fbpx

Fantasztikus Valter-sprint Barcelonában, Girmay történelmet írt Belgiumban

Andrea Bagioli (Quick-Step Alpha Vinyl Team) győzelmével ért véget a Katalán Körverseny (2.UWT) hetedik szakasza, miután centiméterekkel megelőzte Valter Attilát (Groupama-FDJ) a befutóban. Olaszországban Fetter Erik (EOLO-Kometa) és Szarka Gergely (Giotti Victoria Savini Due) állt rajthoz, Szlovéniában Filutás Viktor (Adria Mobil) volt érdekelt, Kusztor Péter (Novo Nordisk) pedig a Rodoszi Körversenyt (2.2) teljesítette. A nap csúcseseménye a Gent-Wevelgem (1.UWT) macskaköves klasszikusa volt.

Katalóniában eljött a körverseny 101. kiírásának zárószakasza: Barcelonától Barcelonáig 138 kilométer, és hatszor ugyanaz a második kategóriás emelkedő várt a mezőnyre. Az etap vége síknak ígérkezett, így mezőnyhajrára volt kilátás, ez pedig egyszem honfitársunknak nemigen kedvezett. Ennek ellenére, ahogy tavaly, úgy most is az utolsó szakaszon – ráadásul megint Barcelonában – robbantott Ati, csak ezúttal nem a harmadik, hanem a második helyet szerezte meg, amelyhez 20 UCI-pont is társult. Valter a fiatalok versenyében a nyolcadik, összetettben a 26. pozícióban zárt (emellé kapott még 16 pontot), miután mai teljesítményével nyolc helyett lépett előre. A szakaszt Andrea Bagioli nyerte, megszerezve ezzel első szakaszgyőzelmét idén. Az élen nem történt változás tegnaphoz képest, így Sergio Higuita (BORA-Hansgrohe) viheti haza a zöld (összetett), a piros (hegyi pontverseny) és a narancs (legjobb fiatal) trikót is, míg a legjobb sprinter elismerést Kaden Groves (Team BikeExchange-Jayco) érdemelte ki. Összetettben a második Richard Carapaz (Ineos Grenadiers), a harmadik João Almeida (UAE Emirates) lett.

A mai nap legnagyobb versenyére Belgiumban került sor, ugyanis jött az első macskaköves klasszikus, a Gent-Wevelgem. A táv 250 kilométer volt, hat macskaköves szektorral, és jó néhány brutális emelkedővel. A néhány száz méteren belül 10% feletti átlagos meredekséggel rendelkező Kemmelberget háromszor kellett leküzdenie a kerekeseknek. A versenyen az összes sztárcsapat képviseltette magát, és nem kisebb nevek ültek nyeregbe, mint a hétközi harelbekei egynapos győztese, Wout van Aert (Jumbo-Visma), a Milánó-San Remo győztes Matej Mohorič  (Bahrain-Victorious), de itt volt Fabio Jakobsen és Kapser Asgreen a Quick-Stepből, Mads Pedersen a Trekből, Alexander Kristoff az Intermarchéból és Peter Sagan a TotalEnergies-ből, csupa-csupa jó sprinter, a teljesség igénye nélkül. Kristoff és Pedersen egyszer, Sagan pedig már háromszor is megnyerte ezt a versenyt, tavaly pedig van Aert vihette haza a trófeát Wevelgemből. Peák Barnabás (Intermarché) a hétközi versenye után ma nem állt rajthoz, csapattársa azonban a semmiből megszerezte a győzelmet. A Dries van Gestel (TotalEnergies), Jasper Styven (Trek-Segafredo), Christian Laporte (Jumbo-Visma) és Biniam Girmay (Intermarché) kvartett az utolsó húsz kilométeren elszakadt a mezőnytől, és bár kevesen hitték (talán ők maguk sem), de előnyük kitartott a végéig, így ők négyen sprintelhettek a győzelemért. Végül az eritreai Girmay volt a leggyorsabb, így a Gent-Wevelgem történetében először avattak afrikai győztest. Az esélyesek között semmiképp sem számon tartott Girmay borsot tört a nagyok orra alá, és a 21 éves bringás élete első World Tour-győzelmét aratta. Másodiknak Laporte, harmadiknak van Gestel jött be. Soha rosszabb versenyt!

Az eritreai kerékpáros történelmet írt. Fotó: Sprint Cycling Agency

Olaszországban két magyar versenyző is nyeregbe ült vasárnap a GP Industria (1.Pro) 44. kiírásán: Fetter Eriknek és Szarka Gergelynek is szurkolhattunk, akik egyaránt részt vettek a Coppi e Bartali tegnap véget ért ötnaposán. 192 kilométer, és négyszer ugyanaz az emelkedő szerepelt a programban, ami nem szórta végül szét a mezőnyt, és egy izgalmas sprintbefutó lett a verseny a vége. Fetter ma is parádésan teljesített, jutalma a 11. hely, míg Szarka nem fejezte be a versenyt. A magyar versenyző 30 világranglista pontot szedett össze, eredményével pedig jelezte, hogy lehet vele számolni a közeljövő nagyobb versenyein is. A győzelmet Diego Ulissi (UAE Emirates) seperte be.

Fetter Erik verseny után az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk: „A verseny nehéznek ígérkezett, és az is volt. Már az elejétől kezdve elég nagy tempót diktáltak. Ma én voltam a kiemelt ember, értem dolgozott a csapat. Gyönyörű munkát végeztek, mindig a lehető legjobb pozícióba helyeztek engem az emelkedők és a fontos kanyarok előtt is.”

A végén négy kör volt egy viszonylag hosszú és kemény emelkedővel. Két körrel a vége előtt a Trek-Segafredoban versenyző olasz Brambilla Gianlucával támadtunk, és abból kialakult egy 6-7 fős szökevénycsoport. Mindez elég jónak ígérkezett, de aztán hátulról még felértek páran, és így az utolsó körre kb. 20-25-en voltunk. Az utolsó körben az emelkedőn megkezdődtek az óriási támadások, ott 4-5-en meg tudtak lépni, én egy kicsit lemaradtam róluk, így a második csoportban, 40-50 méterrel mögöttük üldöztem őket. Szerencsére a csoportomban volt Vincenzo Nibali és elég sok nagy név, és együtt összedolgozva viszonylag hamar felértünk a szökevényekre, onnantól 10-15-en voltunk a legvégén. Nagyjából egy km-re a céltól 4-5-en támadtak, a többiek nem reagáltak. Én vártam a nagyobb csapatokra, és a nagyobb nevű versenyzőkre, hogy majd utánuk erednek, de végül ez nem így történt, úgyhogy ha jól tudom, akkor ők éppen haza is értek, mi meg mögöttük sprinteltünk, és így lettem 11.” – fejtette ki mondandóját a finálé kapcsán Fetter.

Szlovéniában az Adria Mobil hazai pályán versenyezhetett Filutás Viktorral a sorában, a csapat szponzoráról elnevezett egynapos versenyen (1.2). A mezőnyben összesen kilenc magyar kerékpáros volt érdekelt, miután az Epronex Cycling Team hét versenyzője mellett Hrenkó Norbert (Solme – Imesa – Olmo) is felsorakozott a rajtvonalon. Az országúti bajnok nem fejezte be a versenyt, a magyarok közül a legjobban Karl Ádám teljeseített ma.

Rodosz szigetén a héten tartottak egy négynapos körversenyt, ahol egyetlen magyarként Kusztor Péter szerepelt. A 37 éves versenyző a mai záróetapon a 46., míg összetettben a 31. helyen végzett.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo