fbpx

Buruczki és Dósa a X. Buda Maraton győztesei – videó

A 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál keretében rendezték a jubileumi, X. Buda Maraton hegyikerékpárversenyt, mely hagyományosan a szakág hazai szezonnyitó rendezvénye is egyben. A sport kategóriában 42, a hobbiban 21 kilométert kellett teljesítenie az összesen mintegy hétszáz fős mezőnynek, mely nyári kánikulában vett látványos rajtot a Hármashatárhegyi repülőtéren.

A május 1-jei, 3. Samsung Olimpiai Zöld Fesztivál futó, túrázó és kerékpáros távjaira összesen 3030-an neveztek be, ami rekord az esemény történetében. Nyolc terepfutó táv, két túra útvonal és kerékpáros táv várta a sportolni vágyókat.

A felnőttek mellett jelentős számú – mintegy száz – fiatal is versengett a helyezésekért a gyermek-és diákfutamok alkalmával, a siketek és nagyothallók külön bajnokságon mérhették össze bringás képességeiket. A kísérőrendezvények közt látványos bemutatót tartott Nagy „Gizmo” Attila, a többszörös Európa-bajnok – az olaszországi vébére készülő – egykerekűs, Fábián Márk és a korábbi magyar bajnok triálos, Jamrik András.

A hosszú távú verseny abszolút győztese Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Dósa Eszter (Vitalitás SE) lett, a rövidtáv legjobbjaként Makács Gábor (PCCC) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team – CST) zárt.

A Sportaktív SE szervezésében lebonyolított Buda Maraton eredményhirdetésén részt vett a hazai hegyikerékpáros szövetség közelmúltban megválasztott elnöke, Katona Kálmán is.

Az eseményt – melyen több olimpikon is részt vett – a futószámok és labdarúgómeccsek mellett Besenyei Péter műrepülő parádés bemutatója is színesítette.

Videó:

EREDMÉNYEK:

Részletes eredménylista: http://www.temposport.hu/download/2012_buda_maraton.pdf

Abszolút eredmények, X. Buda Maraton, Sport kategória (42 km), férfiak:

1. Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC), ideje 01:36:47

2. Búr Zsolt (Bringabanda SC), 01:37:20

3. Tánczos Gábor (KTM-DigitalJet), 01:37:50

Nők:

1. Dósa Eszter (Vitalitás SE), ideje 02:02:29

2. Poór Brigitta (Zaboo Pro Team-X2S), 02:02:47

3. Albert Katalin (VKE Nelson), 02:18:51

Abszolút eredmények, Hobbi kategória (21 km), férfiak:

1. Makács Gábor (PCCC), ideje 00:51:07

2. Bokros Manassé (VKE Nelson), 00:52:31

3. Vertich Tamás (Salgótarjáni HKE). 00:52:41

Nők:

1. Módos Gabriella (Merida Maraton Team – CST), ideje 00:59:48

2. Scherk Tímea (Berguson Kelly’s Team), 01:06:07

3. Orosz Anita (Trek SE), 01:07:31

A hallássérültek bajnokságának győztesei (mindhárom rövidtáv): Bajusz József (felnőtt), Csontó Ádám (U19), Tulcsik Melinda (felnőtt).

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo