fbpx

Giro-kávézó: a rózsaszín mezes a hegyekkel ismerkedik

A hétvégén a hegyeké lesz  a fő szerep a Giro d’Italián. A 13. szakaszon két első és két második kategóriás emelkedő, szombaton (14. szakasz) egy harmadik kategóriás mellett két első és három második, vasárnap (15. szakasz) pedig a hegyi időfutam vár a mezőnyre.

A 12. szakasz után  a rózsaszín trikót sikerrel megőrző Bob Jungels (Etixx-Quick Step) számára nem csupán azért lesz már a pénteki nap komoly kihívás, mivel az eddig inkább kivárásra játszó fő esélyesek most már minden bizonnyal támadásba lendülnek.  A 23 éves luxemburgi kerékpáros  ugyanis úgy nyilatkozott, teljesen ismeretlenek számára a programban szereplő emelkedők, gyakorlatilag mindegyik meglepetés lesz számára.

A pénteki program

A pénteki program

Ismerkedjünk meg hát mi is kicsit a 13. szakasz hegyeivel.

A Montemaggiore 8,3 kilométer hosszú, átlagban 9,3%-os meredekségű. A tetején a legnehezebb, itt 15 %-os.

montemaggiore_13

Fordított a helyzet a 2. kategóriás Crai esetében, ahol inkább az eleje keményebb, helyenként 16%-os, átlagosan viszont csak 6,4%. Az emelkedő 8,8 kilométer hosszú, és mint a szintrajzról is látható, az előző hegy és eközött lesz egy kisebb emelkedő, a Passo San Martino, ami ugyan nincs kategorizálva, de azért az a 16% ott is kemény lesz.

crai_13

A Cima Porzus is 8,8 kilométer hosszú, átlagosan 8,2%-os meredekségű, a legnehezebb pont ez esetben is 16%-os.

cimaporzus_13

Végezetül a 6,2 kilométer hosszú Valle, ami 7,8%-os meredekségű átlagosan, legmeredekebb része pedig 13%-os

valle_13

Az emelkedő után még  14,2 kilométer a célig, a meredek lejtmenet után sík útvonalon.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.