A zárószakasz előtt a Merida Maraton Team CST versenyzői, Kis József és Vas Péter stabilan a top 10-ben tekernek a TransAlpon, tegnapi 7. helyük után ma kilencedikek lettek, s ezzel összetettben is kilencedikek a master versenyzők között. A profi mezőnyt továbbra is a Topeak Ergon csapata vezeti a Centurion-Vaude párosa előtt. Multifunkcionális segítőjük, Holló Tibi, azaz Bibi ezúttal kétnapos beszámolóval jelentkezik:
Ciao, ciao!
Ponte di Legno-ból jelentkezem!
2012.07.19
A mai beszámoló rövid lesz részemről, egyrészt mert említésre méltó esemény csak egy 2652 méteres hegy (igaz ez a Giro történelmének egyik legimpozánsabb tagja a Passo del Gavia) „megmászása” volt, másrészt este még váltót és féket kellett szerelnem, harmadrészt a fiaink akkorát mentek, hogy nem akarom húzni a szót! Eredményük, minden képzeletüket felülmúlva a 7. helyezés lett, amivel immár beléptek a kategória összetett top 10-be, méghozzá a 9. helyen! Dupla Zsírkalácsság!!!
Vas Peti:
Rögtön a rajt után végigtekergettek bennünket Livigno zeg-zugos utcáin, amiről egy nagyon szűk egynyomos meredek emelkedő következett. Itt nagyon ügyesnek kellett lenni, hogy 3-4 km/órás sebességgel tudjunk haladni, de sajnos ez nem tartott sokáig, így toltuk mi is. Szerencsére pár száz méter után kiszélesedett, nyeregbe pattantunk és elkezdődött a hullámvasutazás. Igazi köves, ritmustalan szakasz volt, végig a fennsíkon. Amint elkezdődött a lejtő, még kövesebb lett és lépten-nyomon defektszerelő emberekkel találkoztunk. Szerencsére minket elkerült a balsors! Teljesen jó erőben éreztem magam és talán ennek köszönhető, hogy a sík szakaszon fenn tudtam maradni egy bolyon. Józsi mögöttem kissé lemaradt, de nem féltettem, tudtam előbb-utóbb felér ránk. Kis emelkedő után jött a nap egyik fénypontja: 20 km lejtő, 1600 méter szintkülönbséggel! Nem tartom magam egy dh-ördögnek, de iszonyatosan kentem neki, melynek eredménye, hogy csak egy-két ember tudott elmenni! Frissítőnél megvártam Józsit, hogy olajozzunk a láncon, mert még a táv egy harmada hátravolt és sok helyen volt folyós sár, ami hamar kimos mindent. Rossz is volt később hallgatni az ellenfelek síró, nyikorgó láncait! Ezek után jött számomra a másik fénypont: a Mortirolo-t kellett megmászni, a maga 19 km-ével és 1500 méter szintjével. Nagy élmény volt a Giro útvonalán tekerni…! Itt folyamatosan szedtük le ellenfeleinket, sőt nem csak őket, hanem gyakorlatilag mindenkit, aki akkor arra járt! Csak mi előztünk.Volt egy-két országúti bringás, aki menet közben csatlakozva kérdezősködött a versenyről, majd próbálta tartani velünk a tempót, de ők sem bírták sokáig. Fenomenális volt! Szinte eufórikus állapotban tekertem, mindaddig, amíg lefelé olyan technikás szakasz került utunkba, hogy vagy 1 km-en toltuk….Aztán Józsi felbátorodott és el is távolodott. Eközben nekem sikerült kicsit pályát tévesztenem. Lekerültem egy településre, ahol gyanúsan méregettek, és többszöri kérdésemre, miszerint merre van a TransAlp útvolnala, csak vállat vonogattak. Nemsokára legalább azt megtudtam, merre van Ponte di Legno, így arra vettem az irányt aszfalton. Közben azon okoskodtam, hogy nem lehetek messze, valahol a mellettem levő hegyen kell lenni az útnak. Mindegy 1 km-t tekerve észrevettem pár versenyzőt, ahogy ereszkednek lefelé, így sikerült becsatlakoznom. Ekkor hirtelen eszembe jutott, hogy Józsi vajon hol lehet? Megbeszéltünk egy taktikát, még az első napon, hogy bármelyikünk veszti el a másikat, addig megy, ameddig egy ellenőrző pontig el nem ér és itt várakozik. Igen, de a cél közelsége miatt itt már ilyen nem volt, úgyhogy mentem, lesz, ami lesz! És Józsi ott termett előttem! Állítása szerint nem várt sokat, így nagy megelégedéssel értünk be a célba. Tudtuk, hogy ma is nagyot mentünk, de ez az eredmény! Ma sikerült nagyon kihajtanom magam, de megérte! Remélem Bibi holnapra embert farag belőlem…
Kis Józsi:
Igen jó erőben éreztem magam! Ma már a lefelékkel sem volt semmi bajom, szépen vettem a legdurvább technikásabb részeket is, mondván egy életem egy halálom!! Érzésem szerint hihetetlen nagyot mentünk, ami a célba érkezéskor realizálódott is! Életem egyik nagy álma teljesült, hogy egy ilyen megmérettetésen bekerülhettem a top 10-be és a világ legjobbjaival együtt mondták az én nevemet is! Holnapi célunk a helyezésünk megtartása, megerősítése.
Ciao!
Madonna di Campiglio a mai helyszín!
2012.07.20.
Fiúk eléggé kivoltak a tegnapi nap után, de Petin jobban látszott. Mint később kiderült sajnos a mozgására is kihatott, de majd ő mesél róla… Rajt már az A1-ből! Nagyon büszke vagyok rájuk, és bízom benne, hogy szerény tevékenységem is hozzájárulhatott eredményükhöz. A mai nap az eredménymegtartás, megerősítés napja volt. Szerencsére minden jól ment, kilenceddikként értek be, ezzel megtartva összetettbeli 9. helyüket is. „Halálos ellenségük”, Marcusék, akik már 10 perc hátrányban voltak velük szemben, ma is kaptak 1-2-őt, így tovább erősödött a hátrányuk. Holnap elvileg már csak végig kell tekerni, de van még emelkedő, amin szerintem lesz még egy kis erődemonstráció, ahogy a fiúkat ismerem…
Kis Józsi:
Mai szakasz újabb hegymászással indult, egy 2100 méteres púpra kellett feltekerni. 10 km, 700 m szint és tömött sorokban kígyózott felfelé a tömeg, szépen egymás mögött libasorban, az egy nyomtávon. A talaj most is köves volt, majd nagyon köves, majd nagyon meredek és nagyon köves. Éljenek a Dolomitok! Ezt követően egy single track-es lefelén, megtréfált egy bucka! Elszenvedtem a verseny első esését! Szerencsére semmi bajom nem esett és gyakorlatilag időt sem vesztettem, de a kerekemből kiszaladt egy kis levegő. Egy patronom bánta. A mai őrült száguldás (15 km, 1300 m szint) mondhatni eseménytelen volt, raktam, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az időmérő szőnyeg előtt most várnom kellett Petire, akinek nem volt őszinte a mosolya, magyarul fáradt volt, mint a kutya. Ez sajnos már meglátszott a következő hegymenetnél. Kemény volt. Másfél óra ismét 2000 m fölé. Egy kis mosolyt csak az csalt az arcunkra, hogy német ellenfeleinket beértük. Cél előtt 3-4 kilométerrel mocsarat kellett járnunk. Volt, hogy térdig süppedtem a ragacsos iszapba….
Ebben az állapotban értünk be, tudván, hogy pozíciónk stabilabbá vált.
Vas Peti:
Nagyon fáradt voltam. Hiába az előző napi kezelés, amire egyébként nincs panaszom, de nagyon nem ment a tekerés. Szerintem jól reggeliztem, utána még pihentem is egy kicsit, de még a magammal vitt 7 db zselé sem segített. Az utolsó emelkedőn Józsitól voltam kénytelen kérni elemózsiát és még az aktivátorát is elkunyiztam. Akkor rögtön nem éreztem a fizikai hatását, inkább lelkileg segített átvészelni a krízist, de azért később bizonyított. Meg kell mondjam, hogy nagyon örülök, hogy túléltem a szakaszt és nem volt semmi komolyabb probléma. Az utolsó szakaszra azért összeszedem magam, hogy biztosan megtarthassuk ezt a helyezést.
A 2. és 3. szakasz összefoglalója
Interjú a Merida Maraton Team CST versenyzőivel a TransAlp előtt
