fbpx

A szájmaszkok és légzőmaszkok közötti legfontosabb eltérés

A COVID-19 vírussal szembeni hatékony védekezés érdekében kiemelten fontos különbséget tenni a szájmaszkok, valamint a légzőmaszkok között. A bejegyzés keretei között erre igyekszünk majd rávilágítani.
Egyenként kifejtjük majd tehát a legfontosabb tudnivalókat a szájmaszkokkal, valamint a légzőmaszkokkal kapcsolatban is, külön kitérve a felhasználásuk javasolt céljára.

Amit a szájmaszk felhasználásáról alapvetően tudni érdemes

A szájmaszkok kapcsán az egyik legfontosabb tényező, hogy ezek a változatok kifejezetten lazán fedik az orr, valamint a száj környékét. Ennek értelmében egyirányú védelemre vannak tervezve. Tehát nem a maszk viselőjét, hanem az ő közelében tartózkodókat védi csak a fertőzés veszélyével szemben.

Elsősorban egészségügyi dolgozók körében javasolt a viselésük, példának okáért műtét közben. Ennek köszönhetően a szájmaszk képes lehet megakadályozni, hogy az egészségügyi dolgozó köhögéssel vagy tüsszentéssel veszélybe sodorja a beteget.

Amit a szájmaszkok kapcsán kiemelten fontos tehát tisztázni, hogy a felhasználó számára nem képesek biztosítani az elvárt védelmet. Mindezt alá is támasztja, hogy szabványt a legritkább esetekben találhatunk csak velük kapcsolatban.

A légzőmaszkok felhasználásával kapcsolatos tudnivalók

A fentebb taglalt szájmaszkokkal ellentétben a légzőmaszkok egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy szorosan képesek illeszkedni az arc felületére. Vagyis kétirányú védelemre tervezték őket, hiszen a belélegzett levegőből is hatékonyan tudják kiszűrni a kórokozókat és vírusokat.

Fontos azonban előre ellenőrizni ezeknél a maszkoknál a szabványt, vagyis az ide vonatkozó besorolást. Az FFP2, FF3 szabvánnyal ellátott maszkok viselése kapcsán már joggal várható el a kívánt biztonság, hiszen a kulcsfontosságú szűrés biztosított lesz.

A légzőmaszk beszerzésére egyaránt lehetőség van egyszer használatos, illetve mosható változatban is. Előbbi esetében az egyszeri használat után el kell dobni a maszkot, utóbbinál pedig főzéssel kell fertőtleníteni azt.

A szájmaszkok, illetve légzőmaszkok leginkább javasolt alkalmazása

Annak érdekében, hogy az egészségügyi maszk valóban teljesítse a tőle elvárt védelmet, kiemelten fontos odafigyelni a rendeltetésszerű alkalmazásra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni például, hogy a maszkot semmiképp ne érintsük meg fertőzött kézzel.

Vagyis a maszk felvételét, illetve megérintését megelőzően mindig gondoskodni kell a kéz fertőtlenítéséről akár kézmosó vízzel, akár kézfertőtlenítő szer segítségével. Amikor pedig rajtunk van a maszk, akkor ne nyúlkáljunk folyton az arcunkhoz, és különösen a maszk érintését igyekezzünk kerülni vagy minimalizálni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo