fbpx

Megvannak idei első UCI-pontjaink Kusztor Péter révén

Két magyar csapat és 3 idegenlégiósunk részvételével zajlott ma az Europe Tour sorozatba tartozó UCI 1.2 kategóriás Laguna Porec GP Horvátországban, melyen Kusztor Péter (BMC-Amplatz) top10-ben végzett…

gp-laguna-porec-2017-1487108496

A 158 kilométeres viadal végig nagy tempót hozott – Kuszti órája szerint 44 km/h fölöttit, nem véletlen, hogy csak 109-en fejezték be. Sokaknak, köztük a legtöbb magyar indulónak ez volt a szezon első versenye. Az Amplatz -BMC légiósain (Kusztor Péter, Pelikán János) kívül a Vorarlbergből Dér Zsolt is indult, sajnos ő bukásba keveredett, de a mezőnyre sikerült felzárkóznia, végül 33. lett. Szintén indult a DKSI és a Mugen Race-Veloki-Szuper Beton csapata is.

160423_V4_001-768x513

Fotó: Vanik Zoltán (V4 kerékpárverseny, 2016)

Kusztor, aki 9. helyével 3 UCI Europe Tour pontot szerzett, így foglalta össze az eseményeket:

Jó idő volt, jó verseny volt és remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy volt bennem egy kis fáradtság, mert egy két hetes edzőtáborból érkeztünk. Mégis jól ment a verseny, figyeltem is a támadásokra, sejtettük, hogy 50 kilométerrel a vége előtt a Motovun emelkedője lesz a sorsdöntő, ez így is lett. Maradtunk elöl 20-an, a csapatunkból ketten is voltunk, így beálltunk mi is forogni.

Az utolsó 5 kilométeren elkezdődött a „lószparádé”, én is próbálkoztam, mert úgy gondoltam, sprinten kevesebb esélyem van. Néha sikerült is kicsit elszakadni egy-két fővel, de végül mindig utolértek. Nem bánom, hogy így döntöttem, ha tartalékolok a sprintre, lehet, hogy 2-3 hellyel előrébb végzek, de megpróbáltam inkább a dobogót megcélozni a támadásokkal.

Azt hiszem így mindent megtettem a lehető legjobb eredményért és elégedett vagyok az eredménnyel is, és azzal is ahogy alakul a forma, jól dolgozott a csapat is. Most megyünk haza pihenni kicsit, aztán jövő hétvégén ismét verseny.

A Kusztorékat 48 másodperccel követő főmezőnyben Dér Zsolton kívül Filutás Viktor (37.) és Peák Barnabás (50.) érkeztek meg. 6 perc hátránnyal ért célba Pelikán János (82.) és Szöllősi Ferenc (83.)

Teljes eredménylista:

http://www.procyclingstats.com/race/GP_Laguna_Porec_2017

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo