fbpx

Scott kerékpárok 2016: világszínvonal minden téren

Alaposan felkészült modellek tekintetében a svájci cég az elkövetkezendő szezonra. Következzen a Scott országúti, cyclocross, gravel és MTB újdonságok bemutatója!

Lassan tíz év telt el azóta, hogy a Scott bemutatta az országúti Addict modellt. A 2007-es és 2008-as szezonban mindenki csodájára járt a 790 grammos váznak (54-es méretben), ami valljuk be, még a mai napig meglehetősen jól hangzó adat. A Saunier Duval hegyimenői, Riccardo Ricco és Leonardo Piepoli szinte repültek a legendás emelkedőkön, bár a függőség náluk más tényezőkben is megnyilvánult.  A 2016-os Addict lényegében változatlan marad az előző évi modellhez képest, a vázszett tömege így is 1 kg alatt van többek között a HMX SL karbon technológiának köszönhetően. A csúcsmodell SRAM Red 22 szettel, Syncros kiegészítőkkel és Zipp 202 kerekekkel a 6 kg-os álomhatáron belül marad. Érdekesség, hogy a katalógusban az áttekintésnél ugyan szerepel az Addict új, tárcsafékes változata, de sem az Eurobike kiállításon, sem pedig máshol nem láthatta még a nagyközönség.

Scott Addict SL - 6 kg alatt, nem csak függőknek

Scott Addict SL – 6 kg alatt, nem csak függőknek

Teljesen megújul viszont az Orica Greenedge és az IAM Cycling bringásai is által használt aerodinamikus országúti, a Foil. 5 év után eljött az ideje az új modell bevezetésének, amit nem vettek félvállról a Scott mérnökei.

Scott Foil 2016 - prototípus festéssel

Scott Foil 2016 – prototípus festéssel

A fejcső és az alsócső találkozása úgy lett kialakítva, hogy a lehető legkisebb hézag maradjon a villa és a váz között, így csökkentve a légellenállást. A fejcső továbbra is kúpos kialakítású, viszont a merevség növelése érdekében 1-1/4” – 1-1/2” átmérőjű villanyakat fogad.

Scott Foil Team Issue

Scott Foil Team Issue

A felsőcső formája kifejezetten a vázhoz készült kormányszárhoz lett kialakítva, akárcsak a hézagolók és a speciális takarókupak. Fékek terén is jelentős változás történt, a váz és a villa is Direct Mount féktesteket fogad, a hátsó fék a középrész mögött, a láncvillákon került elhelyezésre.

Scott Foil 2016 - direct mount fék a középrész mögött

Scott Foil 2016 – direct mount fék a középrész mögött

Ennek köszönhetően lehetőség adódott arra, hogy a támvillák lejjebb csatlakozzanak be a nyeregvázcsőbe, ami egyrészt aerodinamikailag másrészt komfort szempontjából is előnyös.  Megváltozott a nyeregcsövet rögzítő mechanizmus is.

Említést érdemel még, hogy a Foil esetében rendszerben gondolkoznak a svájciak, akár a többi nagy gyártó, ennek bizonyítéka a Syncros RR 1.0 integrált karbon kormány és kormányszár. 9 különböző kombinációban kapható, megközelítőleg 400 grammos tömeggel. A kábelek a kormányon belül kerültek elvezetésre, sőt kétféle Garmin tartó is felszerelhető rá.  Az egykori legendás amerikai kiegészítőket gyártó cég mára a Scott tulajdona, ami duplán kamatoztatható, hiszen jó hírnévnek örvendő, de saját fejlesztésű kiegészítőkkel szerelhetik a kerékpárokat.

Scott Foil Premium

Scott Foil Premium

A Foil többféle változatban is elérhető lesz, a csúcsot a Shimano Dura Ace Di2 szettes, Zipp 404 kerekekkel szerelt Premium változat jelenti. A kiállításon a Vueltán remeklő Esteban Chaves bringáját is szemrevételezhettük.

Scott Foil Orica Greenedge - Esteban Chaves kerékpárja

Scott Foil Orica Greenedge – Esteban Chaves kerékpárja

A karbon vázas granfondo, komfort országúti modell továbbra is Solace néven lesz elérhető, tárcsafékes és felnifékes változatokban, különböző felszereltséggel.

Scott Solace Premium Disc

Scott Solace Premium Disc

Kedvezőbb árú modellek közül a karbon CR1 és az alumínium Speedster kapható.

Scott Speedster 20 Disc

Scott Speedster 20 Disc

A Speedster tárcsafékes változata feladta a leckét a cég képviselőinek, senki sem tudta megválaszolni miért fűznek radiálisan egy tárcsafékes első kereket. Meglepetésemre nem a Scott stand volt az egyetlen ahol ilyen megoldással találkoztam.

Radiális fűzésű tárcsafékes első kerék

Radiális fűzésű tárcsafékes első kerék

A tavaly bemutatott Plasma triatlon kerékpárok változatlanul maradnak.

Scott Plasma - Sebastian Kienle kerékpárja

Scott Plasma – Sebastian Kienle kerékpárja

A teljesen új, tárcsafékes cyclocross Addict CX prototípusát ugyan már láthattuk a csehországi világbajnokságon, de részleteket most figyelhettük meg először.

Scott Addict CX 10

Scott Addict CX 10

A vázszett tömege 1300 gramm, ami kategóriájában kiemelkedő. DT Swiss 12 milliméteres átmenőtengelyek elöl és hátul is, integrált kábelvezetés, sőt az egytányéros rendszerekhez speciális láncterelő is jár.

Scott Addict Gravel

Scott Addict Gravel

Az Addict CX kedvezőbb árú változatából Gravel modell is kapható Ultegra váltórendszerrel és az új Schwalbe G-One gumikkal.

Scott Scale 900 RC

Scott Scale 900 RC

Merevfarú MTB fronton marad az évek óta sikeres Scale modell, karbon vagy alumínium vázzal, 29”-es vagy 27,5”-es kerékméretben.

Scott Scale 710 Plus

Scott Scale 710 Plus

Újdonság a Scale Plus, ami kifejezetten a 650B+ kerekekhez lett kifejlesztve. Egyelőre két alumínium vázra épülő modell szerepel a kínálatban. Mi értelme van ismét variálni a kerékmérettel? A 27+ kerekek (40 mm széles felni) átmérője 2.8”-as gumikat használva gyakorlatilag megegyezik a hagyományos 29”-es kerekekével, viszont a szélesebb gumit jóval alacsonyabb nyomáson lehet használni, így a nagyobb felület miatt jobban tapad. Nyilván ezzel a gördülési ellenállás is növekszik, bár ez nagyban függ a talaj minőségétől is. Míg más gyártók 3.0”-ás gumikat használnak a Scott mérnökei a 2.8”-as gumik mellett döntöttek legjobb kompromisszumként a Schwalbe gumik tesztadatai alapján.

Scott Spark 700 Premium

Scott Spark 700 Premium

Az újdonsült világbajnok, Nino Schurter által is használt Spark széria apró változáson megy keresztül, a rugóstag ezentúl a Fox-Scott közös fejlesztésű Nude DPS változata lesz, a legolcsóbb modell kivételével mindegyikben. Gyakorlatilag az új kétdugattyús Fox Float DPS tag lett hozzáigazítva a Scott vázak geometriájához és a sokak által kedvelt TwinLoc lockout karhoz. Bár a DPS rendszer használata meglehetősen hasonló a korábbi CTD tagokhoz, működése eltér. A climb/lockout állás nem szimplán a kompresszió megnövelésével történik, hanem külön körben, így teljesen blokkolható a tag mozgása.

Scott Spark 750

Scott Spark 750

A kiállításon Nino Schurter versenygépét is megcsodálhattuk.

Scott Spark - Nino Schurter kerékpárja

Scott Spark – Nino Schurter kerékpárja

A trail felhasználásra szánt Genius és hosszabb rugóutas változata a a Genius LT jobb felszereltségű modelljei is az új Nude DPS taggal kerülnek a boltokba 2016-tól.

Scott Genius 900 Tuned - karbon vázas 29"-es trail bringa

Scott Genius 900 Tuned – karbon vázas 29″-es trail bringa Fox Nude DPS rugóstaggal

A légkamra méretét megnövelő hézagoló alapból jár az új csúcsmodellekhez. Mi az előnye ennek? Köztes állásban (trail/traction control) egy légkamra van nyitva, kisebb a rugóstag beülése (kisebb SAG) ideális a geometria technikás mászásokhoz vagy sík terepen való haladáshoz. Nyitott (descend) állásban a második légkamra is nyitva van, így összességében nagyobb a térfogat, alapból jobban beül a rugóstag (nagyobb SAG) és ennek köszönhetően lejtőzéshez válik alkalmassá a geometria. Az eredmény nyitott állásban érzékenyebb mozgás és lineáris rugózási karakterisztika.

Scott Genius 750 - alumínium váz, 650B kerekek

Scott Genius 750 – alumínium váz, 650B kerekekkel, X-Fusion rugóstaggal

A Genius modellekból is újdonságként megjelentek a Plus változatok 2,8”-as gumikhoz igazított vázzal.

Scott Genius 700 Tuned Plus

Scott Genius 700 Tuned Plus

A merevség növelése érdekében ezeken a himbakar és a hátsó háromszög alumíniumból készül, a hátsó papucs és a villa is a Boost szabványt használja, hátul 148 mm, míg elöl 110 mm a sarutávolság.

Scott Genius LT 700 Tuned Plus

Scott Genius LT 700 Tuned Plus

A tavaly megújult Volatge FR és Gambler downhill bringák esetében lényegi változás nem várható.

Scott Gambler - Brendam Fairclough DH rombolója

Scott Gambler – Brendam Fairclough DH rombolója

Fatbike téren is készültek újdonsággal a svájciak. A Big Jon névre hallgató szörnyeteg alumínium vázzal és villával, valamint 4,8″-as gumikkal várja a havas bevetéseket.

Scott Big Jon

Scott Big Jon

Elektromos rásegítésű kerékpárok, városi biciklik és kifejezetten női modellek terén is széles a paletta, sőt Scott ruházatból és Mips rendszerrel ellátott sisakokból is komoly választék várható 2016-ra.

További képek:

A Scott kerékpárokat keresd a Probike kerékpárüzletben: http://probike.hu/

(X)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo