fbpx

Gyerekszállítás kerékpárral: Ha akarom utánfutó, ha akarom babakocsi?

Amíg a gyerekek nem elég nagyok az mindig egy fontos kérdés, hogy hogyan szállítsuk őket kerékpárral, akár napi közlekedésről, akár hétvégi tókerülő túrákról legyen szó a gyerekeknek is el kell jutni valahogy A-ból B-be és általában nem az a legpraktikusabb módja ennek ha ők is saját bringával jönnek. Kétféle megoldás létezik (azonkívül, hogy otthon hagyjuk a gyerekeket 🙂 ), az egyik az, hogy kerékpáros gyerekülésbe ültetjük őket, a másik pedig, ha egy kerékpáros gyerekszállító utánfutóba tesszük őket. Jelen cikkünkben az utóbbi megoldással foglalkozunk és a Polisport és a Bobike különleges, multifunkciós kerékpáros utánfutóját vesszük szemügyre.

Egyre jobban terjednek a zöld, környezetkímélő közlekedési formák Európában és szerencsére Magyarországon is, egyre többen szállnak ki az autóból az óriási dugók, a drága üzemanyagárak és a környezet kímélése miatt. Persze sokan azzal védekeznek, hogy azért vannak az autóhoz nőve, mert a gyerekeket valamivel a bölcsődébe, az óvodába kell vinni és emiatt sem a kerékpár, sem a tömegközlekedés nem lehet alternatíva. Egy részüknek természetesen igaz van, mert a tömegközlekedés nem megoldott mindenhol hazánkban, és a nagyobb távok megtételére nem a legjobb megoldás a kerékpár. Viszont rengetegen vannak, aki nagyvárosban állnak napi több órát a dugóban, ahelyett, hogy kerékpárra szállva töredék idő alatt eljuttathatnák a gyerekeket a rendeltetési helyükre és megspórolhatnának rengeteg időt és idegeskedést.

A gyerekszállítás kerékpáron már megoldott, – főleg amióta léteznek pedelecek, amik ellensúlyozzák a gyerekek plusz tömegét – akár használhatunk kerékpáros gyerekülést vagy kerékpáros utánfutót, mindkettő kiváló megoldás lehet. Két gyerek esetén már inkább az utánfutó a jobb választás, amivel nem csak gyerekeket tudunk szállítani, hanem kisállat- vagy teherszállításra is alkalmasak, sőt bizonyos modellekből pár pillanat alatt babakocsit is tudunk varázsolni. Nyugaton már teljesen hétköznapi dolog, hogy kerékpárral (és utánfutóval) szállítják a szülők a gyerekeket és itthon is egyre többet látni utánfutós bringából, bár még az infrastruktúra nem teljesen adott hozzá mindenhol, de remélhetőleg ez idővel változni fog.

A Polisport és a Bobike kiemelten foglalkozik a gyerekekhez kapcsolódó kerékpáros termékekkel, bátran nevezhetnénk mindkét bringás márkát gyerekspecialistának, például gyerekszállításra többféle alternatívát kínálnak, a számos gyerekülés mellett utánfutót is találunk a kínálatukban. Az utánfutóik sokban hasonlítanak, ami nem véletlen, hiszen szoros kapcsolat van a két márka között, ugyanis a Bobike eredetileg egy holland márka, de mára már a Polisport csoport tagja és a prémium kategóriát testesíti meg, míg a Polisport a jó ár-érték arányú kategóriát képviseli.

Polisport kerékpáros utánfutó

Két gyerek szállítására alkalmas a Polisport kerékpáros utánfutó, de akár egy közepes méretű kutyát is tudunk benne szállítani vagy a bevásárlásainkat is meg tudjuk oldani ezzel az utánfutóval. A gyártó 9 hónapos kortól 6 éves korig ajánlja ezt az utánfutót. Az utánfutó maximális terhelhetősége 41 kg, ami a 16 kg-os önsúly mellett azt jelenti, hogy 25 kg súlyt rakhatunk bele), tehát ha csomag- vagy kutyaszállításra használjuk akkor ennyit pakolhatunk bele. És ha már a pakolásnál tartunk akkor érdemes megemlíteni, hogy belső rekeszek is találhatóak az utánfutóban, ahová az egyéb dolgainkat tehetjük.

Az utánfutó parkolófékkel van ellátva, tehát nem gurul el, ha lejtőn állunk meg vele. Ötpontos biztonsági övek tartják a gyerekeket a helyükön, így biztosan nem fognak könnyen kimászni bringázás közben az utánfutóból. Ezenkívül zászló és nagy méretű fényvisszaverők teszik biztonságosság a Polisport termékét.

A kényelem is mindig fontos egy gyerekeknek készült eszköznél, ezért lengéscsillapítókat is kapott az utánfutó – ami ebben az árkategóriában elég ritka – azért, hogy a rossz út ne utáltassa meg az utánfutót a gyerekekkel. Az óriási ablakok segítenek abban, hogy a gyerekek is kilássanak és élvezzék az utazást, és ezt még az eső sem teszi tönkre mert átlátszó esőhuzat jár az utánfutóhoz. Ezenfelül bogárháló is található az utánfutóban, ami megvédi a gyerekeket a rovaroktól és emellett segíti a jó szellőzést. A belső gumipadló kivehető és könnyen tisztítható, ezért akár bátran ehetnek, ihatnak a gyerekek az utazás alatt.

Az utánfutó kompatibilis a gyorszáras vagy hagyományos 10 mm-es tengelyű kerékpárokkal, minden más mérethez átalakítószett/adapter szükséges. Két horog jár a Polisport utánfutóhoz, így egy mozdulattal bármikor átrakhatjuk a másik bringákra és nem kell szerelgetnünk. Ha nincs használatban az utánfutó és valahova szállítanánk vagy tárolnánk akkor sem kell aggódnunk, a kerekei levehetőek és könnyen összehajtható kisméretűre, egy átlagos méretű csomagtartóba és bőven befér.

Az egyik extrát a végére hagytuk, a Polisport kerékpáros utánfutóhoz kapható olyan szett, amivel gyorsan babakocsivá alakítható, csak egy első kereket és egy fogantyút kell felszerelni és máris tologathatjuk benne a gyerek(ek)et.

További információkért kattints ide:
https://tekernimentem.hu/termek/polisport-kerekparos-utanfuto/

Bobike kerékpáros utánfutó és futóbabakocsi

Ha szeretnénk egy prémium kategóriás kerékpáros utánfutót akkor érdemes a Bobike-ot választani, nagyon sok paraméterben megegyezik a Polisporttal, de az anyaghasználatban és a megoldásokban a Bobike abszolút felső kategóriás. Ugyanúgy két személyes és 9 hónapostól 6 éves korig ajánlják az utánfutót gyerekek számára, viszont a terhelhetősége nagyobb, önsúllyal együtt 44 kg-t szállíthatunk vele.

Rugózásban is többet nyújt, kétféle módban (hard és soft) tudjuk használni, a gyerekek ezáltal nagyobb kényelemben utazhatnak az utánfutóban. Az ötpontos biztonsági öv, a nagy fényvisszaverő felületek, a parkolófék és a zászló ugyanúgy tartozékok, tehát a biztonság ennél a modell tervezésénél is nagyon fontos volt (ami nem meglepő, hiszen gyerekek utaznak benne). Ami plusz még, hogy a kerekek is fényvisszaverőcsíkkal ellátottak.

Két réteg, egy vízálló és egy jól szellőző, hálós anyag alkotja a Bobike utánfutó külső burkolatát, így esőben és napos időben is hibátlanul használható, ezenfelül nagy ablakok találhatók rajta, amiken keresztül a gyerekek nézelődni tudnak utazás közben. A pakolás is megoldott, nagy mérető rekeszek találhatóak a belsejében.

Kompatibilis a gyorszáras vagy hagyományos 10 mm-es tengelyű kerékpárokkal, minden más mérethez átalakítószett/adapter szükséges. Két horog jár az utánfutóhoz, így egy mozdulattal bármikor átrakhatjuk a másik bringákra és nem kell szerelgetnünk. Ha szállítani szeretnénk akkor szerszámmentesen gyorsan összehajtható (kisebbre mint a Polisport) és a kerekek leszerelhetőek róla.

A Bobike kerékpáros utánfutóhoz tartozék a futóbabakocsi átalakító szett, az elsőkerék és a fogantyú szerszámmentes felszerelésével már tolhatjuk is a gyerekeket a babakocsiban, igazi kettő az egyben megoldás.

További információkért kattints ide:
https://tekernimentem.hu/termek/bobike-kerekparos-utanfuto-es-futobabakocsi/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo