fbpx

Merida Press Camp: Mallorcán is hűvösebb van a szokásosnál…

Tegnap kezdetét vette a szokásos februári Merida sajtótábor, ami szokatlan magyar vonatkozással bír idén, ugyanis a Merida-Kőbánya TC többszörös bajnoka, Buruczki Szilárd is Mallorcára utazott, hogy a Multivan Merida Team tagjaival és az újságírókkal egy időben próbálhassa ki a legújabb technikát.

Edzés az első napon Buruczki Szilárd számára, havas hegyek között

Az utóbbi pár évben megszokhattuk, hogy a sziget keleti felében található szállodában rendezi be a Merida a főhadiszállást, azonban idén a nyugati partra esett a választás, Alcudiában, egy csendesebb részen. Az infrastruktúra ennek ellenére tökéletes, az Iberostar Hotel mellett egy kerékpárkölcsönző áll a Merida 350 vendégének – újságírók, kereskedők – rendelkezésére, 3500 Ultegrával szerelt karbon-bringával, és az üzemeltetők legfőbb gondja éppen, hogy a jövő hétre bejelentkezett egy csoport, akiknek kerékpárt kell szerelni, mert már mind a 3500 gép foglalt…

Hidegben, vuharos szélben nem leányálom rövid mezben fotózkodni...

Ami szintén szokatlan, hogy az ilyenkor megszokottnál hűvösebb idő fogadott bennünket, pénteken 10 fok körüli hőmérsékletben voltunk kénytelenek bringázni, ami a hegyekben még hűvösebb volt, helyenként havas tájban gyönyörködhettünk. Két nappal korábban a Mallorca Challenge országúti verseny utolsó napján le is fújták a versenyt a hóesés miatt…

A Multivan Merida Biking Team

Szerencsére mi megfelelő öltözetben gyűrhettük a kilométereket, de a profik sokkal rosszabbul jártak, ugyanis Hermidáékra ma egy sajtófotózás várt, és az ilyet rövidnadrágban, rövid ujjú mezben kell abszolválni…

A csapat titka az egység, mint egy család

Hát, még az egyébként minden körülmények között vidám Merida csapattagok arcán sem volt őszinte a mosoly, ami érthető, ha arra gondolok, hogy még a szélálló kabátban is fáztam… (Persze ezen a ponton gondolom már mindenki a jószagú akárhová kíván, úgyhogy hagyjuk is az időjárást.)

Az új Merida Team bringák hátterében a tervező: Jürgen Falke

Sűrű program vár ránk az elkövetkezendő napokban, például ezúttal két különálló tesztnapon – egy országúti és mountain bike – próbálhatjuk a legújabb technikát. A legnagyobb csemegének a legújabb Sram Red szettel szerelt Merida Scultura ígérkezik, amit nem túl nagy feladat 6 kilogramm alá vinni. A szuperkönnyű országúti kerékpár nem csak a 700 grammos váznak és az új Sram Red szettnek köszönheti a lenyűgöző súlyadatot, de az új kiegészítő márka, a PRC alkatrészei sem nyomnak túl sokat a mérlegen.

A csúcs Meridákon PRC kiegészítőket találunk

Mountain bike vonalon az Eurobike-on már kipróbált Big Nine karbon twentyniner és a Ninety Nine össztelós mellett holnap bemutatják a Merida legújabb fejlesztését, a 29-es kerékméretű össztelóst, a Big Ninety Nine-t is!

A Multivan Merida Team háza táján lázasan készülnek a versenyzők az olimpiára, akárcsak magyar vendégük, Buruczki Szilárd. Amikor a sajtófőnök José Antonio Hermidával kapcsolatban elkezdte taglalni, hogy „ezüstérmet már szerzett a Játékokon, és a fejlődés egyetlen lehetséges iránya az…” – az exvilágbajnok megköszönte szépen hogy már most ráhelyezik a nyomást…

Bajnoki koccintás: José Antonio Hermida és Buruczki Szilárd

Pedig Londonban ő lehet a csapat legnagyobb reménysége, a svájci Ralph Naef például arról beszélt, hogy a helvét válogatottba még bekerülni is nehéz a Swisspower Team kiválóságai mellé, ráadásul Ralph sportszakmai szempontból nehéz éven van túl, sérülések, betegségek hátráltatták egész évben, Ellenben viccesen megjegyezte, hogy legalább egy szempontból felzárkózott csapattársa, José mellé, s egyben a felesége vágyait is sikerült kielégítenie, lévén gyarapodott a család a legifjabb Naeffel. Gunn Rita Dahle már korábban adott életet kisbabájának, számára a visszatérés éve volt 2011, és sikerült is értékes címet szereznie, megnyerte a Szlovákiában rendezett Európa Bajnokságot.

A korábbi maraton világbajnok Ralph Naef felemás szezonon van túl

A Merida Press Camp-ről, a tesztelésekről hamarosan további cikkekkel jelentkezünk, szerencsére az időjósok holnaptól jelentős javulást, jövő hétre napsütést jeleznek előre, így alig várjuk az új bringák kipróbálását, a közös tekeréseket a profi csapat tagjaival.

Hamarosan a Scultura tesztjével jelentkezünk

Folyt köv…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.