fbpx

Lesz-e idén Gemenci Nagydíj?

Az Ifjúsági Unió Szekszárd (IFU) 15 éve kötődik a Gemenci Nagydíj országúti kerékpárversenyhez, öt éven keresztül főszervezői voltak, az azt megelőző években pedig segítőként vettek részt a lebonyolításban. A viadal, mely a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) kategóriáját is megkapta, 35 év után, idén, ilyen formában, az IFU által nem kerül megrendezésre. Az indokokat Ignácz György, korábbi főszervező közleményben tudatja.

Gemenci Nagydíj

Gemenci Nagydíj

„Egyesületünkről tudni kell, hogy elsősorban szabadidősport- és turisztikai programok szervezését, turisztikai fejlesztések megvalósítását tűzte ki célul. Számunkra a Gemenci Nagydíj nem a versenysportot, sokkal inkább Szekszárd és a régió egyik turisztikai attrakcióját jelentette. Szükségállapotban vettük át a verseny szervezését 2005-ben. Az addigi rendezők akkor úgy döntöttek, hogy nem tudják továbbvinni az eseményt, belefáradtak a sok év munkájába. Egyesületünk az elmúlt években számos turisztikai eseményt valósított meg, foglalkozunk a fiatalok nevelésével, utánpótlás-neveléssel a természetjárás szakágaiban és a túraversenyzésben; komolyan teszünk a civil szektor fejlesztéséért is.

Önkénteseinkkel képesek vagyunk a Nagydíjat „a nagykönyvben megírtak” szerint megszervezni és lebonyolítani, de jelen gazdasági helyzetben arra nem, hogy az ehhez szükséges anyagi hátteret megteremtsük. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által támasztott követelmények betartása érdekében a költségeink folyamatosan emelkedtek. A gazdasági válság hatására az üzleti szféra támogatása csökkent, pályázati kiírás hiányában állami dotáció nem volt, egyedül a helyi önkormányzattól kapott hozzájárulások mutattak növekvő tendenciát a korábbi évekhez képest.

Egyesületünk a rendezvény megszervezésével, azzal, hogy a rendezvény költségvetéséből hiányzó összeget kipótolja, kockáztatná alaptevékenységeit és működését, ezért elnökségünk fájó szívvel, de úgy határozott, hogy az idei évben nem szervezi meg a Gemenci Nagydíjat. A Gemenci Nagydíj idején hagyománnyá vált T-Mobile Szekszárdi Kerékpáros napot május 8-án továbbra is megszervezzük, az amatőr kerékpárosok számára.”

További információ: www.ifu.hu

Forrás: Ifjúsági Unió Szekszárd, sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo