fbpx

Bradley Wiggins, a kerékpáros, aki hízni akar…

Az országúti világbajnokság egyenkénti időfutamára készülő Bradley Wiggins tömeget növel a firenzei országúti világbajnokság szeptember 25-én sorra kerülő időfutamáig, melyet kinyilvánítottan aranyéremmel szeretne zárni.

BRADLEY-WIGGINS_2986113

A 2012-es Tour de France-t a Team Sky színeiben nyerő 33 éves brit korábban pályán, 4000 méteren nagyobb testtömeggel nyert világ- és olimpiai bajnoki címeket, de tavaly a francia körverseny után soványabban is első tudott lenni a londoni olimpia kronóján. A Sky Sport oldalán tett nyilatkozata szerint Wiggins a teljesen sík pályán rendezendő világbajnoki időfutamon most jóval nehezebb lesz, mint a tavalyi Touron. Természetesen a hízáson izomtömeg növelést kell érteni elsősorban, aminek köszönhetően nagyobb sebességet tud majd elérni.

Két teljesen más műfajról van szó. Mindig is kompromisszumot kellett kötnöm, amikor az időfutamra készültem, mert mindig a lehető legsoványabbnak kellett lennem. Most teljesen más úton járunk, és megpróbálok tömeget növelni, ami úgy tűnik beválik. Lengyelországban derült ki, hogy a plusz kilók a hegymászó képességemet meglehetősen negatívan befolyásolják, de amikor az időfutamra került sor – amit egy perc előnnyel nyertem – kifizetődött. A világbajnokságra hét-nyolc kilóval nehezebben érkezek majd, mint amikor tavaly a Tour de France-t nyertem.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo