fbpx

A KTM teszttáborban módosult a KÉRDÉS: 650B vagy 29?

Minden szempontból tökéletes alpesi terepen próbálhattuk ki az elmúlt héten a KTM 2013-as újdonságait, melyek között természetesen az új kerékméretű 650B Lycan fully került a figyelem középpontjába, számomra is ez volt az első 27,5-es bringa, amit élesben tesztelhettem.

Helyszín: ideális

A helyszín a Salzburg irányába eső Attersee volt, egy tiszta és az Alpokban megszokotthoz képest meleg vizű tó hegyekkel körbevéve, állandóan párás klímával, még a betonsétányok is mohával benőve…

Az AtterSee

Persze a 38 fokból jól esett a 10 fokos hőmérsékletcsökkentés, sőt, még a második tesztnap végén eleredő hűsítő eső is, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen elég sűrű volt a program, izzottak az alkatrészek a sűrű cserebere közepette a fenekünk alatt.

Kis füstölés után még a halak is KTM színben pompáztak

Az osztrák KTM az utóbbi években piackövetőből innovatív gyártóvá lépett elő, már nem csak az ismert narancs-brandnek és a kulturált, jó minőségű, de nem túl izgalmas bringáknak köszönhetik az eladások növekedését.

Bevetésre készen a KTM-ek

Ehhez a megállapításhoz már elég csak ránézni a prezentáció előtt felsorakoztatott modellpalettára, mára minden kerékpáron láthatunk egyedi megoldásokat, felülve pedig több modellen is tapasztalhattuk a pozitív érzést: már egy perc után is egyszerűen jó a bringa.

A sajtótájékoztató három fő vonalon futott, az új kerékméret, a pedelec kerékpárok és az elérhető árkategória került a középpontba.

A KTM gyorsan mozdult a 650B-re, egyből kedvezőbb árú alumínium modellel is kiálltak

Sajnos nálunk az ár miatt nem válhattak tömegcikké – jó ideig nem is fognak – de Nyugat Európában hódít az elektromos rásegítés, nem véletlenül. Ezt most ne is ragozzuk, az osztrákok, németek nem ijednek meg a 2000 eurótól kezdődő árcédulától, idehaza nem ez a helyzet.

2013-as országútik, sajnos rájuk nem maradt időnk, pedig a AtterSee-kör tökéletes tesztpálya

A KTM kinyilvánítottan nagy hangsúlyt fektetett a 2013-as paletta kialakításánál az olcsóbb bringákra, pódiumra emeltek például egy 1000 euró alatti országútit, tetszetős megjelenéssel, minőségi aluvázzal, Tiagrával szerelve. Sőt, már a 650B kerékméretnél is gondoltak arra, hogy létrehozzanak elérhető árú modelleket, például az új kerékméretű 125 mm-t mozgó Lycan 651 kapható lesz 2990 grammos alumínium vázzal, SLX alkatrészekkel, hogy bárki megvásárolhassa, valamivel több mint 2000 euróért. Nyilván megint nem a magyar pénztárcák jelentették az etalont a fejlesztésnél.

KTM Myroon 29

Felejtsük azonban most el az árakat – mi is ezt tettük – mert a továbbiakban arra a napjainkban leginkább aktuális kérdésre próbáljuk keresni a választ, hogy melyik is az ideális kerékméret? A prezentáción a KTM jóvoltából néhány számszerűsített adattal is találkozhattunk. Persze ezek az osztrák gyártó mérései, néhány adott modellre, alkatrészre vonatkoztatva, nem kell szentírásként kezelni a számokat, de mégiscsak számok, melyek sokakat érdekelhetnek. Az összehasonlításban már a három kerékméret (26, 27,5, 29) szerepel.

26", 29" vagy 27,5"?

Egyszerűen fogalmazva a twentyninerek egyik legnagyobb előnye a 26-osokkal szemben, hogy átgurulnak mindenen, nem billentik meg annyira a gyökerek, kövek. Nos, a KTM szerint ha az útegyenetlenségek leküzdése szempontjából 100%-nak vesszük azt a szöget, amennyire adott akadálynál megemeli az orrát a 26-os kerekű bringa, akkor a 650B ehhez képest 98,4%-os szögben, a 29-es 95,8%-os (tehát laposabb) szögben teszi ugyanezt.

Számomra az összehasonlítás a merev Myroonra, a Lycan 650B fullyra, valamint a 29-es Scarp fullyra redukálódott.

Vagyis az új kerékméret ilyen szempontból a 26-oshoz van közelebb, ami logikus is, hiszen valójában a 650B tényleges mérete sem a félúton van a 26” és 29” között. (És akkor még nem vettük figyelembe a játékot ballonosabb vagy keskenyebb gumikkal.)
Súlyban ugyanezek az arányok a KTM-nél, ha a kerék tömege 100% (1440 gramm) a 26-osnál, akkor a 650B-nél ez 103%-ot (1489 gramm), a 29-esnél 111%-ot (1594 gramm) jelent. vagyis megint csak a 26” felé kisebb a lépés.

KTM Scarp 29"

Nem értettem igazán jól, milyen képlet alapján számoltak és hogyan jött ki az érték (figyelembe vették például a nehezebb kerék perdületét, a kerékpár súlyát, stb), de előrukkoltak egy olyan adattal is, ami szerint a nagyobb kerékmérető bringák irányításához nagyobb erő kell. Ha megint csak a 26-ost vesszük 100%-nak, akkor a 650B mozgatásához 11-, a 29-eséhez 36%-kal nagyobb erő szükségeltetik.

KTM Myroon 29

Még mielőtt rátérnénk a gyakorlati tapasztalatokra, bemutatnám kicsit a KTM fullyk PDS felfüggesztését is, lévén a tesztride-ok során ezúttal több össztelós teljesített szolgálatot alattunk, mint merev.

KTM Lycan 651

A KTM fully-kban általában tetszett a PDS, aminek lényege, hogy a rugóstagot nem a váz fő háromszögéhez rögzítik, hanem a fő forgásponthoz csatlakozó lengőkarhoz. Egyébként egy négyforgáspontos rendszerről van szó, ami érzésre kiegyensúlyozottság szempontjából a legjobb VPP (virtuális forgáspontú) felfüggesztésekhez hasonlított.

PDS a KTM Scarp 29-en

Gyorsan hozzáteszem itt, hogy a rövid próbálgatások, bringacserék közepette esélyem nem volt testre szabni a rugóstagokat, tehát most „csupán” egy érzésről beszélek. Annyi relevanciát mindenestre megállapíthatok, hogy a 29-er és a 650B fully is kicsit puhára volt állítva az én súlyomhoz képest, de még így is rögtön megszerettem a PDS-t.

Integrated PostMount 180-as tárcsához

A tagot nyitott állapotban használtam felfelé-lefelé, és egyáltalán nem éreztem, hogy olyankor mozdult volna be, amikor ez a teljesítmény rovására ment volna, a pedálterhelésre fordított erő szempontjából kiválóan kiegyensúlyozott mechanizmus, amilyennel ritkán volt még dolgom (főleg ha ehhez hozzávesszük, hogy puhára volt fújva a tag)!

Alacsony, tapered homlokcső a Scarpon

A két összehasonlított fully, közül a 29-es Scarp karbon váza PDS felfüggesztéssel 100 mm-t mozog és 2250 grammot nyom, a 650B méretű karbon Lycan súlyban ugyanezt tudja, plusz további 25 mm-t kínál rugóútban. A KTM 29-esei és a Lycan 651 is szabvány 12mm/142m-es tengelyt használ hátul, beleértve a merev 29-est, a Myroont is.

A KTM Myronn hátsó traktusa menet közben mesésen viselkedik, sárban azonban vlószínűleg bajban lenne.

Az időtényező miatt teljesség igénye nélkül végezett összehasonlító tesztet valójában három karbon modell, a 29-es Scarp (100 mm rugóút), a 27,5-es Lycan 651 (125 mm rugóút)  és a merev 29-es Myroon hajtásával végeztem, hasonló, Schwalbe Racing Ralph és Rocket Ron gumikon. Hamar kiderült, hogy nálam a 26-osok pillanatok alatt kiesnének a rostán, ha magamnak keresnék bringát.

Az "idegbeteg" 26-ost a második napon skippeltem

LCS-től kölcsönvett szófordulattal az „idegbeteg 26-oson” olyan érzésem volt, mintha elfelejtettem volna biciklizni (persze sosem számítottam technikás mountain ridernek), súlyban elméletileg egy 27,5-es bringát gyakorlatilag hasonlóan könnyűre ki lehet hozni adott minőségben, mint egy 26-ost, úgyhogy nálam leszűkült a kérdés: 27,5 vagy 29?

A tesztbázisra a 29-es Myroon nyergében kapaszkodtam fel, könnyű, gyors, kiváló

Persze ha az ember kerékpárt vásárol, mindig a saját stílusát, a várható felhasználást veszi számításba, így nekem az is egyértelmű, hogy a merev 29-est választanám (mint ahogy ilyet is használok). Ennek oka, hogy sokszor elkeveredek maraton versenyekre, ahol szeretem a meccseket, akciókat, a lejtőkön pedig jól esik biztonságban érezni magam, utóbbihoz elegendő a nagy kerékméret.

Az Alpokban azért más a mérce - 29er Scarp

Viszont ha eljátszok a gondolattal, hogy több időm lenne élménybringázásra valóban technikás terepeken (nagy kövekkel, gyökerekkel), amilyeneket az Alpok bőségesen kínál, és mellette szeretném megtartani a lehetőségét, hogy néha megpróbáljam kihozni magamból a maximumot egy maratonon, akkor talán pont egy olyan 27,5-es és egy 29-es fully között vacilálnék, mint a Lycan és a Scarp. Ez az elmélet, de a bringázás után a szubjektív végeredmény érdekes eredményt hozott: én biztosan a 125mm-t mozgó 27,5-est választanám. Érdekes dolgok ezek. amikor még a szállásunk körül tettünk egy 2 perces kört, Thommey kolléga elgurult, visszajött, majd azt mondta: „Ez a 650B zsákutca”. Miután ugyanezt megtettem, fülig ért a szám, s már alig vártam a rendes teszteléseket, számomra a „ráülni és megszeretni” kategóriát jelentette a Lycan 651.

...de a 650B Lycan is bizonyított, akkor mi legyen??? Ő.

Ami elsőre eszembe jut a KTM Lycanról, annak ellenére, hogy egy 125 mm-t mozgó fullyról van szó, hogy nagyon könnyedén haladok vele. Érzésre talán még könnyedébben, mint a merev 29-essel. Hülyeség, de ez van. Lehet benne van a pszichikai tényező is, alapvetően lelkesedem az újdonságokért. Hiába a fentebb említett szám szerinti kimutatások, érzésre számomra a Lycan majdnem olyan könnyedén gurult át mindenen (plusz 25 mm rugóúttal), mint a Scarp, Súlyban sokkal-sokkal könnyedebbnek éreztem a Lycant, mint a Scarpot, a mozgatás és kezelés viszont már erősen terepfüggő, itt nálam inkább a Scarp javára billen a mérleg. Persze itt hozzáteszem azt is, hogy a komoly, technikás lejtőkhöz kevésnek érzem saját tudásom, viszont van egy olyan benyomásom, hogy mivel könnyebb tenni-venni a 650B kerékméretű fullyt, ugrálni, röpködni nyilván nagyobb élmény vele (én egyik bringával sem röpködtem sokat).

Na, mi most akkor is megpróbálunk valahogy dönteni!

Hogy legyen valamiféle releváns összehasonlítás is, kerestünk Thommey-val egy meredek, köves-gyökeres, ránézésre kitekerhetetlen pár száz méteres emelkedőt, és hasonló nyomású gumikkal és rugóstaggal cserélgettük a Scarpot és a Lycant, fel-le.

Az emelkedőt elnézve magam is meglepődtem, de a 650B kerékmérettel, a lágy rugózással (lábletétellel, de nem megállással) egyszer sikerült kitekerni a kövest, a 29-essel mindig tolásra kényszerültem, és a súlya miatt eleve pörgősebb áttételt kellett választani, lassabban haladtam. Lefelé egymás mögött haladtunk Thommey-val, nagyjából hasonló sebességgel mindkét bringán, viszont a 29-est stabilabbnak éreztem (tegyük hozzá, élesebb kanyar itt nem volt).

A fullyk közül a Lycan nyergében könnyebb a hegymenet

Ahogy most visszaolvasom a fentieket, elmosolyodok kicsit, mert jogosan fogalmazódik meg az olvasóban a kérdés: „Ez a majom miért mondja, hogy ő egyértelműen a Lycant választaná, mikor mindkettő mellett szólnak érvek?” Nem tudom. Szubjektív alapon. De objektíven nem hinném, hogy egyhamar megmondaná bárki a tutit, oly sok tényező esik latba. Stílustól, testmérettől is függ, ki mit válasszon, a jövőben nagy értékű kerékpároknál talán előtérbe kerülhet vásárlásnál az a lehetőség, amikor a vevő kipróbálhatja a bringákat.

a 29-er fully a legstabilabb lefelé

Véleményem szerint itthon maratonozásra, teljesítményorientáltabb bringásoknak még mindig a merev 29-ert ajánlanám, alacsonyabbaknak (a jövőben) a merev 650B-t, all-mountain élménybringázásokhoz viszont én idehaza is elgondolkoznék egy 650B fully-n. A nagyobb rugóutakhoz a 29-es kerék túl nagy mérete miatt jobban passzol a 650B, az all-mountain és enduro kategóriákban valószínűleg ez fog elterjedni, és ahogy haladunk fölfelé, megmarad a 26-os is.

Valakinek dereng már?

Nem lennék meglepve, ha pár éven belül minőségi XC-maraton vonalon a 26-os kerékméret tűnne el teljesen, és testalkat szerint választanának 650B-t vagy 29-est a riderek. Az sem kizárt, hogy a bringák méretezése a felső kategóriákban  nem csak váz, hanem kerékméret alapján lesz a jövőben számozva, persze most a kiskereskedők biztosan a szívükhöz kapnak. Zárjuk le a kérdést azzal, hogy egyelőre dőreség lenne már most a pápát játszani, de talán nekünk, a szaksajtónak a legjobb, hiszen megosztó írásokat nem lesz nehéz produkálni a következő években…

Szöveg: Takács Tamás; Fotók: KTM, Takács Tamás, Thommey

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo