-Hirdetés-spot_img

Új pályán, Bábolnáról rajtol a XII. Brigetio Mezőnyverseny és az MKSZ Masters Országúti Bajnokság

Új helyszínen és új pályán várja a versenyzőket augusztus 2-án a XII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny. A Brigetio Kerékpáros Sportegyesület idei országúti versenye Bábolnára költözik, ahol a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző fordulója mellett az MKSZ Masters Országos Bajnokságot és az Egyetemi Országos Bajnokságot is megrendezik.

Az elmúlt években a Brigetio Mezőnyverseny a hazai amatőr országúti versenynaptár egyik meghatározó eseményévé nőtte ki magát, ami elsősorban a magas színvonalú szervezésnek köszönhető. Az útvonal már többször változott a verseny története során, melyre 2026-ban ismét sor kerül, a rajt és a versenyközpont Bábolnára költözik, a verseny pedig Bábolna és Bana között kijelölt új körpályán zajlik.

Az új útvonal karaktere alapvetően eltér a korábbi évekétől, amit a Gerecsében megszokhattunk. A szinte tökéletes minőségű aszfaltú pályán jelentősen kevesebb szint vár az indulókra, de nem lesz teljesen sík az útvonal, ugyanis körönként két rövidebb emelkedő is helyet kapott, amelyek jó lehetőséget kínálnak a támadásokra. Az egyik domb ráadásul közvetlenül egy éles kanyart követően kezdődik, így a megfelelő helyezkedés legalább olyan fontos lehet, mint a teljesítmény.

- Hirdetés - Hirdetés

A XII. Brigetio Mezőnyverseny ismét a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerző fordulója lesz, ahol összesen 17 korcsoportban, valamint hobby kategóriában hirdetnek eredményt, emellett csapatversenyt is rendeznek. Ráadásul az amatőr mezőny számára két különböző táv közül lehet választani. A szervezők minden korosztályt, fiatalokat, időseket egyaránt várnak a versenyre.

A rövid táv 2 körből áll, amely 26 kilométert és 164 méter szintemelkedést jelent. A hosszú távon indulókra 7 kör, összesen 95 kilométer és 574 méter szintemelkedés vár. A hobby kategóriában mindkét táv választható, míg a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság pontszerzéséhez minden versenyzőnek a saját korcsoportjára kiírt távot kell teljesítenie.

A hosszú távú versenyen belül rendezik meg az Egyetemi Országos Bajnokságot is. A magyar és külföldi felsőoktatási intézmények hallgatói, valamint az oktatók külön értékelésben szerepelnek, amennyiben ezt nevezéskor jelzik és jogosultságukat a helyszínen igazolják.

A fiatal versenyzők számára külön motivációt jelenthet, hogy a Széchenyi István Egyetem különdíjat ajánl fel a továbbtanulás előtt álló U19-es férfi és WU19-es női kategória győzteseinek.

A csapatok számára is érdemes lesz rajthoz állni, hiszen a hosszú távon külön csapatversenyt is rendeznek. Azok a csapatok kerülnek értékelésre, amelyek legalább hat versenyzőt indítanak, az eredményt pedig a hat legjobb idő összege alapján számítják ki.

Masters Országos Bajnokság

A nap első kiemelt eseménye az MKSZ Masters Országos Bajnokság lesz. A masters mezőnyök külön rajttal, az amatőr versenytől elkülönítve küzdenek meg az országos bajnoki címekért. A versenyzők 9:40-kor gyülekeznek, majd 10:00 órakor rajtol a hosszabb távú masters mezőny, amely 7 kör, azaz 95 kilométer és 574 méter szintemelkedés teljesítésével dönti el a Master 1, Master 2 és WMaster 1 kategóriák országos bajnoki címeit. Öt perccel később, 10:05-kor indul a második masters mezőny, ahol 4 kör, összesen 54 kilométer és 328 méter szintemelkedés vár a Master 3, Master 4, valamint a WMaster 2-4 kategóriák versenyzőire. Az MKSZ szabályai szerint lebonyolított bajnokságban kizárólag érvényes versenyzői licenccel rendelkező indulók szerezhetnek bajnoki címet.

A délutáni programban a XII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny résztvevői veszik birtokba a pályát. A közös gyülekező 12:40-kor lesz a Dr. Köves János utcában, majd 13:00 órakor rajtol a hosszú táv mezőnye, öt perccel később pedig a rövid táv indulói vágnak neki a versenynek. Valamennyi futam itt is lassú rajttal kezdődik.

A Brigetio Kerékpáros Sportegyesület idén is nagy hangsúlyt fektet a biztonságra. A teljes útvonal rendőrségi és polgárőrségi biztosítást kap, a mezőnyt biztosító motorosok és rendezők kísérik, a chipes időmérés mellett egészségügyi szolgálat és mozgó ügyelet is rendelkezésre áll.

A versenyközpontban idén is megtalálható lesz a Mozdulnék Sportlabor, ahol a résztvevők ingyenes állapotfelmérésen és életmódtanácsadáson vehetnek részt. Ez az elmúlt években is népszerű kísérőprogramnak bizonyult, így azoknak is érdemes időben érkezniük, akik szeretnének élni a lehetőséggel.

Az előnevezés július 28-án éjfélkor zárul. A Brigetio Mezőnyversenyre ezt követően – a szabad helyek függvényében – még lesz lehetőség helyszíni nevezésre emelt díj ellenében, míg az MKSZ Masters Országos Bajnokságra kizárólag előnevezéssel lehet indulni, késői vagy helyszíni nevezésre nem lesz lehetőség.

Ha szeretnél egy új, lendületes nyomvonalon versenyezni, bajnoki pontokat gyűjteni, országos bajnoki címért harcolni, vagy egyszerűen csak egy jól szervezett országúti versenyen rajthoz állni, augusztus 2-án Bábolnán ott a helyed.

Hasznos információk

XII. Brigetio Országúti Mezőnyverseny

  • Időpont: 2026. augusztus 2. (vasárnap)
  • Versenyközpont: Bábolna, Mészáros utcai futballpálya
  • Parkolás: Bábolna, Dr. Köves János utca
  • Rajtszámátvétel: 7:30-tól
  • Gyülekező: 12:40
  • Hosszú táv rajtja: 13:00
  • Rövid táv rajtja: 13:05
  • Rövid táv: 26 km (2 kör), 164 m szintemelkedés
  • Hosszú táv: 95 km (7 kör), 574 m szintemelkedés

MKSZ Masters Országos Bajnokság

  • Gyülekező: 9:40
  • Hosszú táv rajtja: 10:00
  • Rövid táv rajtja: 10:05
  • Hosszú táv: 95 km (7 kör), 574 m szintemelkedés
  • Rövid táv: 54 km (4 kör), 328 m szintemelkedés

Nevezési határidő: 2026. július 28.

A nevezési díj tartalmazza:

  • chipes időmérést,
  • rendőrségi biztosítást,
  • motoros felvezetést és biztosítást,
  • egészségügyi ügyeletet,
  • versenyfotókat,
  • egyedi díjazást,
  • a Brigetio Mezőnyverseny indulói számára Brigetio KSE kulacsot és további ajándékokat.

További információk:

TOVÁBBI CIKKEK
- Hirdetés -spot_img
- Hirdetés -