fbpx

Elérhetőek a 3T kerékpárok hazánkban! Keresd őket a Bringaland Kerékpárüzletben!

2022-től a 3T márka termékei megtalálhatóak a Bringaland Kerékpárüzletben, ahol nem csak nézegetni tudod a kerékpárokat, hanem a 3T legújabb gravel kerékpárja, az Exploro Race Force AXS-szel felszerelt változata is kipróbálható.

3T Exploro Race

Kezdjük egy kis történelmi visszatekintéssel: az eredetileg 3TTT (Tecnologia del Tubo Torino) márkát 1961ben alapították, mely kezdetben csupán csövek készítésével foglalkozott, de hamarosan kerékpáros kiegészítőket is találhattunk a kínálatukban, 1970-től alumínium, 1990-től pedig karbon alapanyagból is.

A 3T életében a gyökeres változást Gérard Vroomen hozta el, aki többek között arról híres, hogy a 2010-es évek elején megalkotta a korszak egyik legjobb aero országúti kerékpárját, majd ezután a cégéből kiszállva 2015-ben a 3T-hez “igazolt”, ahol megtervezte az első kerékpárjukat, a 3T Exploro-t. Külön érdekesség, hogy az Exploro gyártásba kerülésekor már egy magyar mérnök, Kuntár Bence – aki nem mellesleg az egyik szerzőnk – is a 3T-nél dolgozott és ő is részese volt annak, hogy végül összeállt ez az akkor még egyedülálló kerékpár. Az Exploro bemutatásakor még messze nem volt annyira elterjedt a gravel kerékpározás, egy sokkal szűkebb szegmenst jelentett, mint manapság, és a 3T-nél egy merőben új megközelítést használtak a váz tervezése során – egy kényelmes, jó aerodinamikai jellemzőkkel rendelkező kerékpárt szerettek volna megalkotni, amit ballonos gumikkal is lehet használni. A kerékpár nagyon gyorsan sokak álma lett – Bence kollégánkét mi is próbáltuk és a szerkesztőségből mindegyikünk nagyon szerette -, mellyel a 3T a többi gyártót is ösztönözte, hogy fejlesszenek a gravel palettájukon és láthatjuk, hogy mostanra hova jutott ez a kategória, a hihetetlen számú hobbi gravel kerékpároson felül már komplett versenysorozatot is szervez az UCI a graveleseknek.

A 3T Exploro egy igazi többfunkciós gravel bringa volt, keskeny gumikon úgy suhanhattunk vele akár egy országútival, míg 27,5″-os felniken széles gumikkal a durvább terepet is bevállalhattuk vele. Népszerűségéről mindent elmond, hogy a mai napig megtalálható a cég kínálatában, viszont a 3T a korral haladva 2020-ban piacra dobta a továbbfejlesztett, Racemax vázas változatokat, amik nagyobb sárférőhelyet, magasabb kormánypozíciót és még jobb aerodinamikát kínálnak. A Race verziók a 622-es felnis, keskenyebb gumis gyorsabb változatok, míg a Max modelleken 27,5″-os felniken széles gumik feszülnek (akár 61 mm széles is elfér!), amik extra kényelmet és jobb tapadást biztosítanak terepen.

Jó hír a vásárlást fontolgatóknak, hogy a Bringaland Kerékpárüzletben a high-end gravel kategóriás Exploro Race Force AXS-szel szerelt változatát kipróbálhatják, így nem kell vakon dönteniük.

A termékkínálat nem áll meg ennél a két kerékpárnál, a (főként) gravel kerékpárokat folyamatosan bővülő kínálattal találhatjátok meg a Bringaland Kerékpárüzletben. Érdekesség még, hogy a 3T festés nélküli vázakat is kínál, ezért egy tehetséges kerékpárfényező segítségével akár a legvadabb ötleteket is vázra lehet vetni, de elsők között jelentette be, hogy visszahozza a vázak gyártását Olaszországba, méghozzá egy speciális eljárás, a „filament winding” bevezetésével, mellyel könnyebb és erősebb szerkezeteket lehet alkotni, mint a hagyományos „pre-preg” módszerrel.

A GCN videóját a 3T vázgyártásról itt láthatjátok:

A 3T márka termékeit keresd a Bringaland Kerékpárüzletben!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo