d’Italián, az utolsó szakasz előtt két versenyző is azonos idővel áll az élen és csak a záró időfutamon fog eldőlni, hogy végül Jai Hindley vagy Tao Geoghegan Hart nyeri az Olasz Körversenyt.

Nem mindennapi helyzet állt elő a 2020-as Giro d’Italián, Jai Hindley és Tao Geoghegan Hart között hihetetlen szoros még az utolsó mezőnyszakasz után is a verseny, a 20. szakasz után úgy alakult az összetett állása, hogy Hindley csak pár század másodperccel vezet Geoghegan Hart előtt. Ezenfelül a helyzet különlegessége, hogy eredetileg egyik versenyző sem nyerni érkezett a Giróra, Hindley feladata Kelderman segítése volt, míg Geoghegan Hart Geraint Thomas segítőjeként jött, viszont a verseny úgy alakult, hogy Thomas feladni kényszerült a versenyt, míg Kelderman a 18.-20. szakaszon mutatott gyengélkedésével, a két fiatal kerékpáros lett az Ineos és a Sunweb első számú embere a Giro d’Italián.

Az Ineost a 2020-as évben folyamatosan balszerencse sújtotta, a Touron és a Girón is elvesztették a kapitányukat, viszont a Girón ezután megmutatták, hogy mit tudnak első számú ember nélkül, és szakaszgyőzelmek szempontjából sikeres versenyt zártak. De még nem beszéltünk Geoghegan Hartról, aki jött a “semmiből” és az utolsó hétre az összetett győzelemre is esélyes versenyző lett, sőt az utolsó szakasz előtt őt tartják a legnagyobb esélyesnek.

A Sunweb viszont szép eredményeket tud felmutatni az idei évben a háromheteseken, a Touron szépen gyűjtögették a szakaszgyőzelmeket, míg a Girón is nagyon szépen dolgoztak az összetett első helyért, sőt a királyszakaszt is megnyerték. A rózsaszín trikó szép megkoronázása lenne ennek a szezonnak.

Hindley vagy Geoghegan Hart?

A szakértők szerint a 15 km-es sík pályán várhatóan Geoghegan Hart lesz a jobb, viszont nem szabad elfelejteni, hogy Hindleynek extra erőt adhat a rózsaszín trikó, sőt az első szakaszon az időfutamon az ausztrál ment jobb időt 49 másodperccel, míg a 14. szakaszon 1 perc 15 másodperccel Geoghegan Hart volt a jobb. Bár itt azért érdemes hozzátenni, hogy az első szakaszon Geoghegan Hart biztosan nem tett bele mindent, mert Thomas volt az első számú ember, míg Hindley valószínűleg nagyobb támogatást kapott a csapat részéről, hiszen jövőre vele számol csapatkapitányként a Sunweb (ezt jól mutatja, hogy Keldermannal nem hosszabbított szerződést a csapat 2021-re).
És ha már Kelderman, ő is ott van a harmadik helyen az összetettben 1 perc 32 másodperc hátránnyal, és hiába ő a legjobb időfutammenő hármójuk közül, kisebb csoda kellene ahhoz, hogy ekkora hátrányt le tudjon dolgozni 15 km alatt.
Geoghegan Hart 16.09-kor, Hindley 16.12-kor rajtol.

Rajtlista:

1 Jonathan Dibben (GBr) Lotto Soudal 13:40:00
2 Guy Sagiv (Isr) Israel Start-Up Nation 13:41:00
3 Alvaro Jose Hodeg Chagui (Col) Deceuninck-Quickstep 13:42:00
4 Marco Mathis (Ger) Cofidis 13:43:00
5 Fabio Mazzucco (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 13:44:00
6 Jacopo Guarnieri (Ita) Groupama-FDJ 13:45:00
7 Simone Bevilacqua (Ita) Vini Zabu’ KTM 13:46:00
8 Matthias Brändle (Aut) Israel Start-Up Nation 13:47:00
9 Giovanni Lonardi (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 13:48:00
10 Ignatas Konovalovas (Ltu) Groupama-FDJ 13:49:00
11 Rick Zabel (Ger) Israel Start-Up Nation 13:50:00
12 Iljo Keisse (Bel) Deceuninck-Quickstep 13:51:00
13 Arnaud Demare (Fra) Groupama-FDJ 13:52:00
14 Alex Dowsett (GBr) Israel Start-Up Nation 13:53:00
15 Nathan Haas (Aus) Cofidis 13:54:00
16 Davide Cimolai (Ita) Israel Start-Up Nation 13:55:00
17 Simone Consonni (Ita) Cofidis 13:56:00
18 Adam Hansen (Aus) Lotto Soudal 13:57:00
19 Simon Guglielmi (Fra) Groupama-FDJ 13:58:00
20 Miles Scotson (Aus) Groupama-FDJ 13:59:00
21 Dylan Sunderland (Aus) NTT Pro Cycling 14:00:00
22 Elia Viviani (Ita) Cofidis 14:01:00
23 Lachlan Morton (Aus) EF Pro Cycling 14:02:00
24 Rodrigo Contreras Pinzon (Col) Astana Pro Team 14:03:00
25 Filippo Fiorelli (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 14:04:00
26 Maciej Bodnar (Pol) Bora-Hansgrohe 14:05:00
27 Marco Frapporti (Ita) Vini Zabu’ KTM 14:06:00
28 Albert Torres Barcelo (Spa) Movistar Team 14:07:00
29 James Whelan (Aus) EF Pro Cycling 14:08:00
30 Kamil Gradek (Pol) CCC Team 14:09:00
31 Jhonatan Restrepo Valencia (Col) Androni Giocattoli-Sidermec 14:10:00
32 Mattia Bais (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 14:11:00
33 Valerio Conti (Ita) UAE Team Emirates 14:12:00
34 Filippo Zana (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 14:13:00
35 Josip Rumac (Cro) Androni Giocattoli-Sidermec 14:14:00
36 Stefano Oldani (Ita) Lotto Soudal 14:15:00
37 Mikkel Bjerg (Den) UAE Team Emirates 14:16:00
38 Victor Campenaerts (Bel) NTT Pro Cycling 14:17:00
39 Edoardo Zardini (Ita) Vini Zabu’ KTM 14:18:00
40 Cesare Benedetti (Ita) Bora-Hansgrohe 14:19:00
41 Lorenzo Rota (Ita) Vini Zabu’ KTM 14:20:00
42 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe 14:21:00
43 Francesco Romano (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 14:22:00
44 Alessandro Bisolti (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 14:23:00
45 Yukiya Arashiro (Jpn) Bahrain McLaren 14:24:00
46 Etienne Van Empel (Ned) Vini Zabu’ KTM 14:25:00
47 Josef Cerny (Cze) CCC Team 14:26:00
48 Eros Capecchi (Ita) Bahrain McLaren 14:27:00
49 Nico Denz (Ger) Team Sunweb 14:28:00
50 Danilo Wyss (Swi) NTT Pro Cycling 14:29:00
51 Luca Chirico (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 14:30:00
52 Giovanni Carboni (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 14:31:00
53 Matthew Holmes (GBr) Lotto Soudal 14:32:00
54 Mathias Le Turnier (Fra) Cofidis 14:33:00
55 Hector Carretero (Spa) Movistar Team 14:34:00
56 Jefferson Alexander Cepeda (Ecu) Androni Giocattoli-Sidermec 14:35:00
57 Kilian Frankiny (Swi) Groupama-FDJ 14:36:00
58 Matteo Sobrero (Ita) NTT Pro Cycling 14:37:00
59 Simon Clarke (Aus) EF Pro Cycling 14:38:00
60 Simone Ravanelli (Ita) Androni Giocattoli-Sidermec 14:39:00
61 Jaakko Hanninen (Fin) AG2R la Mondiale 14:40:00
62 Davide Ballerini (Ita) Deceuninck-Quickstep 14:41:00
63 Simon Pellaud (Swi) Androni Giocattoli-Sidermec 14:42:00
64 Mark Padun (Ukr) Bahrain McLaren 14:43:00
65 Chad Haga (USA) Team Sunweb 14:44:00
66 Kamil Malecki (Pol) CCC Team 14:45:00
67 Pawel Poljanski (Pol) Bora-Hansgrohe 14:46:00
68 Dario Cataldo (Ita) Movistar Team 14:47:00
69 Jonathan Caicedo (Ecu) EF Pro Cycling 14:48:00
70 Joseph Rosskopf (USA) CCC Team 14:49:00
71 Stéphane Rossetto (Fra) Cofidis 14:50:00
72 Jan Tratnik (Slo) Bahrain McLaren 14:51:00
73 Filippo Ganna (Ita) Ineos Grenadiers 14:52:00
74 Harm Vanhoucke (Bel) Lotto Soudal 14:53:00
75 Domen Novak (Slo) Bahrain McLaren 14:54:00
76 Salvatore Puccio (Ita) Ineos Grenadiers 14:55:00
77 Einer Augusto Rubio Reyes (Col) Movistar Team 14:56:00
78 Eduardo Sepulveda (Arg) Movistar Team 14:57:00
79 Geoffrey Bouchard (Fra) AG2R la Mondiale 14:58:00
80 Amanuel Gebreigzabhier (Eri) NTT Pro Cycling 14:59:00
81 Jonas Gregaard Wilsly (Den) Astana Pro Team 15:00:00
82 Nicola Conci (Ita) Trek-Segafredo 15:01:00
83 Alessandro Tonelli (Ita) Bardiani CSF Faizane’ 15:02:00
84 Andrea Vendrame (Ita) AG2R la Mondiale 15:03:00
85 Julien Bernard (Fra) Trek-Segafredo 15:04:00
86 Daniel Navarro Garcia (Spa) Israel Start-Up Nation 15:05:00
87 Enrico Battaglin (Ita) Bahrain McLaren 15:06:00
88 Oscar Rodriguez Garaicoechea (Spa) Astana Pro Team 15:07:00
89 Sander Armee (Bel) Lotto Soudal 15:08:00
90 Jesper Hansen (Den) Cofidis 15:09:00
91 Joe Dombrowski (USA) UAE Team Emirates 15:10:00
92 Carl Fredrik Hagen (Nor) Lotto Soudal 15:11:00
93 Thomas De Gendt (Bel) Lotto Soudal 15:12:00
94 Davide Villella (Ita) Movistar Team 15:13:00
95 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates 15:14:00
96 François Bidard (Fra) AG2R la Mondiale 15:15:00
97 Louis Meintjes (RSA) NTT Pro Cycling 15:16:00
98 Rohan Dennis (Aus) Ineos Grenadiers 15:17:00
99 Antonio Nibali (Ita) Trek-Segafredo 15:18:00
100 Victor De la Parte (Spa) CCC Team 15:19:00
101 Ruben Guerreiro (Por) EF Pro Cycling 15:20:00
102 Tanel Kangert (Est) EF Pro Cycling 15:21:00
103 Jacopo Mosca (Ita) Trek-Segafredo 15:22:00
104 Mikkel Frølich Honoré (Den) Deceuninck-Quickstep 15:23:00
105 Christopher Hamilton (Aus) Team Sunweb 15:24:00
106 Pieter Serry (Bel) Deceuninck-Quickstep 15:25:00
107 Attila Valter (Hun) CCC Team 15:26:00
108 Martijn Tusveld (Ned) Team Sunweb 15:27:00
109 Fabio Felline (Ita) Astana Pro Team 15:28:00
110 Jonathan Castroviejo Nicolas (Spa) Ineos Grenadiers 15:29:00
111 Matteo Fabbro (Ita) Bora-Hansgrohe 15:30:00
112 Ilnur Zakarin (Rus) CCC Team 15:31:00
113 Sam Oomen (Ned) Team Sunweb 15:32:00
114 Ben O’Connor (Aus) NTT Pro Cycling 15:33:00
115 Antonio Pedrero (Spa) Movistar Team 15:34:00
116 Ben Swift (GBr) Ineos Grenadiers 15:35:00
117 Lawrence Warbasse (USA) AG2R la Mondiale 15:36:00
118 Aurélien Paret Peintre (Fra) AG2R la Mondiale 15:37:00
119 Brandon McNulty (USA) UAE Team Emirates 15:38:00
120 James Knox (GBr) Deceuninck-Quickstep 15:39:00
121 Sergio Samitier Samitier (Spa) Movistar Team 15:40:00
122 Rafal Majka (Pol) Bora-Hansgrohe 15:41:00
123 Domenico Pozzovivo (Ita) NTT Pro Cycling 15:42:00
124 Hermann Pernsteiner (Aut) Bahrain McLaren 15:45:00
125 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-Quickstep 15:48:00
126 Patrick Konrad (Aut) Bora-Hansgrohe 15:51:00
127 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 15:54:00
128 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 15:57:00
129 Joao Almeida (Por) Deceuninck-Quickstep 16:00:00
130 Pello Bilbao (Spa) Bahrain McLaren 16:03:00
131 Wilco Kelderman (Ned) Team Sunweb 16:06:00
132 Tao Geoghegan Hart (GBr) Ineos Grenadiers 16:09:00
133 Jai Hindley (Aus) Team Sunweb 16:12:00

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo