fbpx

Holló Botond a nap szökevénycsoportjában a profi olasz szezonnyitón!

A profi olasz szezonnyitón, a GP Costa Degli Etruschi UCI 1.1-es versenyen kezdte meg a szezont a magyar bejegyzésű kontinentális csapat, az Utensilnord, négy magyar versenyzővel a sorában.

Holló Botond szökésben (Fotó: Utensilnord)

Holló Botond szökésben (Fotó: Utensilnord)

A 190 kilométeres viadalon természetesen a pro csapatok irányították az eseményeket, de formájára nézve bíztató, hogy a fiatal Holló Botond több mint 100 kilométert töltött elmenésben a táv első felében kialakuló szökevénycsoportban. Az események a hajrában leküzdendő két 3 kilométeres kemény emelkedőn gyorsultak fel, Botond itt a fárasztó szökés után már nem tudta felvenni az élmezőny tempóját, és az eredménylistán végül nem értékelték.

A verseny szintrajza

A verseny szintrajza

A versenyt végül a Yellow Fluo (korábbi Vini Fantini) kontrollálta legjobban, a győztes is a neonsárgák közül került ki, Simone Ponzi személyében. A hírek szerint volt némi kavarodás az eredménylistával, mindenesetre a hivatalos jegyzőkönyvben a magyarok közül Dér Zsolt (58.) és Kenyeres Ábel  (67.) 7:30 perc hátránnyal szerepel, Kusztor Péter neve mellett DNF olvasható, pedig elmondása szerint ő is értékelhetően fejezte be a szezonnyitót.

Eredmények:  http://www.procyclingstats.com/race/GP_Costa_degli_Etruschi_2014

Az Utensilnord sajtóközleménye a versenyről Holló Botond nyilatkozatával:

Tisztes helytállás, Holló Botond szinte egész nap szökésben

Az olasz szezonnyitón, azaz a Gran Premio Costa degli Etruschi – Alta Maremma 1.1-es besorolású viadalán kezdte meg 2014-es szereplését hazánk egyetlen kontinentális csapata az Utensilnord. A Franco Gini sportigazgató által vezetett sor a Dér Zsolt, Gianfelice Fonte, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Gennaro Maddaluno, Alessandro Mazzi és Daniele Scampamorte alkotta nyolcassal vágott neki a megmérettetésnek.

A 190,6 kilométeres penzum ezúttal is komoly erőpróbának ígérkezett, hisz a San Vincenzo és Donoratico közötti viadal hajazva a szokásos olasz egynaposokra számos kisebb emelkedőt tartogatott. Mintegy 40 kilométer megtételét követően máris ott tornyosult a Campiglia Marittima kaptatója, majd az utolsó 30 kilométeren belül két alkalommal is meg kellett küzdeni a Localita Torre Segalari (2,9 km hosszú, átlagban 9%-os meredekségű) emelkedőjével, amely a verseny végkimenetelét hivatott eldönteni.

Az első 15 kilométeren a próbálkozásoké volt a főszerep, mígnem ki nem alakult a napot meghatározó nyolcfős elmenés, amelybe a magyar csapat kerekese Holló Botond is bekerült. Botond remekül teljesített, hisz közel 130 kilométert töltött elmenésben egy nem akármilyen erősségű mezőnyben.

„Az előzetesen megbeszélteknek megfelelően Dér Zsolttal igyekeztünk végig a mezőny elején helyezkedni és hellyel-közzel ott lenni minden életképesnek tűnő elmenésben. Egy pillanatra megnyugodni látszottak a kedélyek, éppen amikor jó lendülettel érkeztem a mezőny elejére a jobb szélről. Ekkor a baloldalról indult meg a Dukla Praha kerekese, akire rögtön tettem is a kereket. Sorban érkeztek hátulról a többiek, így úgy tűnt, hogy ez az elmenés lesz az, amit hagynak majd a nagyobb csapatok. Hamar összeálltunk és folyamatosan növeltük az előnyünket. Aztán persze, amikor már tíz perc körüli volt a differencia a nagyok elkezdtek hátul tempót menni, mire az előnyünk egyre csak fogyott. A kis körben lévő dombon adtam meg magam a Dukla Praha-s sráccal együtt. Meg volt velem elégedve az olasz vezetés, számomra sokat jelentett ez a verseny talán az eddigi legjobban sikerült megmérettetés volt,” – nyilatkozta Holló Botond.

A viadalt végül a Simone Ponzi (Neri Sottoli-Yellow Fluo) nyerte Mauro Fineto (Neri Sottoli-Yellow Fluo) és Andrea Pasqualon (Area Zero) előtt. A mieink közül többen is értékelhető helyen jöttek be.

Soha rosszabb kezdést mondhatnánk, folytatás január 21-én a Trofeo Laigueglian.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo