fbpx

Új támogatóval, új tagokkal a jubileumi évben

2014-ben mérföldkőhöz érkezik a Merkapt Maraton Team Sportegyesület hegyikerékpáros szakosztálya, amely idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját.

A Merkapt SE

A Merkapt SE

A csapat a hazai mountain bike (és cyclocross) sportélet aktív és állandó szereplője, akik azon túl, hogy gyakorlatilag az összes hazai rendezésű bringás eseményen jelen vannak, két hegyikerékpáros verseny, a MOFÉM Underworld Kupa és a Bölcske Maraton megszervezéséért is felelnek.

női szekció

női szekció

A jubileumi év több szembetűnő változást is hoz a csapat életében. Egyrészről teljesen megújul a Merkapt SE megjelenése, másrészről egy jelentős támogatóval, a Trek hivatalos magyarországi forgalmazójával erősödik az egyesület háttere. A korábbi támogatók, a Merkapt Zrt., az FNT Projekt Vegyipari Kft., a HIGH5 és a Moose mellett, az új mezeken szintén láthatók a már meglévő, de a ruházaton eddig nem megjelenő partnerek a Heavy Tools, a Rudy Projekt és a Hajtány kerékpárüzlet is.

GESU mezben

GESU mezben

A változások között nem csak a külsőségeket említhetjük, hiszen 2014-től tovább erősödik a csapat ez idáig sem gyenge női szekciója, mégpedig Fördős Pannival és Felföldi Vikivel, akik a Trek SE és a VKE Nelson színeit cserélik kékre. Bízunk benne, hogy a támogatói kör bővítésével, a tagság megerősítésével és a csapatra jellemző összetartás megőrzésével továbbra is stabil alapot tudnunk nyújtani a tagoknak az egyéni és a közös célok megvalósításához – fűzte hozzá Fülöp Miklós, a csapat vezetője.

A Merkapt SE 2014-es mezei a GESU közreműködésével készültek, míg a fotókat a hegyibringa.hu stábja készítette az SPCA Visual műtermében.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo