Amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy melyik kerékpárüzletet ajánlom Budapesten, ahol minőségi kerékpárok, kiegészítők és kerékpáros ruházat széles választékát találja akkor a válaszban a BringaLandot semmiképpen nem hagyom ki. A Városliget mellett található hatalmas üzlettérrel rendelkező kerékpárbolt kifejezetten a magasabb kategóriájú kerékpárokra specializálódott, olyan márkák találhatók meg az üzletben, mint a Bianchi, a 3T, a Scott, sőt újdonságként már a top márkák közé tartozó Factor kerékpárjait is meg tudjuk vásárolni. Ruházat terén új márka a prémium brandek közé tartozó Assos, míg fejvédőkből és napszemüvegekből a Kask/KOO újdonság a BringaLandban.
Rengeteg kerékpárüzlet van az országban, de sajnos kevés olyan van köztük, ahol nagy a választék a közép-felsőkategóriás kerékpárokból és megfelelő szakértelem mellett ki tudják szolgálni (akár készletről) a minőségi bringák és kiegészítők iránt érdeklődőket. Szerencsére a BringaLand egy üde színfoltja a hazai bringaboltoknak, ahová még akkor is jó betérni ha az ember nem akar vásárolni. Ráadásul az elmúlt hónapban újult meg az üzlet és a webshop, új márkák kerültek a boltba, ezért is érdemes bemenni az üzletbe.
Igényesen berendezett hatalmas üzlettér fogadja a BringaLandba látogatókat, ahol a kerékpárokat szerető ember nem győzi kapkodni a fejét annyi jó bringa van bent mindenhol, például én is sokat vagyok drága kerékpárok között, de a ebbe a kerékpárüzletbe mindig szívesen körülnézek ha arra járok. A BringaLandban az üzletpolitika részét képezi, hogy csak minőségi kerékpárokat árusítanak, amikkel utólag minimális eséllyel lesz probléma, ezáltal a vevőket is megóvják a felesleges bosszankodástól, akik így hosszútávon elégedettek lehetnek a vásárolt kerékpárral.
A márkák terén is a legjobbakat találhatjuk az üzletben, elsőként érdemes megemlíteni a hazánkban legnépszerűbb márkák közé tartozó Bianchit, melyből hatalmas választék található a boltban, a top kategóriás országútiktól a gravel kerékpárokon át az e-bike-okig minden, nem véletlenül, hiszen a BringaLand a márka hazai forgalmazója is egyben. A nagyobb márkák közül nem szabad kihagyni a Scottot, a Specializedot, a Cube-ot és az egzotikus 3T-t, melyekből szintén tudunk vásárolni az üzletben.
Az idei nagy újdonság a Factor, a prémium kategóriás márka kerékpárjai ezentúl a BringaLand forgalmazásában hazánkban is elérhetőek. A Factort az országúti kerékpársportot kedvelőinek valószínűleg nem kell bemutatnom, röviden összefoglalva nemcsak dizájnban, hanem technológiában is igazi nyálcsorgatós kerékpárokat gyártanak.
A BringaLandba akkor is érdemes betérni, ha kerékpáros ruházatot vagy felszerelést keresünk, egy teljes helyiségnyi ruhát, cipőt, fejvédőt találunk az üzletben, ráadásul a profi felszerelésből sincs hiány. Ha a legjobb ruházatot keressük akkor nagy eséllyel a BringaLandban meg fogjuk találni, sőt vannak olyan top kategóriás termékek, amik az országban csak itt érhetőek el hivatalos forrásból.
Az üzletben már évek óta megtalálhatóak a Bicycle Line és Castelli kerékpáros ruhák, az előbbi a jó ár-érték arányáról híres míg az utóbbi a felsőkategóriát keresőknek nyújt jó választást, de mostantól megjelent a BringaLandban az Assos, ami a kerékpáros ruházat gyártók között a top, top kategória. Aki egyszer próbált már egy Assos kerékpáros nadrágot az nem szeretne utána már mást. Ezzel mondatommal szerintem mindent elmondtam a márkáról. Jó hír, hogy innentől besétálhatunk a BringaLandba és megvehetjük személyesen.
Mint már említettem, fejvédőkből és más kiegészítőkből is nagy a választék, egészen a felsőkategóriás modellekig minden megtalálható az üzletben. A BringaLand nem ragaszkodik egy márkához a kínálatában, többféle márka többféle igényt elégít ki, a fejvédőknél maradva nem utolsó szempont, hogy így biztosan mindenki megtalálja a fejformájához passzoló sisakot az üzletben. Ebben a szegmensben is van újdonság idén, ezentúl a BringaLand a Kask fejvédők és a KOO szemüvegek hazai forgalmazója.
Ha egy kerékpárüzlet minőségi kerékpárokra specializálódott akkor a szerviz is ennek megfelelő lesz. A BringaLandba bátran vihetjük a féltve őrzött kerékpárunkat szervizelésre, szakértő kezek fogják javítani. Fontos megemlíteni, hogy a BringaLand volt hazánk első Shimano Service Centere, ami már önmagában garancia a szakértelemre, a minőségi szerszámokra és a legjobb gyári alkatrészekre. És az utóbbi nemcsak a Shimano alkatrészekre vonatkozik, hanem minden területen a legjobbat kapjuk, például Fulcrum alkatrészek teljes palettája is rendelkezésre áll, hiszen ennek a márkának is a BringaLand a hazai forgalmazója.
Az eladók szintén mind szakképzettek, legyen szó városi e-bike vagy top kategóriás országúti vásárlásról fognak tudni segíteni nekünk, sőt még lánc waxolásról is kérdezhetjük őket ha egy többnapos gravel versenyre megyünk.
Ha a kerékpárunkat személyre szeretnénk szabatni arra is van lehetőség a BringaLandban. Az ország legtapasztaltabb Body Geometry Fit szakértője dolgozik itt, aki külön szolgáltatás keretén belül segít beállítani, személyre szabni a kerékpárunkat.
További információkért keressétek a bringaland.hu-t.








