fbpx

Friss információk az XCM bajnoki címről döntő Duna Maratonról

Július 7-én, vasárnap, új pályaszakaszokkal várja a mountain bike-osokat a Duna Maraton, amely egyben az XCM szakág magyar bajnoki címéről is dönt egyben. A versenyről friss információk érkeztek bő ez hónappal a start előtt a szervezőktől:

Tisztelt Versenyzők!

Június 17-ig tart az előnevezés / 6000,- Ft / a Duna Maratonra. Idén a verseny egyben Maraton Országos Bajnokság is.

duna_maraton_1

Az előzetes jelentkezések alapján 7-8 országból érkeznek versenyzők, többek közt a lengyel KROSS Team profi versenyzői is.

Véglegesítésre kerültek a pályaváltoztatások, kevesebb aszfalt, új izgalmas pályarészek, főleg a rövidtáv szakaszán. Ismét a Dunaparton lesz a rajt-cél terület és 32 km-es, 68 km-es vagy, 92 km-es körpályát teljesítenek a versenyzők.

Az új térkép hétvégéig felkerül a honlapra.

Az időjárás előrejelzés szerint kiváló lesz a pálya talaja, a versenyt megelőző héten nem várható jelentős csapadék, sőt nem várható “hőguta” sem.

Idén 20 éves a Mountainbike Szövetség!

Szombaton este, 06-án bulit tartunk a versenyközpont sörsátrában, ahol olyan filmeket fogunk levetíteni a hőskorszakról és az akkori “montis” ikonokról, amik eddig még nem voltak láthatóak.

A rendezvényre partnerünk lesz a BIKEMAG is, aki szintén most ünnepli a 20 éves fennállását.

A bankettra várjuk nagy szeretettel azokat, akik sokat tettek az elmúlt 20 évben a mounti sport hazai népszerűsítéséért, és természetesen azokat a fiatalokat is akiket érdekel a sportág hőskorszaka.

Tervezünk egy retro mounti bemutatót is azokból a régi bringákból, amelyekkel a sztárok vonultak.

Gyertek, várunk Benneteket!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo