fbpx

Tour de France: nem úsztuk meg dráma nélkül az első szakaszt… (videó)

A Yorkshire-ből rajtoló Tour de France első szakaszán nem a befutón vártuk a drámát, hanem a szűk utakon, a szakasz derekán, a sors azonban más forgatókönyvet tartogatott…

Leeds és Harrogate közötti 190,5 kilométeres távon nagyon fegyelmezetten biciklizett a mezőny, rengeteget vezetett André Greipel csapata, a Lotto Belisol. A nap hőse a 42 éves Jens Voigt (Trek) volt, aki magányos szökése után bezsebelte a hegyi pontokat, s megszerezte a pöttyös trikót, így utolsó Tour de France-án rögtön az első napon dobogóra állhatott.

BrysgQPIIAAzfLT

Már örömmel konstatálhattuk, hogy megúsztuk a napot bukás nélkül, de az utolsó kilométeren felgyorsultak az események. Az emelkedő hajrán Fabian Cancellara (Trek) támadott egyedül, de még neki sem volt esélye a sprinterekkel szemben. Azonban amikor utolérték, kicsit “összeszűkült az út mindenkinek”, és a hazai pályán mindenáron győzni akaró Mark Cavendish (Omega Pharma-Quick Step) választhatott, hogy fékez, vagy “boxol”.

Cav ragaszkodott Marcel Kittel (Giant-Shimano) kerekéhez, de ehhez nem éppen finoman kijjebb kellett tessékelnie a bal oldalán Simon Gerrans-t (Orica-GreenEdge), akivel összeakadt a kormánya, és mindketten nagyot buktak. A győzelemért így végül a nyerő helyzetben maradó Kittel és Peter Sagan (Cannondale) meccselhettek, és a német sprinter simán megverte a szlovák bajnokot, megszerezve ezzel a sárga trikót is.

10464229_697902370259145_8035474675333823994_n

Érdekesség, hogy a favoritok közül Chris Froome olyan jó pozícióban jött, hogy 6. lett a szakaszon. Ellenfelei azonos idővel érkeztek, mint utólag kiderült, közéjük tartozik Andrew Talansky is, aki defektet kapott, de belül az utolsó 3 kilométeren, így a hátrányát levonták. Cavendishnek nem tört csontja, de kificamodott a válla a legfrissebb információk szerint.

Videó összefoglaló:


EN – Summary – Stage 1 (Leeds > Harrogate) by tourdefrance

Tour de France 1. szakasz eredménye:

1 Marcel Kittel (Ger) Team Giant-Shimano 4:44:07
2 Peter Sagan (Svk) Cannondale
3 Ramunas Navardauskas (Ltu) Garmin-Sharp
4 Bryan Coquard (Fra) Team Europcar
5 Michael Rogers (Aus) Tinkoff-Saxo
6 Christopher Froome (GBr) Team Sky
7 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha
8 Sep Vanmarcke (Bel) Belkin Pro Cycling Team
9 Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team
10 Michael Albasini (Swi) Orica GreenEdge

 

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo