A Shimano augusztusban mutatta be a legújabb csúcs kategóriás gravel cipőjét, az S-Phyre RX910-et, ami nem csupán egy gravelnek nevezett mtb cipő, hanem minden területen gravel felhasználáshoz optimalizáltak. Például az innovatív SPD rögzítése stabilabb pedál-cipő kapcsolatot biztosít a viselője számára és az országúti cipőkhöz hasonlóan szellőzik a talpa. Októberben hozzám is megérkezett a Shimano újdonsága és szerencsére pár alkalommal a hideg beköszönte előtt ki tudtam próbálni. Lássuk az első tapasztalatokat!

A gyártók nagyon komolyan meglovagolják a gravel trendet, létezik már minden kerékpáros alkatrészből és kiegészítőből gravelnek mondott modell. Ebben a cipők sem kivételek. De mitől lesz egy gravel cipő gravel cipő?
Erre a válasz sokáig nekem sem volt könnyű, mert az eddig kezembe kerülő gravel modellek maximum annyiban különböztek egy mtb cipőtől, hogy nem lehetett mászóstoplit tenni a cipők orrába, de különben minden másban megegyeztek. Jó, persze volt sokféle dizájn, mindenféle színek, de valljuk be, hogy komoly fejlesztés nem állt mögöttük. Én is jellemzően mtb versenycipőt használtam gravel bringázáshoz, ugyanazt, amit cyclo-crossra, bár egyszer-egyszer átraktam az országúti pedálomat és országúti cipővel mentem a hatékonyság miatt (bizonyos versenyeken) és tudtam, hogy biztos nem fogok leszállni tolni a bringát.
Aztán megérkezett hozzám az új Shimano S-Phyre RX910, aminél már meg tudtam fogalmazni, hogy ez mitől egy valódi gravel cipő.
Az S-Phyre RX910 megjelenésében le sem tagadhatja, hogy az aktuális S-Phyre szériához tartozik, első ránézésre azt mondtam rá, hogy pont ugyanúgy néz ki, mint a tavaly tesztelt RC903 országúti cipő. Aztán miután egymásmellé tettem a két cipőt akkor ez tovább erősödött bennem. A felsőrész kialakítása egy az egyben ugyanaz, mint a top országúti cipőnél, a BOA Li2-es tekerők pont ugyanott vannak, ugyanott futnak a damilok, szóval akinek bevált az RC903 annak az RX910 is be fog. Az anyagválasztás viszont már más, az RX910-nál erősebb külső réteget választottak és a cipő orra is kapott erősítést, ami akkor jön jól, ha beleakad a lábunk egy kőbe vagy egy faágba. A szellőző lyukak is ugyanúgy helyezkednek el a két cipőn annyi különbséggel, hogy az országúti változatnál négyszögletesek, míg a gravel cipőnél kerekek a lyukak. Én már ebből sejtettem, hogy az RX910 is jól szellőző cipő lesz és jaj nekem az őszi teszteléssel.
A cipőt megfordítva természetesen már jelentős különbség az országúti modellhez képest, hiszen egy SPD cipőről van szó, amiben járni is lehet, ezért nem is nagyon hasonlítgatnám az országúti modellhez.
Az igazi fejlesztéseket a talpon találjuk az S-Phyre RX910-nél. Ami elsőre feltűnik az a Shimano által „pontoon cleat system„-nek nevezett technológia, itt már nem közvetlenül a cipő talpára rögzítjük az SPD stoplit, hanem van egy adapter, ami a cipő és a stopli közé kerül. Ezen az adapteren található a cipő talpának 2 mintája, amik közé kell felszerelni a stoplit. Ennek az a lényege, hogy míg egy hagyományos SPD cipőnél a minták helye fix a cipő talpán és a kettő közé valahová jobbra-balra, fel-le mozgatva feltesszük a stoplit, addig az új rendszernél fix távolságra van a stopli a mintáktól és a mintákat mozgatjuk a cipő talpán. Ez azért fontos, mert így közelebb vannak a minták a stoplihoz, ami nagyobb felfekvő felületet biztosít, azaz stabilabb, hatékonyabb kapcsolatot is. És nem mellesleg cserélhető az adapter, tehát ha elkopnak a minták akkor sem fog billegni a cipőnk a pedálon, hanem tudunk rá új adaptert a mintákkal együtt venni.
A talp további része erősen emlékeztet az XC903-as modellre, persze a minták formája más és van egy plusz bütyök a talpon és nincs mászóstopli, de ettől eltekintve meg mernék esküdni rá, hogy ugyanaz a talp van mindkét cipőn ha nem lennének rajta szellőzőnyílások. Igen, az S-Phyre RX910 talpán vannak szellőzőnyílások, mint egy országúti cipőn. Ennek én személy szerint örülök, mert a nyári forróságban majd kap a lábam egy kis extra hűtést, ami 4-5 órás bringázások alatt kifejezetten jól jön. Bár annyi biztos, hogy emiatt már biztos nem venném fel cyclo-cross versenyekre.
A talp merevsége gravel versenyzésre tervezett modellként nem kérdés, a legmerevebb talpat kapta az S-Phyre RX910 a Shimanotól. A talpbetétekből is a gyártó legfejlettebb típusait találjuk, amihez kapunk 2-2 darab boltív támaszt, hogy mindenki a lábának megfelelőt tudja a talpbetét aljára rögzíteni tépőzárral.
Az S-Phyre RX910 súlya is elég baráti, pl könnyebb mint a top kategóriás mtb cipőm, 44,5-es méretben adapterrel együtt a balos alatt 319 grammot, a jobbos alatt 322 grammot mutatott a mérlegem.
Szerelés
Semmivel sem bonyolultabb feltenni az S-Phyre RX910 talpára a stoplit, mint a hagyományos rendszereknél. A stopli nagyon szépen beleillik az adapterbe, az adapter pedig pont úgy rögzül a cipő talpára, mint a normál SPD cipőknél a stopli. Utánanéztem, hogy az adapter nélkül fel lehet-e tenni a stoplit a cipőre, a Shimano ezt nem ajánlja, de ettől még fizikailag nem lehetetlen. Nekem ez azért fordult meg a fejemben, mert ha gigasárban kellene mennem akkor ennél a cipőnél pont jól jön, hogy a stopli mellett nem lenne minta amibe beleragad a sár, pl a cyclo-cross versenyzők a sár és hó cipőjükről le szokták vágni ezeket a bütyköket.
Menet közben
Az első használat kissé meglepően indult, ugyanis sem elsőre, sem másodikra nem tudtam becsatolni a balos cipővel a pedálba. Aztán rájöttem, hogy elfelejtettem kilazítani a rugóerőt a pedálokon, mert a régi cipőmön a kopott stoplikhoz volt beállítva. Az XTR pedálon a leggyengébbre állítottam a rugókat, ezután már bele tudtam lépni a pedálba, de talán egy picivel nehezebb volt, mint egy normál rögzítésű cipővel. Hamar megszoktam ezt, meg az országúti pedálomba ennél jóval nehezebb belépni, szóval ezután már nem okozott problémát. A kicsatolás egyébként meg könnyedén ment, csak a belépést nehezíti kicsit a két közeli minta a cipő talpán.
A talp merev, hatékony, de ezt is vártam tőle. A pedál kapcsolat egyértelműen stabilabb, mint a hagyományos változatnál, nincs az a lötyögős érzés, konkrétan olyan, mint egy országúti pedálnál, azzal a különbséggel az SPD rendszer miatt nagyobb az oldalirányú holtjáték. Szóval ha valaki azért használ országúti cipőt a gravel bringáján, mert az hatékonyabb akkor neki érdemes elgondolkodnia az RX910-en, mert azzal mégiscsak lehet járni.
A szellőzés tényleg nagyon jó, de ezt még jövő nyáron is tesztelni fogom. Most ősszel először 12-13 fokban mentem ki benne, fázott is rendesen a lábam benne. 18-20 fokban már jó volt, de tényleg érezhető az azonos kategóriájú mtb cipőm után, hogy rendkívül jól szellőzik az RX910.
A kényelemről hosszú távon még nem tudok nyilatkozni ennél a cipőnél, de rövid használat után semmi gond nem volt vele. Fél számmal nagyobbat választottam belőle, mint az országúti modellnél, mert terepen nem szeretem ha annyira feszes a cipő. A felsőrész nem nyomja a lábamat, a talpa kemény, de számomra ez kényelmes. Valószínűleg mindenkinek kényelmes lesz, akinek eddig beváltak a Shimano cipők.
Tavasszal bővíteni fogom a cikket a további tapasztalataimmal.
Összefoglalás
A Shimano S-Phyre RX910 egy valódi, minden részletében átgondolt gravel cipő, amely jelentősen eltér a korábbi, inkább MTB-alapú gravel modellektől. A felsőrésze külsőre nagyon hasonlít a gyártó csúcs országúti cipőjére, de erősebb felsőréteget és extra orrvédelmet kapott a terephasználathoz. Legnagyobb újdonsága a „pontoon cleat system”, amely stabilabb pedál–cipő kapcsolatot biztosít a cserélhető adapternek köszönhetően. A talpa merev és közel országúti hatékonyságot nyújt úgy, hogy közben járni is lehet benne. Az első tapasztalatok alapján a cipő kényelmes, rendkívül jól szellőzik és hatékony erőátvitelt biztosít gravel bringázás közben.








