fbpx

Valter Attila ismét dobogón! – 2. hely a Banja Luka első szakaszán

Valter Attila ezúttal a Banja Luka UCI 2.1-es országúti versenyen állt dobogóra, az első szakaszon a 2. helyet szerezte meg, mellyel az összetettben is a 2. helyről várhatja a folytatást.

Április 18. és 21. között rendezik Szerbiában a Banja Luka UCI 2.1-es besorolású többnapos országúti kerékpárversenyt, melyen a Dina Dániel, Dina Márton, Fetter Erik, Filutás Viktor, Gönczi Gergő, Szatmáry András és Vas Balázs alkotta magyar válogatottan kívül Valter Attila a CCC Development Team tagjaként is rajthoz állt. A 234 km hosszú első szakasz az utolsó 15 km-t leszámítva túl sok szintkülönbséget nem tartalmazott, viszont a végén egy 10,4 km hosszú átlag 2,8% meredekségű emelkedőt kellett leküzdenie a mezőnynek. Bár nem hangzik túl meredeknek a hegy mégis elég volt arra, hogy szétszakadjon rajta a mezőny. A szakaszt Aaron Gate (EvoPro Racing) nyerte és őt követte a 2. helyen 3 másodperc hátránnyal hazánk egyik fiatal tehetsége, Valter Attila. Ez az eredmény nem csak arra volt elég, hogy az összetett második helyről várja a második szakaszt, hanem a fiatal versenyzők küzdelmében az első helyen áll 8 másodperc előnnyel Patrick Haller előtt.

További magyar eredmények:
23. Dina Márton (Magyarország) + 0:05
62. Szatmáry András (Magyarország) + 1:08
71. Filutás Viktor (Magyarország) + 1:50
84. Gönczi Gergő (Magyarország) + 1:50
85. Vas Balázs (Magyarország) + 1:50
87. Fetter Erik (Magyarország) + 1:50
113. Dina Dániel (Magyarország) + 3:42

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo