fbpx

A “segítő” Valverde vette át a vezetést a Vueltán

A spanyol az első komoly hegyen mindenkit lepipált és – egyelőre – nem csak a pszichológiai előny az övé…

Ahogy azt tegnap is megírtuk, a mai szakaszon vártuk az első komoly összecsapást az összetett menőktől, lévén a célt az 1200 méter magas, átlagosan 7,8 %-os meredekségű La Zubia hegyen rendezték.

Etapa-06-Vuelta-a-España-28-de-agosto

Addig azonban 167 kilométer várt a mezőnyre, s a  táv elején rögtön egy sikeres akciót hajtott végre a hegyi pontversenyt vezető Luis Mas Bonet (Caja Rural – Seguros) és a piros rajtszámos Pim Ligthart (Lotto-Belisol). A hegy lábáig egészen nagy, nyolc perces előnyük is volt, azonban a mai nap inkább a piros trikóért zajló küzdelemről szólt, mintsem róluk.

Fotó: Stefano Sirotti (sirotti.it)

Fotó: Stefano Sirotti (sirotti.it)

A végső, döntő hegyen az összetett győzelemre pályázó csapatok már rég ellőtték segítőiket, amikor Alejandro Valverde állt az élre és diktált kemény iramot. Ez nagyjából az összes – főként az előzetesen sötét lónak titulált – versenyzőnek problémákat okozott. Egészen az utolsó kilométerig tempózott elöl Valverde, mire Rodrigueznek elfogyott a türelme és támadott. Innentől kezdve Froome, Valverde és Purito kínálgatta egymást a célig felváltva, Contador csak lereagálta a megindulásokat, mindenki más kisebb-nagyobb hátrányba került. A célvonalban aztán – ezúttal valóban keményen megdolgozva a sikerért – Alejandro Valverde örülhetett, Froome és Contador vele egy idővel érkezett, Purito 8, míg Quintana 12 másodpercet kapott. Messze még az utolsó hét, de a Movistar csapatfőnöke kezdheti vakarni a fejét, mit mond, ki a csapat első számú embere…

Nagy nevek (és a ma kapott különbségek), akik vélhetően már csak a szakaszgyőzelemben bízhatnak: Cadel Evans (2:16), Ryder Hesjedal (3:44), Jurgen van den Broeck (4:47).

A Vuelta 6. szakaszának végeredménye:

1 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 4:35:27
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky
3 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
4 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:00:08
5 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:12
6 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:18
7 Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica Greenedge 0:00:25
8 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits
9 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Team Sky 0:00:32
10 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:33
11 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Shimano
12 Sergio Pardilla Bellon (Spa) MTN – Qhubeka 0:00:40
13 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:44
14 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team
15 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:47
16 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:00:56
17 Winner Anacona Gomez (Col) Lampre-Merida 0:00:59
18 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp
19 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:04
20 Adam Yates (GBr) Orica Greenedge 0:01:07

 

Az összetett állása:

1 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 22:48:08
2 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:00:15
3 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 0:00:18
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:22
5 Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica Greenedge 0:00:41
6 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:00:45
7 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:55
8 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:00:58
9 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Shimano 0:01:02
10 Wilco Kelderman (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:06
11 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Team Sky 0:01:09
12 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:01:11
13 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:01:12
14 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:18
15 Sergio Pardilla Bellon (Spa) MTN – Qhubeka 0:01:19
16 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:26
17 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp 0:01:37
18 Mikel Landa Meana (Spa) Astana Pro Team 0:01:47
19 Winner Anacona Gomez (Col) Lampre-Merida 0:01:57
20 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Team Katusha 0:02:06

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.