fbpx

Sabine Spitz és Jaroslav Kulhavy tovább hajtják a mountain bike-ot

A 40 éves, idén olimpiai ezüstöt szerző Sabine Spitz kicsit már lazábbra veszi a felkészülést, mondván fiatalabb már nem lesz. Idén november végén kezdte a felkészülést a következő, immáron huszadik szezonjára. A Londonból aranyéremmel hazatérő cross-countrys Jaroslav Kulhavy pedig némi tétovázás után újabb két évre kötelezte el magát a mountian bike és a Specialized mellett.

Spitz és az olimpiai ezüstérme – fotó: Picture Alliance

Sabine ahogy az elmúlt négy évben is, úgy idén is Cipruson kezdi a szezonját. Néhány cross country versenyen is fel fog tűnni, de csak edzés céllal.

“Cipruson megvan minden, ami kell nekem. Jó utak az alapozó edzésekhez és szép tájak, csodás ösvényekkel. Ez tökéletes.”

Nemcsak a hőmérséklet vonzza, ami a legdélebbi Földközi-tengeri szigeten uralkodik, hanem a napsütés is, amit nagyon szeret. A ciprusi ott tartózkodást november közepén kezdte, majd a hónap végén jött el az első edzéshét, ami három héttel később van, mint az előző években.

2012 London

Spitz 2012-es szezonja márciusban, a pietermaritzburgi világkupával kezdődött és októberben maraton világbajnoksággal ért véget.

Ezenkívül a 2013-as versenynaptárában csak májusban van az első megmérettetés, a Gonso MTB Classic Albstadtban. Egy kacsintás kíséretében ezt mondta:

“Ez nagyban különbözik az előző szezonomhoz képest. Minek kellene stresszelnem ezen? Már nem leszek fiatalabb.”

A következő évi célokat motiváló szavakkal fűszerezve menedzsere és férje, Ralf Schäuble ismertette:

“Egyértelmű, hogy az Albstadt-i világkupa nagyon fontos, aztán az Európa Bajnokság Bernben és még egy világbajnoki medált is jó lenne szerezni. Azért is, mert a 14-ik világbajnoki érmét szeptemberben egy defekt miatt nem sikerült begyűjteni és különben is van még egy hely a vitrinben.”

Kulhavy az olimpiai arany felé hajt

Kulhavy olimpiai győzelme után hónapokig gondolkodott jövőjén, de végül továbbra is terepen folytatja karrierjét. A cseh versenyző sokat rágódott, hogy a Tour de France győztes, korábban sikeres mountain bike versenyző Cadel Evanshez hasonlóan egy országúti csapathoz, a Quick Stephez igazol. Ehelyett egy két éves szerződéshosszabbítást írt alá a Specialized Racingnél.

“A dillemázásomnak az vetett véget, hogy múlt pénteken kaptam egy ajánlatot a jelenlegi csapatomtól, a Specialized Racingtől és nem akartam tovább várni. Nagyon boldog vagyok a kínált feltételektől.”

Jaroslav Kulhavy

Zdenek Löffelman, Kulhavy menedzsere megerősítette a Word Tour csapat érdeklődését.

“Sajnos a procedúra túl sokáig tartott és mi november végét tűztük ki határidőnek.”

2012 London

A 2011-es világbajnok végül még hozzátette:

“Országútizni vagy versenyezni a Tour de France-on régi nagy álmom, de a földön járok. Egyelőre a következő négy évben még a hegyikerékpározásra és a 2016-os riói olimpiára koncentrálok, ahol szeretném megvédeni az elsőségem. Azután majd lehet megpróbálkozok az országúti kerékpározással.”

Valószínűleg 2013-ban is mindkét versenyzőt láthatjuk rajthoz állni a hagyományosnak mondható ciprusi Sunshine Cup év eleji erőfelmérő versenyen.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo