fbpx

A 2014-es Giro d’Italia útvonala: szakaszok, adatok, elemzés

Belfasti start, rövidebb transzferek, a kalóz legendás győzelmeinek helyszínei, 3 pihenőnap, 8 kevésbé nehéz domborzatú és 10 hegyes illetve hegyi szakasz, valamint 3 időfutam. Ez az olaszok 2014-es receptje a kőkemény kerékpársport kategóriában. Lássuk a részleteket a 2014-es Giro d’Italia-ról!

Az

Az útvonalat tavaly még Vincenzo Nibali mutatta be, a címvédő idén a Tourt választotta

Fontosak a hagyományok: A 97. Giro több alkalommal is a kerékpársport egyik ikonja, Marco Pantani előtt tiszteleg az útvonal során. A versenyzők érintik a 10 évvel ezelőtt tragikus körülmények között elhunyt sportoló legkedvesebb edzőútvonalait, valamint Oropa és Montecampione hegycsúcsát is. Előbbin 1999-ben (egy láncleesés után, 49 versenyzőt megelőzve), utóbbin 1998-ban diadalmaskodott az olasz.

Az UCI külön engedélyével 3 pihenőnappal is megszakított 3449,9 km-es táv talán az elmúlt évek legkiegyensúlyozottabb háromhetesét eredményezi. A további számok: 8 sík szakasz, 5 etap közepes hegyekkel, 5 magas hegyekkel, 3 időfutam (csapat, egyenkénti és hegyi egyenkénti), összesen 91 kilométer az óra ellen. 9 hegyi befutó.

A május 9-ei start egy 21,7 kilométeres csapatidőfutam lesz, amelyet a korábban bejelentettek szerint Belfastban rendeznek (ezen a távon már percnyi hátrányt is össze lehet szedni egy gyengébb sorral). A második napon is maradnak a városban, ezúttal a sprinterek villoghatnak majd. A harmadik napon még maradnak Írországban, hogy aztán repülőre pattanva (és az első pihenőnapot élvezve) megérkezzenek az anyaországba.

Akik ott lesznek...

Akik ott lesznek…

A harmadik pihenőnap közbeiktatására szükség volt a távolság miatt, hiszen az utazás komoly terhelés, ráadásul a következő héten kemény terhelés vár a mezőnyre. Szintén a hosszú transzfer okán a 4. szakasz lesz az egyik legrövidebb a maga 121 kilométerével. A rövidke „pihenő” után három 200 kilométer feletti szakasszal keményítenek a szervezők: 4 hegyi befutó (Viggiano, Montecassino, Montecopiolo, Sestola) foglal szendvicsbe egy sprintereknek illő etapot.

Ezek a távok egymás után iszonyú fárasztóak, észnél kell lenni, ki, hogyan takarékoskodik az energiával, a három 200 km fölötti táv után a nem magashegyi, de hegyi befutóval végződő etapokon is jöhet a „kalapácsos ember”, akár az esélyesek számára is. Szinte biztos, hogy láthatunk majd váratlan „megrogyást” szombaton vagy vasárnap. Meg kell említeni azt is, hogy lesznek időjóváírások a befutókon, így a rózsaszínű trikóért külön meccs lesz az első héten, hiszen még a nem kimondottan háromhetes menők is megkaparinthatják pár napra a Maglia Rosa-t.

A második pihenőnapot követően egy sík szakasz után kerül sor a jövő évi kiírás leghosszabb, 249 kilométeres napjára, melynek végén a Milano-San-Remo-szerű gurulóversenyre van kilátás. A 12. szakaszon rendezik a hosszú időfutamot. A táv 46,4 km, amely két kisebb emelkedőt is tartalmaz majd. Másnap ismét a gyorslábúak vehetik át a stafétát.

Ezután következnek a már említett Pantani emlékszakaszok, az első két igazán kemény hegyi befutóra. Mondhatnánk, a második hét végére is tetőfokára hág a hangulat (és a terhelés), ezek után már minden bizonnyal a Giro legkomolyabb esélyese lesz az, aki rózsaszínben hajtja álomra fejét a harmadik pihenőnapon. Ugyanakkor a java még mindig hátravan, reméljük a magashegyi etapokon nem szól közbe úgy az időjárás, mint tavaly, vagy a szervezők készültek alternatív útvonalakkal…

...és amiért küzdenek majd a bringások

…és amiért küzdenek majd a bringások

Az utolsó hét egy komoly, királyetapnak is beillő hegymászással kezdődik, a sokszor havas Stelvio-hágón a Giro legmagasabb pontjával (2 758 m), a Cima Coppi-val, majd másnap utolsó előtti alkalommal lépnek színre a sprinterek. Ezt követően Panarotta hegycsúcsán rendeznek hegyi befutót, majd következik a Girón hagyománnyá vált hegyi kronó. Általában egy-két perces előny birtokában ezen a ponton már nyugodtabban hajthatná álomra fejét a rózsaszínű trikós, de idén nem, hiszen következik még az igazi királyetap…

Tartják magukat a szervezők a jól bevált ritmushoz, kőkemény lesz a harmadik hét vége, ugyanis a 20. etapon másszák meg a megfáradt kerekesek a híres Monte Zoncolant, melynek utolsó kilométerein is komoly, több perces hátrányt lehet összeszedni, ha kiürül a tank. Persze nem marad el a jutalomjáték, a záró, Triesztbe vezető 169 km-es szakaszon már az ünneplésé és a leggyorsabbaké lesz a főszerep június 1-jén.

A szakaszok térképen:

giroroute2014_670

Szakaszok:

Május 9. – 1. szakasz: Belfast – Belfast, 21,7 km (csapatidőfutam)
Május 10. – 2. szakasz: Belfast – Belfast, 219 km (sík szakasz)
Május 11. – 3. szakasz: Armagh – Dublín, 187 km (sík szakasz)
Május 12. – 1. pihenőnap
Május 13. – 4. szakasz: Bari – Taranto, 112 km (sík szakasz)
Május 14. – 5. szakasz: Taranto – Viggiano, 203 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Május 15. – 6. szakasz: Sassano – Montecassino, 247 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Május 16. – 7. szakasz: Frosinone – Foligno, 211 km (sík szakasz)
Május 17. – 8. szakasz: Foligno – Montecopiolo, 179 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Május 18. – 9. szakasz: Lugo – Sestola, 172 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Május 19. – 2. pihenőnap
Május 20. – 10. szakasz: Modena – Salsomaggiore, 173 km (sík szakasz)
Május 21. – 11. szakasz: Correggio – Savona, 249 km (vegyes domborzatú szakasz)
Május 22. – 12. szakasz: Barbaresco – Barolo, 41,9 km (egyenkénti időfutam)
Május 23. – 13. szakasz: Fossano – Rivarolo, 157 km (sík szakasz)
Május 24. – 14. szakasz: Agliè – Oropa, 164 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Május 25. – 15. szakasz: Valdengo – Montecampione, 225 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Május 26. – 3. pihenőnap
Május 27. – 16. szakasz: Ponte di Legno – Val Martello, 139 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Május 28. – 17. szakasz: Sarnonico – Vittorio Veneto, 208 km (sík szakasz)
Május 29. – 18. szakasz: Belluno – Panarotta (Valsugna), 171 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Május 30. – 19. szakasz: Bassano – Monte Grappa, 26,8 km (egyenkénti hegyi időfutam)
Május 31. – 20. szakasz: Maniago – Monte Zoncolan, 167 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Június 1. – 21. szakasz: Gemona – Trieste, 172 km (sík szakasz)

Szintrajzok:

Május 9. – 1. szakasz: Belfast – Belfast, 21,7 km (csapatidőfutam)

giro_2014_szakasz-001

Május 10. – 2. szakasz: Belfast – Belfast, 219 km (sík szakasz)
Km. 125,9: Cushendall Road
Km. 194,4: Knocknagullagh

giro_2014_szakasz-002

Május 11. – 3. szakasz: Armagh – Dublin, 187 km (sík szakasz)
Km. 32,1: Markethill Summit
Km. 51: Fews Forest

giro_2014_szakasz-003

Május 12. – 1. pihenőnap

Május 13. – 4. szakasz: Bari – Taranto, 112 km (sík szakasz)

giro_2014_szakasz-004

Május 14. – 5. szakasz: Taranto – Viggiano, 203 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Km. 122,8: Murgitelle
Km. 148,6: Valico D. Serra di San Chirico
Cél: Viggiano

giro_2014_szakasz-005

Május 15. – 6. szakasz: Sassano – Montecassino, 247 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Km. 103: Cava de’ Tirreni
Cél: Montecassino

giro_2014_szakasz-006

Május 16. – 7. szakasz: Frosinone – Foligno, 211 km (sík szakasz)
Km. 29,4: Valico di Arcinazzo
Km. 172,3: Valico della Somma

giro_2014_szakasz-007

Május 17. – 8. szakasz: Foligno – Montecopiolo, 179 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Km. 138,5: Cippo di Carpegna
Km. 164,4: Villagio del Lago
Cél: Montecopiolo – 18,8 km, 6,3% (13%)

giro_2014_szakasz-008

Május 18. – 9. szakasz: Lugo – Sestola, 172 km (vegyes domborzatú szakasz, hegyi befutóval)
Km. 125,5: Sant’Antonio
Km. 150,4: Rocchetta Sandri
Cél: Sestola – 10,7 km, 5,7% (13%)

giro_2014_szakasz-009

Május 19. – 2. pihenőnap

Május 20. – 10. szakasz: Modena – Salsomaggiore, 173 km (sík szakasz)

giro_2014_szakasz-010

Május 21. – 11. szakasz: Correggio – Savona, 249 km (vegyes domborzatú szakasz)
Km. 66,1: Passo Centro Croci
Km. 220,8: Naso di Gatto

giro_2014_szakasz-011

Május 22. – 12. szakasz: Barbaresco – Barolo, 41,9 km (egyenkénti időfutam)
Km. 39,9: Vergne

giro_2014_szakasz-012

Május 23. – 13. szakasz: Fossano – Rivarolo, 157 km (sík szakasz)
Km. 73,2: Bardassano

giro_2014_szakasz-013

Május 24. – 14. szakasz: Agliè – Oropa, 164 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Km. 30,3: La Serra
Km. 93: Alpe Noveis
Km. 120,7: Bielmonte
Cél: Oropa – 11,8 km, 6,2% (13%)

giro_2014_szakasz-014

Május 25. – 15. szakasz: Valdengo – Montecampione, 225 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Cél: Montecampione – 18,6 km, 7,8% (12%)

giro_2014_szakasz-015

Május 26. – 3. pihenőnap

Május 27. – 16. szakasz: Ponte di Legno – Val Martello, 139 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Km. 23,3: Passo Gavia – 16,5 km, 8% (16%)
Km. 70,3: Stelvio (Cima Coppi) 21,7 km, – 7,2% (12%)
Cél: Val Martello – 22,3 km, 6,4% (14%)

giro_2014_szakasz-016

Május 28. – 17. szakasz: Sarnonico – Vittorio Veneto, 208 km (sík szakasz)
Km. 107,8: Fastro-Scale di Primoplano
Km. 159,4: Santo Stefano
Km. 185: Muro di Ca’ del Poggio

giro_2014_szakasz-017

Május 29. – 18. szakasz: Belluno – Panarotta (Valsugna), 171 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Km. 54,5: Passo San Pellegrino
Km. 122,8: Passo del Redebus
Cél: Panarotta (Valsugna) – 15,8 km, 7,9% (14%)

giro_2014_szakasz-018

Május 30. – 19. szakasz: Bassano – Monte Grappa, 26,8 km (egyenkénti hegyi időfutam)
Cél: Monte Grappa – 19,3 km, 8% (14%)

giro_2014_szakasz-019

Május 31. – 20. szakasz: Maniago – Monte Zoncolan, 167 km (hegyi szakasz, hegyi befutóval)
Km. 103,7 Passo del Pura – 11,2 km, 7,7% (13%)
Km. 126,7 Sella Razzo – 15,8 km, 5,2% (15%)
Cél: Monte Zoncolan – 10,1 km, 11,9% (22%)

giro_2014_szakasz-020

Június 1. – 21. szakasz: Gemona – Trieste, 172 km (sík szakasz)
Km. 17,3 Passo do Monte Croce

giro_2014_szakasz-021

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo