fbpx

Valter Attila Giro d’Italia indulása realitás: “Továbbra is kettesével szeretném venni a lépcsőfokokat!”

A Nemzeti Sportügynökség sajtótájékoztatót hívott ma össze, ahol immár új WorldTour csapata, a lengyel CCC Sprandi Polkowice színeiben beszélt arról Valter Attila, hogy legfőbb célja 2020-ban indulni a Magyarországon startoló Giro d’Italia-n és hasznos tagja lenni csapatának.

A 21 éves kerékpárost kétéves szerződés kötötte a CCC utánpótlás csapatához, de hétfőn a lengyelek bejelentették, hogy 2020-tól a profi sorban folytathatja, így reális lehetősége nyílik akár az olasz körversenyen való indulásra is:

Óriási lépés volt a CCC profi csapatába kerülni, enélkül esélytelen lett volna Giro-részvételről beszélni. Innen azonban további nagy lépés bekerülni a Giro-keretbe. Jó jel, hogy a kétéves szerződésem ellenére nyilván nem véletlenül igazoltak le már egy év után a WorldTour-csapatba. Egyrészt elismerik, hogy megdolgoztam ezért, de nem véletlen abból a szempontból sem, hogy a csapatnak biztosan fontos lenne, ha tudnék indulni a versenyen. Két évvel ezelőtt azon gondolkozni, hogy WorldTour-csapat tagja lehetek, még a lehetetlen kategória volt. Nem is gondoltam, hogy be lehet kerülni, azt hittem, ilyen csak a mesében van és azok nem is emberek, akik ott tekernek. Most lehúztam egy szuper évet a fiókcsapatnál és nagyon élveztem, sok barátot szereztem és rengeteget tanultam. Ennek következtében az eredmények is jöttek, ami segített bekerülni a nagy csapatba. Szinte magam sem tudom, mit várjak magamtól, de biztos, hogy továbbra is kettesével szeretném venni a lépcsőfokokat. Nyilván én is sokszor rákérdeztem a Giro-indulásra (többször, mint kellett volna), mert nagyon szeretnék részese lenni ennek a nagyszerű dolognak. De most kijelenteni, hogy ott lehetek a budapesti rajtnál, nem lenne túl professzionális a csapattól, hiszen még nem is láttak WorldTour-versenyen indulni, nem láttak harcolni a csapatért.

Nagy a nyomás itthonról is, de ezt nem érzem terhesnek. Sőt, örülök, mert a CCC-nél is látják, milyen fontos az országnak, így nagyon fontos lehet a CCC-nek is. Remélem, hogy nagyon jó felkészülésem lesz, a profi csapat még többet tud adni, mint a Development, és egy sikeres tavasszal fel tudnám venni a WorldTour-versenyek ritmusát, meg tudnám állni a helyemet a Giro-sorban. El kell mondjam, hogy nem csak azért szeretnék bekerülni, mert innen indul a verseny, hanem azért elsősorban, hogy hasznos tagja legyek a csapatnak. Ne csak a politikai érdek vigyen be, hanem nagyon fontos számomra úgy bekerülni, hogy hosszú távon is tiszteljenek a csapattársak. Ezen a vonalon kezdek el most dolgozni, ezen gondolkozok majd edzés közben. Meg kell mutassam azt, hogy azon kívül, hogy tudok még fejlődni erőben, tudok fejlődni emberileg is, és a profi mezőnyben is jobban el tudok majd közlekedni. A csapat számára több hasznos dolgot tudok csinálni, és ha a végén ezeket összeadják, akkor mondják azt, hogy igen, Attila készen áll minden szempontból, és kár lenne Attilát kihagyni egy Giro d’Italia-ból, ami Magyarországról rajtol.

Valter Attila már hétfőn Mallorcára utazik, hogy megkezdje a felkészülést, majd a kontinensen, Spanyolországban folytatja a munkát a profi csapattal Karácsonyig. 2020 első versenyei is Spanyolországban várnak rá, ahol előszeretettel tartózkodik a csapat. A sajtótájékoztatón jelent volt a lengyel Piotr Wadeczki is, a CCC egyik sportigazgatója, aki régóta figyelte a magyar fiút és hisz benne, hogy profi szinten is nagyon jó versenyző válhat belőle:

Már két évvel ezelőtt, a magyar körverseny legnehezebb szakaszán felfigyeltem rá. A CCC-nél napirenden volt, hogy a főszponzor érdekeltségei miatt is jó lenne lehetőséget adni egy magyar versenyzőnek. Később a szlovák körversenyen láttam versenyzeni, ahogy Julian Alaphilippe mögött harmadik lett – ott tudtam, hogy ő lesz az. Meg is kerestük és szerződtettük a CCC fiókcsapatához. Attila idén is rengeteget fejlődött, amikor pedig láttam a Tour de l’Avenir-en (ami a Tour de France a fiatalok számára) szakaszt nyerni, már biztos voltam, hogy jövőre lehetőséget kínálunk neki a profi csapatban. Azt még nem lehet kijelenteni, hogy ott lesz a budapesti rajtnál a Giro d’Italia-n, de mindent meg fogunk tenni, hogy fejlődhessen annyit, hogy bekerüljön a keretbe. A bő keretben jelenleg olyan nevek vannak, mint Ilnur Zakarin és Fausto Masnada, akik mindketten szakaszt nyertek a tavalyi Girón, vagy a világbajnoki ezüstérmes Matteo Trentin. A spanyolországi edzőtábor után fogunk dönteni arról, ki lesz az a 13-14 versenyző, akik a Giróra készülnek majd, és közülük kerül ki a végső 8 fős sor. Megpróbálunk majd olyan edzésprogramot és tavasszal olyan versenyprogramot összeállítani Attila számára, hogy ott lehessen a nyolc ember között. De nagyon fontos, hogy hosszabb távon is számítunk rá, én hiszek benne, hogy a világ legjobb hegyi menői közé sorolhatjuk majd őt.

Piotr Wadeczki kérdésünkre elmondta: “Nemcsak a Giro d’Italia fontos számukra, hanem a Giróval egyidőben rendezendő Tour de Hongrie is, minden bizonnyal itt lesznek WorldTour csapatukkal a májusi versenyen, és a következő években is fontos szerepe lesz a versenynaptárjukban.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo