fbpx

Tirreno-Adriatico: Rodriguez robbantott jókor – videó

Joaquim Rodriguez (Katyusa) és Chris Froome (Sky) örülhettek a Tirreno-Adriatico második hegyi etapjának végén, előbbi a szakaszgyőzelmet, utóbbi az összetett éllovasnak járó kék trikót szerezte meg.

(Fotó: Stefano Sirotti)

Joaquim Rodriguez (Fotó: Stefano Sirotti)

Az Ortona és Chieti közötti 230 kilométeres táv beillett egy tipikus olasz klasszikusnak, két 1300 méteres heggyel, majd a végén két meredek húzódással. Hamar kialakult a nap szökevéncsoportja, akik közül a második nagyobb hegyen Damiano Cunego (Lampre-Merida) lépett meg egyedül, hosszú szólót bevállalva a célig.

(Fotó: Stefano Sirotti)

Cunego szökésben (Fotó: Stefano Sirotti)

Soknak bizonyult azonban a hátralévő 40 kilométer a „Szöszinek”, különösen a Sky vonatával szemben. Cataldo ismét rengeteget vállalt a végjátékig, majd amikor 6 kilométerrel a cél előtt, az első rövid meredeken utolérte Cunegót, következtek a kolumbiaiak…

(Fotó: Stefano Sirotti)

Purito a gőztes (Fotó: Stefano Sirotti)

Henao és Uran szétcincálták a sort, leszakítva többek között a jól hajrázó Peter Sagant (Cannondale) és tucatnyi bringásra szűkítve az élbolyt. A mászás végén Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) ismét ráment a részhajrára, és ennek is köszönhetően ma átvette a ponttrikót.

(Fotó: Stefano Sirotti)

Contador ráment a ponttrikóra (Fotó: Stefano Sirotti)

A célhoz vezető emelkedőn aztán tovább fokozódott a tempó, leszakadt a kék trikós lengyel Michal Kwiatkowski (Omega Pharma-Quick Step), majd később Vincenzo Nibali (Asztana) is megúszott kicsit. Eközben a katalán Joaquim Rodriguez (Katyusa) robbantott jókor.

(Fotó: Stefano Sirotti)

Froome kék trikóban (Fotó: Stefano Sirotti)

Purito, a legmeredekebb mászások specialistája egyedül haladt a győzelem felé, Froome és Contador egymást figyelték, a kenyai-britnek ez a felállás elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést a leszakadó Kwiatkowskitól. Bár Froome mögött szorosan ott liheg 20 mp-re Contador és Nibali, túl nagy időkülönbség képzésére az idei Tirrenón már nem lesz lehetőség, a sík időfutamon pedig – papíron – Froome a legjobb köztük.

Videón az utolsó kilométer:

Tirreno-Adriatico 5. szakasz eredménye:

1. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 6:06:43
2. Bauke Mollema (Ned) Blanco Pro Cycling Team 0:00:08
3. Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
4. Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
5. Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
6. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling
7. Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:00:17
8. Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida 0:00:22
9. Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff
10. Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 0:00:28

 

Az összetett állás:

1. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 22:11:53
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:00:20
3. Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
4. Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:00:24
5. Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:37
6. Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia 0:00:52
7. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:00:55
8. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:57
9. Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:01:27
10. Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling 0:01:51

 

Tirreno-Adriatico – 4. szakasz

Tirreno-Adriatico – 3. szakasz

Tirreno-Adriatico – 2. szakasz

Tirreno-Adriatico – az 1. szakasz összefoglalója és előzetes információk a versenyről

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo