A tavalyi évhez hasonlóan idén is ellátogattam az országúti OB-ra Pannonhalmára. Hagyományos beszámolót, elemzést meg hasonló tartalmat ne várjatok tőlem, mert egy személyes hangvételű blogbejegyzés következik.
Pannonhalma Sopronból járható távolságra van, Győrből pedig bringázhatóra. Tavaly voltam először, és idén is azonos forgatókönyv szerint látogattam meg a versenyt. A 11:45-ös személyvonattal mentem Sopronból Győrbe, és kapóra jött a mínusz egy kör és a rajt csúsztatása, mert így már a rajt előtt odaértem Pannonhalmára.
A győri vasútállomásról 20 km-re van Pannonhalma központja, ahonnan a verseny rajtolt, a távot pedig szinte végig bringaúton tudjuk megtenni. Győrben sajnos igen rosszak az utak. Ez persze lehet, hogy csak nekem, az osztrák dűlőutakhoz szokott soproninak újdonság. Amíg a városban járunk, érdemes nagyon figyelni, hogy hová rakjuk a kerekünket, ha nem szeretnénk, jelentős anyagi kárral félbeszakítani az utunkat. Ha már kikeveredtünk Győrből, akkor lehet csapatni, persze odafelé finoman emelkedik, és a szél sem kedvezett, így 50 perc alatt érkeztem meg.
Gurultam egy kört a parkolóban ahol a csapatok voltak, aztán mentem a rajtterületre. Itt a téren van egy közkút, vagy inkább közvízcsap, ami fontos pontja volt a napnak, mert hogy iszonyú meleg, közel 40 fok volt árnyékban, ezért is rövidítettek a versenyen.
Az idei pálya teljesen eltért a tavalyitól, másik irányba is ment, illetve a fő különbség az volt, hogy minden körben felmentek a versenyzők az apátság elé. Ez egy húzós mászás, 1 km hosszú és 10%-os emelkedésű. Na ebből várt az eredeti 10 helyett csak 9 a versenyzőkre, mert egy nagy kört kivettek a távból. A végeredmény 6 nagy és 2 kis kör lett, illetve a végén egy utolsó mászás fel az apátság elé, összesen 139 km és 1595 m szintkülönbség várt a srácokra.
Az első körben kialakult egy szökés körülbelül 8 fővel, ebben Pelikán Janit és Feldhoffer Bálintot szúrtam ki. Az őket üldöző főmezőny élén többször Valter Attilát láttam, mikor a rajtterület mellett haladtak. Bele is gondoltam, hogy miért van ez, jó lesz-e ez. Iszonyatosan meleg volt. Jöttem mentem, dumálgattam többek között Jani faterjával. Nagyon nagy dolognak tartom, hogy kora ellenére ha teheti, elkíséri a fiát a versenyekre, és ez a hozzáállás szerintem sokat számít abban a tekintetben is, hogy Jani emberileg egy igazi példakép lett a magyar kerékpársportban.
Közben azon gondolkodtam, hogy csak kéne menni egy kört, bármilyen meleg van. A megoldás az lett, hogy kihagytam a kezdő emelkedőt , és arra mentem ki a településről, amerre a kis körön visszajöttek. A pálya egyébként elég hangulatos, jó kis dimbes-dombos, olyan igazi hullámvasút. Talán valahol jól reprezentálja, sűríti össze az ország domborzati adottságait. Ami nekem elég furcsa volt, hogy a pálya körülbelül felén gyalázatos minőségű burkolaton zajlott a verseny. Rengeteg volt a kátyú, süllyedés, repedezés. Valószínűleg (sajnos) ez is reprezentálja, átlagolja a magyar utakat.
A mezőny Győrasszonyfán ért utol, és a település azért érdekes számomra, mert a Győri Színházban játszanak egy darabot Mona címmel, ami Győrasszonyfa (fiktív) kiskocsmájában játszódik. A darabban játszik Rupnik Károly színművész, akivel tavaly nyáron 12 német nyelvű operett előadást csináltunk közösen, és akkor mesélt a darabról, amikor közösen Aradra utaztunk magyarul bemutatni a darabot.
Miután visszaértem Pannonhalmára, tanakodtam, hogy mitévő legyek. Vittem váltócipőt, úgyhogy toronyiránt feltoltam a bicajt az apátság előtti térre. Mire felértem a mezőny a második kis körre érkezett fel. Elöl Takács Zsombor, őt követte kis kihagyással Feldhoffer és Pelikán, aztán pedig a többiek. Kis idő múlva már a befutó következett, Zsombor pedig a 10% emelkedőnek felfelé egy kezezve lógatva fejezte be a Pogacar-szerű, 50 km-es szólóját. Másodiknak Bálint futott be, vélhetően az emelkedőn sikerült leszakítania Janit, aki viszont az „elvesztett” időfutam OB után várakozásomon felül teljesítve dobogós helyen futott be.
Miután véget ért a verseny visszagurultam a rajt helyszínére, ugyanis itt volt az eredményhirdetés. Utólag azt érzem, hogy jól döntöttem, hogy nem másztam meg a 10%-os emelkedőt a körülbelül 40 fokban, mert épp elég volt a féket húzva legurulni. Eredményhirdetés után pedig indultam vissza Győrbe. A kedvező szélnek hála mindössze 42 perc alatt visszaértem úgy, hogy az utolsó pár kilométeren dumálva jöttem egy másik bringással.
Ami meglepő volt számomra, hogy sokkal kevesebben voltak kint, mint tavaly, de ennek a pokoli hőség is lehetett az oka. Még meglepőbb volt, hogy odafelé egyáltalán nem futottam össze senkivel aki a versenyre ment, visszafelé is csak a defektet szerelő sráccal. Mindenesetre én élveztem, hogy elmentem. Jó volt csak ott lenni, nézelődni, bringázgatni.
