fbpx

Cyclocross versenyrendezőként debütált a Superior MTB Team

December 18-án, a Superior MTB Team első önálló rendezvényével, az – eBike Kamaraerdő Cyclocross Magyar Kupával – debütált a versenyszervezők között.

kamara01

A szezon korábbi versenyeivel ellentétben a tél itt már megmutatta igazi arcát. A -2 fokos hidegben és a keményre fagyott talajon kellett abszolválni a nem szokványos pályát. Búr Zsolt a csapat vezetőedzője, kihasználva Kamaraerdő adottságait egy igen technikás és szintben is bővelkedő pályát jelölt ki. A többségnek nagyon tetszett az új irány de, voltak olyanok is, akik a sík versenypályákat részesítik előnyben.

A kör nehézségét azzal is próbálták ellensúlyozni a szervezők, hogy versenyző, néző annyit ehetett és ihatott amennyit csak akart. A Tatár Pékség helyben sütött pizzával, süteménnyel, a csapat pedig forró teával és KV-val ajándékozott meg mindenkit. Rendhagyó módon a szervezők, lehetőséget biztosítottak egy jótékonysági gyűjtésre a szívbeteg gyerekek javára. Különleges kuriózum volt a szpíker triumvirátus, Fazekas Jácint, Bíró Ádám és a sztárvendég Szasza, a Zorall együttes frontembere.

kamara02

A szponzoroknak köszönhetően (eBike.hu, NorthWave, Shimano, Casco, DrGerinc, Tatár Pékség, High5, Techno-Point Kft, TOMTOM, Superior, stb.) minden dobogós – de leginkább az utánpótlás korúak – lettek hasznos, értékes díjakkal jutalmazva. Advent negyedik vasárnapján, igazi ünnepi hangulatban telt az egész nap a versenypályát is befogadó nagy sátor alatt.

A versenypálya jelölt erdei szakasza, mely a legkeményebb és legtechnikásabb rész, mindenki számára egész évben használható CX, XCO, XCM és akár futó edzésekre is. A Superior MTB Team havi rendszerességgel szervez ide nyílt edzéseket.

kamara04

Az elit kategóriában ismét a papírforma érvényesült. A hölgyeknél Benkó Barbara már az első körben egy megnyugtató előnnyel fordult, így magabiztosan nyerte a futamát. A férfiak versenye több esélyes volt, de Búr Zsolt és Dina Márton hamar az élre állt amiből Buzso jött ki győztesen.

Köszönjük a résztvevőknek, szülőknek, szurkolóknak, hogy megtisztelték rendezvényünket.
Kellemes Ünnepeket Kíván a Superior MTB Team!

kamara03

Eredménylista:
http://balaton-team.com/images/2016_eredmenyek/cross16_kamara.pdf

Fotók: Bak Ferenc

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.