fbpx

Kerékpározás: minden a fejben dől el

A kerékpározás egyben pofonegyszerű és rendkívül összetett tevékenység. Ha már régóta nyomod a pedált, tudod, hogy vannak gyenge pontjaid. Ezeket kellene fejleszteni. A legtöbb esetben a szűk keresztmetszet viszont nem a test, hanem az agy…

A sportteljesítménnyel foglalkozó kutatók egyöntetűen oda lyukadtak ki, hogy amikor a sportolók elérik a “plafont”, az nem a fizikai korlátot jelenti, hanem általában a mentálist. Az intenzív sporttevékenység közben az agy folyamatosan figyelemmel kíséri a test által küldött vegyi és elektromos jeleket, és ha úgy ítéli meg, hogy a szint fenntartása vagy emelése nem tesz jót a szervezetnek, parancsot ad a teljesítmény visszafogására. Akiből ez az egészséges, beprogramozott kontroll többé-kevésbé hiányzik, abból lesz az élversenyző.

Az is a fejben dől el, hogy le mersz-e menni egy meredek, technikás szakaszon: erre is edzeni kell az agyat...

Korábban az elterjedt nézet szerint a szervezet túl magas hőfoka, az izmok tejsavtelítettsége, pH-értéke vagy glikogénhiánya okozta a teljesítmény csökkenését. Ezt cáfolják olyan kutatások, mint például a dél-afrikai Cape Town Egyetemen végzett kísérlet, melynek során különböző hőfokú helységben kellett görgőzni számos tesztalanynak, miközben folyamatosan figyelték az izmok állapotát és az agy aktivitását. Mint ahogy az várható volt, a meleg helységben gyengébb teljesítmény született, de az izomműködésben/-állapotban semmilyen lényegi eltérés nem volt: a különbség az agy által küldött jelekkel mutatott összefüggést. Meglepő módon még a testhőmérséklet sem különbözött a külső hőmérséklet függvényében!

Ki mekkora teljesítményre képes, ha már az izmok színültig teltek tejsavval? Ha az agy engedi, akkor még van tovább...

Ezek szerint nincs más hátra, mint előre: az agyunkat kell újra programozni, ha úgy érezzük, hogy teljesítőképességünk határait súroljuk. Erre a jelenségre biztos Ti is tudtok példát hozni: van, hogy ez a “trükk” magától is megy, például ha nagy a motiváció, ha éppen olyan a hangulat, új bicaj van alattatok, vagy más külső tényező bezavar (pl. vészhelyzet).  Nem véletlen, hogy a profi kerékpáros csapatok pszichológust is alkalmaznak, aki a versenyzőket segít a koncentrálásban, a motiváció magas szinten tartásában, az agy korlátozó működésének leküzdésében.

Toljuk, vagy próbáljuk meg a lehetetlent?

Kíváncsiak vagyunk arra, hogy ez a jelenség bennetek hogyan működik, milyen tapasztalatokat szereztetek ezen a téren. Milyen tanácsokat tudtok adni a többieknek, illetve miként történik az agy „edzése”?

A borzalmas körülmények hihetetlen teljesítményre sarkallnak egyeseket, míg másokat teljesen lebénítanak...

Szöveg: BikeMag
Képek: BikeMag

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo