fbpx

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

2011. Június 5-én, vasárnap rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület és a ZENIT SE első közös, hegyikerékpáros-hegyifutó versenyét a „Palóc Olümposz” csúcsára. A néhány méter híján csak emelkedőt tartalmazó nyomvonalon Salgótarján – Beszterce-lakótelep városrész széléről a Karancs csúcsára kell feljutni, mely útvonal 4,7 kilométere alatt 440 méter szintkülönbséget kell leküzdeni.

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület immáron ötödik alkalommal rendezi meg az idei évben a Karancs Királya elnevezésű hegyikerékpáros egyéni uphill időfutamát, az egykori Bakony Királya események adaptációjaként. A ZENIT SE futóival kialakult jó kapcsolat lévén jött az ötlet a tavalyi évben, hogy egy közös hegyikerékpáros – hegyifutó eseménnyé változtassák a versenyt, mely az idei évben elsőként meg is valósul majd. A Salgótarjáni HKE által koordinált III. Természetbarát Sportok Hétvégéje – a Novohrad – Nógrád Geoparkban elnevezésű kétnapos rendezvény részét képező eseményre nevezni 9 órától lehetséges a helyszínen, az indítás percenként történik – a legszűkebb részén is minimum 3 méter széles útvonalon gond nélkül elférnek majd egymás mellett a hegyikerékpárosok és a futók, hogy eldöntsék: vajon ki ér fel rövidebb idő alatt a csúcsra. A rekordot e tekintetben eddig Dr. Bakos Gergő tartja, az esemény első megrendezésekor elért 22 perc 36 másodperces idejével. Nem kell majd azonban minden kategóriának a csúcsig küzdeni, a rövidebb távon (3,0 km / 205 m szintkülönbség) a fiatalabbak és a masterek mérhetik össze erejüket, míg a hegyikerékpáros gyerekverseny a legkisebbek számára a festői szépségű Kercseg-laposon kerül megrendezésre – az eredményhirdetéssel és az ebéddel együtt, melyet a nevezési díj tartalmaz.

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

A Természetbarát Sporthétvége keretein belül megrendezésre kerül még a Medves Gyöngyszemei elnevezésű, könnyed gyalogos (teljesítmény)túra, melynek célja, hogy a résztvevők egy kellemes séta közben megismerjék Salgótarján természeti környezetét. A rövidebbik és a hosszabbik táv is érinti Salgó és Somoskő várát, valamint az eresztvényi Kőbányák Tanösvényt is. A hosszabbik táv a Medves-fennsíkon is tesz egy nagy kört, valamint a Zagyva-forrása mellett is elhalad. Két keréken is lehet majd túrázni a Negyven Hegyben Egyben elnevezésű, 40 kilométeres hegyikerékpáros teljesítménytúra keretein belül, de a kisebb mozgásigényűekhez is szól ez a két nap, hiszen a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének „Férfiak Egészségnapja” elnevezésű eseményén mindösszesen 1 kilométer gyaloglás a penzum – a minimum egészségünk érdekében.

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

Két keréken vagy két lábon – fel a Karancsra!

Letölthető dokumentumok:
– Természetbarát Sporthétvége összefoglaló
– Karancs Királya versenykiírás

Szöveg: SHKE sajtóközlemény
Fotó:
Babka Szabolcs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.