fbpx

Mountain bike kerékpárral cyclocross versenyen – hogy is van ez?

Visszatérő téma a SuperCross sorozat versenyein, vajon jelenthet-e akár előnyt a mountain bike kerékpár, hiszen ilyennel is lehet indulni a sorozatban. Mivel a Bikemag stábjából ketten is rendszeresen részt veszünk a futamokon (Tóth András és Takács Tamás, egyébként cyclocross bringával), adta magát az ötlet, hogy saját magunk járjunk végére a kérdésnek.

mountain bike vs. cyclocross

Takács Tamás:
Az időjárás előrejelzés egyértelmű volt: a Palóc Crosson havas, csúszós pályára számíthatunk, vagyis mikor jöhet ki a mountain bike előnye, már ha van egyáltalán? A széles kormánnyal biztonságosabban lehet ilyenkor kezelni a bringát, agresszívabban tartani az íveket. A másik mountain bike-nak kedvező terep a rázós nyomvonal, esetleg több meredekebb lejtővel – ilyen itt végül nem volt, a hó a rázatókat is elfedte. Lényeg a lényeg, arra jutottunk, most kipróbáljuk.

A képen is látszik, hogy nyomatás közben próbáljuk megtalálni az országúti pozíciót

Nem sokat módosítottam a Merida Big Nine Carbon Team 29-esen, mindössze a gumikat cseréltem le Continental 1,5-ös CycloXKing-ekre. A telót 70 mm-re leültetve használtam, a hidegben így sokat nem mozgott, de amúgy is elég lett volna egy merevvilla. A pályabejáráson úgy találtam, nem kell eszméletlen alacsony guminyomást használni, ahol jeges, szinte bármilyen nyomáson csúszik, amúgy pedig haladni is illene.

Több kanyarba érkeztünk lábletétellel, mint nem…

Érdekes volt, hogy a tesztkörök közben úgy tűnt, mintha nagyon jó választás lenne a monti, élvezet volt beledriftelgetni a kanyarokba, lábat kitéve, nem fenyegetett az esés veszélye, és a szintén pályát járó versenytársaknál mintha jobban is haladtam volna a kanyargós részeken.

Bizakodva vártam a rajtot annak ellenére, hogy a kerékpáron töltött órák száma télen nálam nagyon csekély, de ha már ott van az ember a versenyen, akkor menni kell… Tudtam, hogy a rajtegyenes kínkeserves lesz, gyorsításoknál azért érezhető hátrány volt a nehezebb felni és gumi. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy az első jobbos hajtűbe úgy be tudok farolni szűk íven, hogy biztosan több pozíciót is nyerek. Így is lett, páran zúgolódtak, de ez verseny, vagy mi.

A stabil “tankkal” érdekes alternatív pontokat lehetett választani előzésre…

Az első pályaszakasz egy széles úton vezető kacskaringózás volt, tulajdonképpen az egész pályából itt éreztem igazán előnyét a mountain bike-nak. Az apró kis megcsúszásokat büntetlenül lehetett korrigálni a széles kormánnyal, nagyon stabilan viselkedett a bicó egy koskormányoshoz képest. A depó után fontos volt sprintelni, hogy a kis emelkedőn lehetőleg senki ne előzzön meg, mert az egynyomoson nem lehetett kikerülni egymást.

Bár a kép némileg ellentmond, az emelkedőn könnyedén hagytak ott a cyclocross bringákkal

A következő, simább talajú egynyomos kacskaringón szerintem kb. hasonlóan mentem volna cyclocross bicóval, volt azonban egy két kis S-kanyarral megtűzdelt lejtő, ahol a 680-as kormánnyal nehezen fértem, bele is fékeztem sokszor. Egy visszafordító után jött a pálya „hosszú emelkedője”, na itt jött el a mountain bike halála (remélem nem én vagyok az ilyenkor szokásosnál is gyengébb): a verseny folyamán itt olyan könnyedén került ki bárki, akárki, hogy még arra sem vitt rá a lélek, hogy gonoszan megtörjem a lendületét kis rámozgással, békésen engedtem el, ha utolért valaki, közben meg megütött a guta.

Az erdei egynyomos csikicsukik a mezei kacskaringóval ellentétben már nem kedveztek a montinak, a nagy tengelytávú, széles kormányos bringával sokkal nehezebb volt bujkálni a fák között, kétszer az is előfordult, hogy egy jeges kombinációban egyszerűen lábletétel után elakadtam a bringával.

Az egyetlen palánkátugrás nem osztott nem szorzott a bringakérdés szempontjából

A cél felé közeledve több erőteljes kigyorsítást kellett abszolválni, ahol szintén a könnyű kerekekkel szerelt krosszbicó lett volna az igazi, majd jött a palánkugrás, ami itt nem osztott, nem szorzott, lévén csak egy dupla akadály volt az egész pályán. Mondjuk egyszer sikerült beleakadni, ami még soha nem történt meg velem krosszversenyen, de ez abszolút nem a bringa hibája volt. A legdurvább kínszenvedést minden körben a cél utáni pofaszeles egyenes jelentette, itt még azért is acsarkodnom kellett, hogy anschlussban menjek valakinek. Szinte érezni véltem a 10 mm-rel szélesebb gumi rettentő légellenállását…

Saját tempóval nyugodtan lehetett közlekedni, az esés veszélye nem fenyegetett mountain bike-kal

Összességében gondolom kiderült az írásból, hogy inkább hátránynak éreztem a mountain bike-ot (helyezés szempontjából nehéz megítélni, mert egy láncleesés, egy láncszorulás, majd kerékpárcsere is hátráltatott – ami nem a bicó hibája, hanem a slendrián beállításé), valószínűleg én nem fogom többet használni krosszfutamon.

Persze nyilván lehetett volna tuningolni könnyű felnivel, nagyon könnyű gumival egy olyan gépet, amivel a kigyorsítások is könnyebben abszolválhatók (amilyenből nagyon sok van egy krosszversenyen, a legtöbb minden szakág közül).

A lényeg, hogy élmény volt

Ami nekem fontos tanulság még, hogy nem lehet (illetve én nem tudom) „nem verseny körülmények” között kipróbálni, hogyan működhet majd egy kerékpár versenyen, és hiába örvendeztem még pályabejáráson, a verseny teljesen máshogy sült el. Versenykörülmények között minden pályán annyira elkezdi érezni az ember a krosszbringát pár kör megtétele után, hogy a technikás részeken is ugyanolyan sebességgel képes uralni (vagy legalábbis megkockáztatja), mint a szélesebb kormányú mountain bike-ot, fürgeségben pedig gondolom nem kell ecsetelnem, melyik a jobb…

És végül a lényeg: verseny közben szinte folyamatos konfliktushelyzeteket teremt, hogy vannak szakaszok, ahol a krosszbicó a gyorsabb, néhányon viszont a monti. Iszonyú idegesítő egyik és másik fél számára is, ha például olyan részen tartják fel, ahol nem tud előzni, és mondjuk egyértelműen a különböző bringák okozzák ezeket a helyzeteket. Összességében nem lettem tehát a mountain bike híve krosszversenyeken…

Tóth András:
Ahogy Tamást, úgy engem is foglalkoztatott a gondolat, hogy vajon milyen lehet mountain bike-kal indulni a cyclocross versenyen. A SuperCross sorozat futamain kerékpár megkötés nélkül vehet részt bárki, ami jó, mert az első időkben ez hozta a népszerűséget és biztosított lehetőséget mindenkinek a versenyzésre.

A tuningolási kedv most erősebb volt a harci kedvnél

A hét közepén kezdett körvonalazódni bennem, hogy ez a cross futam lesz az, ahol kipróbálom magam mountain bike-kal. A pályafotók alapján úgy gondoltam, hogy a füves-rázós részek lesznek többségben és ott majd előnyöm lesz, majd miután a havas fotók is megjelentek szinte biztosra vettem, hogy jó döntés lesz.
A 26″-os kerekek helyére tárcsafékes országúti kerekek kerültek, 30 mm-es terepgumikkal. Pusztán csak a kíváncsiság kedvéért lett ez a felállás, ki akartam próbálni ezt is.

A széles kormány lehet stabil, de a singletrailen túl széles

Az elgondolásom az volt, hogy mivel szélesebben fogom a kormányt, mint a cyclocross bringán, ezért stabilabban tudom tartani magam. Ami ellene szólt, az a magasabb súlypont.

Mivel a pálya végig havas és jeges volt, sokszor biztosabb volt úgy közlekedni, ha egyik lábamat kiakasztottam a pedálból. A magasabb üléspozíció miatt egyértelműen hátrányom volt a cyclocross bringákkal szemben. Ahol előnyét éreztem az rázósabb részek és a kicsivel nagyobb útegyenletlenségek, amiket a teleszkóp csillapított. Szerencsére csak egy akadály volt a körben, ahol emelni kellett a kerékpárt, mert ezeknél is néhány plusz kilót cipeltem.

Már saját tempóban

A száraz pályákon, ahol sok a rázós rész, bizony előny a mountain bike. Főleg a vastag gumik, amik tompítanak és a tapadásuk is jobb lehet.

Írásunk apropója az volt, hogy ezzel néhány mountain bike-os igazságtalan előnyhöz juthat És ezúton szeretnénk javasolni a SuperCross jövő évi szabálymódosítását, mégpedig úgy, hogy az Elit, U23 és Master 1 kategóriákba csak szabályos cyclocross kerékpárral lehessen indulni.

Fotók: Babka Szabolcs, Cséri Szilvia, Danó Péter – hegyibringa.hu, Fenyvesi Tamás, Nógrádkerékpár.hu

Egyéb vélemények?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo