fbpx

Armstrong nem bír leállni, triatlont nyert eltiltása ellenére

Lance Armstrong az amerikai antidopping ügynökség (USADA) eltiltása ellenére triatlonban nyert versenyt Kaliforniában, San Diego-ban, méghozzá rekordidővel.

Az egyébként komoly presztízsű, 34 éves múltra visszatekintő verseny nem tartozik amerikai sportszövetségi rendszerbe, így engedték indulni az USADA által doppinghasználat és – terjesztés miatt versenyzéstől örökre eltiltott és hét Tour de France győzelmétől megfosztott amerikai bringás sztárt, aki 41 évesen 3:49-es idővel nyerte az 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és félmaratoni futásból (21 km) álló féltávú ironman-viadalt.

Armstrong doppingügyében egyébként az USADA várhatóan a következő egy-két héten belül terjeszti az UCI és a WADA elé a kiszabott súlyos ítélet dokumentációját, hogy a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség és az Antidopping Világszervezet is konfirmálhassa azt.

Közben az amerikai sajtóban arról cikkeztek a vizsgálattal kapcsolatban, hogy Armstrong korábbi felesége, Kristin bevallotta, hogy 98-ban nem csak tudott a doppingolásról, de még részt is vett a terjesztésben, a doppingszerek tárolásában.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo