fbpx

“Froome nem egy kerékpáros legenda!” – jelentette ki Bernard Hinault a Giro után

Chris Froome a Giro d’Italia megnyerésével elérte azt a célját, hogy ő legyen mindhárom nagy körversenyen a címvédő. Ennek kapcsán szólalt meg az egykori legenda, Bernard Hinault, aki negatívan értékelte a brit a teljesítményét.

A 2017-es Tour de France és a Vuelta győzelem után a 2018-as Giro megnyerésével Chris Froome azon kevesek közé tartozik, akik egy időben mindhárom nagy körversenyen a címvédők voltak, pontosabban Froome a harmadik kerékpáros, Eddy Merckx és Bernard Hinault után, aki ezt el tudta érni az országúti kerékpársport történelmében.

Bernard Hinault

Az ötszörös Tour de France, háromszoros Giro d’Italia, kétszeres Vuelta győztes Hinault ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy Froome nem szolgált rá, hogy a legnagyobbak közt említsék a nevét. A kijelentését azzal magyarázta, hogy a brit ellen jelenleg eljárás zajlik a tavalyi Vueltán vett pozitív dopping mintája miatt és egyáltalán hihetetlen, hogy rajthoz engedték állni. Ráadásul valószínűleg a Tour-on sem fog semmilyen akadályt gördíteni az UCI Froome részvétele ellen. Továbbá véleménye szerint az UCI túl sok időt ad a Sky-nak, hogy kimagyarázza az esetet. Még 1982-ben Hinault is eltiltották 1 hónapra, bár őt nem azért, mert pozitív mintával szolgált a doppingellenőrzésen, hanem azért, mert megtagadta azt.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo