fbpx

Superior 2017: támadnak a versenyzők!

A Superior márka itthon már nem ismeretlen az Újbuda csapatnak köszönhetően, akik majd minden versenyen ott vannak. Sajnos nálunk 2011-ben járt utoljára tesztbringa tőlük, így maradjunk annál, hogy mik lesznek az újdonságaik a jövő évre vonatkozóan!

A világkupákon már bizonyítottak!

A világkupákon már bizonyítottak!

A Superior számos csapatot szponzorál, hisznek abban, hogy ott kell lenni a rendezvényeken, versenyeken, hiszen célközönségük a sportos bringások. Csapataik közül az olimpiai, világ és Európa-bajnok Bart Brentjens nevével fémjelzett, világkupákon induló Superior Brentjens Team a legismertebb. Szerencsére a Red Bull XC kommentátoraként is helytálló Brentjens a fejlesztésekbe is belefolyik és kevés ember van ma a sportolók között, akinek ennyi tapasztalata lenne.

2017_superior_kerekparok 11

Az új Team XF 29 Issue Di2 tervezését is házon belül végzik és a prototípusokat a saját versenyzőik tesztelik, nem open mold sablonokat használnak melyek oly népszerűek a Távol-Keleten gyártató cégek körében. A csúcsmodellek full karbon első háromszöggel, és szintén szénszálas hátsóval készülnek, de kapható lesz kedvezőbb árú alu lengőkaros kivitel is. A hátsó rész Superior Advanced Kinematics névre hallgat, nagyon érzékeny működést ígér és a hajtáshatékonyságra is nagy hangsúlyt fektet. Boost szabványú hátsórésze Zero Pivot kialakítású, tehát a láncvilla és támvilla között nincsen forgáspont. Ez nem csak egyszerűbb és könnyebb, hanem merevebb kapcsolatot is biztosít a kerékkel. Középrésze PF92-es aszimmetrikus kialakítású, press fit rendszerű és a kábelezés a vázon belül van elvezetve.

2017_superior_kerekparok 10

Ahogy a standon megtudhattuk, a Superior csak Shimano alkatrészekkel szerel, mert ezt tartják a legjobb minőségűnek, és nem szeretik keverni az rendszereket. Elsőre drágának tűnhet az 1.899.000 forintos fogyasztói ár, de nézzél szét a piacon a hasonló össztelós XC gépek között amik XTR Di2 elektromos váltórendszerrel vannak szerelve, és nem spórolták ki a DT-Swiss rugóstagokat, vagy kerekeket sem! A komplett bringa mindössze 10.1 kilót nyom, de kedvezőbb árú kiviteleket is tudsz venni hamarosan belőle. A Team modellek 100 mm-es rugóúttal rendelkeznek elöl-hátul.

2017_superior_kerekparok 12

Az XF 969 már alu lengőkaros kivitel, véleményünk szerint kiválóan eltalált babakék színnel és SLX/XT mix cuccokkal illetve Reba villával és még így is 12 kiló alatti súllyal, és ez a széria már 120 mm-t mozog!

2017_superior_kerekparok 4

Az XF 929 pedig a belépő szint az XC verseny össztelós palettájukon szintén karbon fő vázháromszöggel és alu hátsórésszel, illetve Recon telóval és Deore mix alkatrészekkel.

2017_superior_kerekparok 6

Szintén világkupákon versenyeztek már a legutóbbi futamokon a merev karbon csúcsmodellel, a Team 29 Issue Di2-val, ami szintén 29”-os kerekekre épül (650B-s kivitele sem a fullynak sem a merevnek nem lesz), és Superior Race Carbon Technology vázzal rendelkezik, ami High-Modulus karbonból készül, így a súlya 1000 gramm alatti! Áttervezték a hátsó háromszöget, ami oldalirányban még merevebb lett, miközben a vékonyabb támvillák függőleges irányban próbálják elnyelni a rázkódásokat. Az XF-nél megismert aszimmetrikus támvilla rendszer itt is megtalálható és szintén PF92-es középrésszel készül. A Dynamic Tube Shaping tervezésű váz fejcső-alsócső-láncvilla része túlméretes, masszív kivitelű, mivel ez felel az oldalirányú merevségért és a pontos irányíthatóságért. A felsőcső és támvilla pedig filigránabb a kényelem érdekében. A kábelek természetesen belül vannak elvezetve és a csúcsmodell felszereltsége is Shimano XTR Di2. A komplett bringa mindössze 8,9 kilót nyom, ami egy 29-es bringától kiváló érték!

2017_superior_kerekparok 8

Ez alatt érkezik a „sima” Issue kivitel mechanikus XTR-rel és az Elite szimpla tányéros XT-vel. Ez utóbbi nagy sikerre számíthat itthon a versenyzők körében.

2017_superior_kerekparok 3

Az XP széria 4 modellje (999, 979 , 969, 929) szintén Mid-Modulus karbon vázra épül és nincsenek benne a Team modell fejlesztései, viszont felszereltségben nincsen panaszra ok, hiszen a babakék színben is kapható 999 Di2 bizony 2×11-es „villany” XT szettet kapott. A belépő 929-es pedig Deore/SLX mixes, de súlyban még 11 kiló alatt marad és árában sem vészes, mivel 799.000 Ft-ot kóstál majd. Ez alatt X6 Ultralight csöves aluvázas gépekből áll az XP család.

2017_superior_kerekparok 13

A Superior fejlesztő csapata is látja az óriási lehetőséget a pedelec piacban, éppen ezért beszálltak ebbe a szegmensbe is az eXP bringákkal, melyekben az új Shimano STePS E8000-es szett dolgozik. Ami elég durva, az a csúcs 919-es modell súlya, mivel 16.8 kg a gyári adat és ha ez a valóságban is igaz, akkor eléggé nagyot tudnak vele harapni a sportos e-montik piacán. 10 sebességes SLX rendszer dolgozik az eXP-n, a teló Rock Shox Reba RL, és a Weinmann felnikbe is Shimano SLX agyakat fűztek.

2017_superior_kerekparok

A fekete 919-es alá érkezik a kék 909-es picivel egyszerűbb felszereltséggel, de csak 600 grammal nehezebben.

Természetesen lesznek pedelec trekkingek is Shimano STePS E6000-rel szerelve az eRX szériában férfi és női kivitelben is.

2017_superior_kerekparok 1

Felfrissítették az idén Búr „BuZsó” Zsolt alatt is látható X-Road karbon gép vázát is, ami igazából nem egy cyclocross bringa, mint inkább egy gravel bike, de láthatóan arra is használható. Most pedig megkapta azokat a fejlesztéseket amit a merev XC gépnél már megismerhettünk (Dynamic Tube Shaping, Power Transfer Point) és sárvédő rögzítéséhez szükséges szemekkel is ellátták. A Team Issue kivitel mechanikus Ultegra szettel 8.3 kilós, és DT-Swiss R23 Spline kerekekkel érkezik. Ez alatt lesz még 105-össel készülő, és Tiagrás kivitel. Ami meglepő, hogy az új 4700-as szettel készülő belépő gép súlya sem lépi át a 9 kilós fájdalomküszöböt.

A 2017-es Superior bringák hamarosan felkerülnek a hazai forgalmazó weboldalára!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo