fbpx

Tour de San Luis: „szökik a brazil srác, utol se érik” – videó

A brazil Alex Diniz (Funvic) nem cicózott a Tour de San Luis első hegyi etapján, az utolsó emelkedő lábánál betámadta az élbolyt, és közel fél perc előnnyel érkezett célba az üldözői előtt, s ezzel az összetettben is átvette a vezetést.

Az Argentínában zajló UCI 2.1 kategóriás körverseny harmadik szakaszán nagy hőségben 173 kilométert kellett teljesíteni La Punta és El Mirador del Potrero de Funes között, megmászva közben egy 2000-es csúcsot 1000 méter szinttel, az 1200 méteren kijelölt hegyi befutóra pedig nagyjából 300 méter szintet kellett leküzdeni.

A harmadosztályú, kontinentális csapatban tekerő brazil srác akcióját követően komoly tempót diktált, magas pedálfordulattal haladva, mögötte folyamatosan szakadozott szét a maradék peloton, de a legjobbak is kaptak huszon-egynéhány másodpercet. A nagy nevek közül az amerikai Tejay Van Garderen (BMC) és a belga Jurgen Van Den Broeck érkezett 25 mp hátránnyal, Alberto Contador már 48 másodpercet kapott. Holnap 19 kilométeres időfutam vár a bringásokra, San Luisban.

Videón a befutó:

Tour de San Luis 3. szakasz eredménye:
1. Alex Diniz (Funvic) 4:29:36
2. Mauro Santambrogio (Vini Fantini) +24 mp. h.
3. Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) a.i.
4. Bart de Clercq (Lotto-Belisol) +25 mp. h.
5. Tejay Van Garderen (BMC) a.i.
6. Jurgen van den Broeck (Lotto-Belisol) a.i.
7. Dani Díaz (San Luis Somos Todos) +29 mp. h.
8. Diego Ulissi (Lampre-Merida) +34 mp. h.
9. Miguel A. Rubiano (Androni-Venezuela) a.i.
10. André Cardoso (Caja Rural) a.i.
11. Egor Silin (Astana) +48 mp. h.
12. Jesús Herrada (Movistar Team) a.i.
13. Alberto Contador (Team Saxo-Tinkoff) a.i.
14. Janier Acevedo (Jamis Sutter) a.i.
15. José Cayetano Sarmiento (Cannondale) a.i.

Tour de San Luis – összetett állás a 3. szakasz után:
1. Alex Diniz (Funvic) 12:07:48
2. Mauro Santambrogio (BMC) +24 mp. h.
3. Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step) a.i.
4. Jurgen van den Broeck (Lotto-Belisol) a.i.
5. Bart de Clercq (Lotto-Belisol) +25 mp. h.
6. Tejay Van Garderen (BMC) a.i.
7. Dani Díaz (San Luis Somos Todos) +29 mp. h.
8. Miguel A. Rubiano (Androni-Venezuela) +34 mp. h.
9. André Cardoso (Caja Rural) a.i.
10. Diego Ulissi (Lampre-Merida) +34 mp. h.
11. Janier Acevedo (Jamis Sutter) +48 mp. h.
12. Jesús Herrada (Movistar Team) a.i.
13. José Cayetano Sarmiento (Cannondale) a.i.
14. Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) a.i.
15. Egor Silin (Astana) a.i.

Tour de San Luis – 1. szakasz

Tour de San Luis – 2. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo