fbpx

Mégis használhatók szabályosan a hátulra szerelhető kerékpárszállítók!

Nemrég több vitát generált, hogy a vonóhorogra vagy hátsó ajtóra szerelhető kerékpárszállítók egyáltalán használhatók-e a magyar jogszabályok szerint, lévén a rendszámtáblát nem lehet eltávolítani eredeti helyéről, az autóról, ugyanakkor annak láthatónak kell lennie… Az egyik hazai kerékpárszállítókat forgalmazó cég hivatalos állásfoglalást kért a kérdésben, ami után szerencsére jó hírrel szolgálhatunk:

A rendőrség illetékésétől megtudtuk, hogy a THULE vonóhorgos, és hátsó ajtós bringaszállítókon hogyan lehet szabályosan rendszámot elhelyezni, mi a megoldás a helyzetre, ugyanis eddig úgy tudtuk, a rendszámtáblát nem lehet sem eltakarni, sem levenni a kocsiról. Emiatt a vonóhorogra szerelhető bringaszállító használata ellehetetlenül, de most konkrét állásfoglalás történt a dologban.

thule

Íme a válaszlevél idézete:

“Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala
Közlekedési Igazgatási és Nyilvántartási Főosztály
Közlekedési Igazgatási Osztály

Tisztelt XXXXXXXX Kft!

A Központi Hivatal elektronikus címére interneten küldött levelében foglaltakra válaszolva, a gépjárműre szerelhető kerékpártartóra felszerelendő rendszámtáblával kapcsolatos kérdése tárgyában, az alábbiak szerint tájékoztatom.

Magyarországon a járművek hatósági jelzéssel (rendszámtáblával) történő ellátásának szabályozását – összhangban a nemzetközi szabályokkal -, egymásra épülő jogi normák határozzák meg, melyek egybehangzóan arról rendelkeznek, hogy a járműveknek elöl és hátul rendszámtáblával ellátottnak kell lenniük.

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. KöHÉM rendelet szabályainak megfelelően – a járművön arra kialakított helyre – kell a rendszámtáblát felszerelni, melyet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szerint jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni vagy letakarni tilos.

Tájékoztatom, hogy amennyiben a kerékpártartó felszerelése oly módon kivitelezhető, hogy az nem takarja le a jármű hátsó rendszámtábláját, vagy a hátsó rendszámtábla kerékpártartóra – a fentiekben hivatkozott előírásoknak megfelelően kialakított helyre – megvilágítható és jól olvasható állapotban áthelyezhető, nem látom akadályát a közúti közlekedésben történő szabályos részvételnek.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.

Budapest, 2013. január 10.”

Szóval a megoldás végül megvan, a fenti feltételek mellett.
Találkoztam kézzel készített papír rendszámtábla-másolattal, de olyannal is, ami az eredetihez megtévesztésig hasonlító, műanyagból készült, fényvisszaverős. Ezekre jól láthatóan rá kell írni, hogy “Copy / Másolat”, különben a rendőr akár közokirat-hamisításnak is felfoghatja, ugyanis a rendszámtábla nem az autós tulajdnoa, hanem hatósági., és így nem másolható.

(Forrás: bikefun.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo